Manapság a celebek világát éljük. Sőt, ha nem vigyázunk, az életét is. Valaha híresnek lenni annyit jelentett, hogy sok ember ismerte, elismerte valaki kimagasló teljesítményét. Jókai Mórt például íróságának 50. jubileumára egy százkötetes életmű kiadással lepte meg a hálás magyar nemzet.
Ma 10-20 millióért folyik a küzdelem – lehetőleg a legnagyobb médianyilvánosság mellett. S hogy ezért mit kell tenni? Jó esetben szépen énekelni, esetleg villámgyorsan ételkölteményeket alkotni, olykor szívósan küzdeni pár héten keresztül egy csodás szigeten nomád körülmények között, vagy kedvesünkkel/házastársunkkal vállvetve harcolni a többi „álompár” ellenében. A műfaj csúcsa szerintem mindenképpen a több hónapra „majomketrecbe” összezárt tucatnyi fiatal, akik életét vizsla szemek figyelik a tévén keresztül – többnyire saját unalmas életük pótlékaként.
Statisztikailag Jókait anno kevesebben ismerték, mint most mondjuk VV Mariskát. Népszerűsége viszont tartósabbnak bizonyult, hiszen ma is ismerjük jónéhány regényét, ha másképp nem, hát megfilmesítve (pl. Az aranyember, A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok stb.).
Az író portréja aláírásával
Éppen jövőre lesz 120 éve, hogy az öregúr meghalt, mégis utcák, iskolák őrzik nevét, kötelező érettségi tétel magyarból, sőt gasztronómiai téren sem vallott szégyent bablevesével. Talán még az is ismeri, aki nem is feltételezné magáról, elég, ha a Dargay Attila által készített Szaffi című rajzfilmet látta. Mert az bizony A cigánybáró című kisregénye nyomán született.
Kedvencem mégis az a korabeli anekdota, mely szerint egy 1895-ös brüsszeli konferencián – az akkor már a regényfordításoknak köszönhetően nemzetközileg is ismert író – hiába mutatkozott be a résztvevőknek, azok üveges tekintettel meredtek rá. Úgy tűnt, senki sem ismerte őt, melyen éppen készült megsértődni, amikor kiderült, hogy csak rosszul ejtette ki a nevét. Brüsszelben ugyanis a Jókait „Zsoké”-nak ejtik, ami, lássuk be, valóban távol áll az eredetitől. A helyesbítés után viszont vastapsot kapott.
Részlet Az aranyember című filmből
Az igazi siker mégis saját hazájában érte. Számtalan tisztséget viselt, amolyan korabeli celebnek kijáró, „járulékos” kötelezettségként. Természetesen volt parlamenti képviselő, biztosító társaság és nyugdíjintézet igazgatósági tagja is. 1880-ban, ki tudja, miért, a Magyar Általános Takarékpénztár alelnökévé választották. A pénzügyek sosem érdekelték, de kénytelen-kelletlen időnként el kellett járnia az igazgatósági gyűlésekre. Végtelen unalmában firkálgatott egy lapra, többnyire a saját aláírását vagy százszor. Később derült ki, hogy az öreg bankszolga a gyűlések után, némi mellékest keresve, jó pénzért eladta Jókai firkálmányait autogramgyűjtőknek. Mi ez, ha nem a csupa nagybetűs népszerűség? Az meg már csak aprócska adalék, hogy onnantól kezdve jófejségből minden gyűlés után teleírt egy papírost a szolgának, nehogy megfossza a tisztes üzleti haszontól.
Művei közül több kötelező olvasmány a diákoknak
Szóval celebnek lenni sosem volt könnyű. Ebből a szempontból majdnem mindegy, hogy 15 perc vagy 150 év hírnévről beszélünk. Lehet, hogy Jókait nem üldözték paparazzik, és negatív kommenteket sem kellett olvasnia, viszont szigorú napirend szerint reggel 5-kor kelt, és 10-ig már megírt 30-40 ezer betűnyi szöveget, majd utána jött a fárasztó közélet. Döntse el mindenki maga, hogy megérte-e.
Addig pedig dőljünk hátra, és olvassuk/nézzük újra a Névtelen vár vagy a Mire megvénülünk című regényt!
Bányai Petra
midio.hu
Fotó: Magyar Filmintézet, Wikipédia, Facebook
Címkék: celebek ma és tegnap, hírnév, Jókai
