Három és fél évtizedes településünk és a Hessen tartománybeli Alsbach– Hähnlein partnerkapcsolata. Ez alkalomból diósdi delegáció indult június 13-án reggel Németországba, melynek tagjait a helyi intézmények és civil szervezetek delegálták.

 Az egy sportkapcsolatból kinövő partnertelepülési együttműködés kezdete megelőzte a rendszerváltást, így nem volt egyszerű az alapító atyáknak legyőzni az akkor még meglévő politikai és bürokratikus akadályokat. A két település iskolái, kórusai, sportegyesületei és természetesen a polgárok között kialakult gyümölcsöző együttműködés, a német nyelv gyakorlása, a német gyökerek feltárása inspirálóan hatott a diósdi társadalmi életre is: élve a törvény adta lehetőséggel német nemzetiségi önkormányzat alakult, később a sváb hagyományok feltárására, őrzésére hagyományőrző egyesület jött létre, a diosdfa.hu portál régi fotók ezreit gyűjtötte össze és adta közre, beindult az iskolában a német nyelv intenzív oktatása, melynek eredményeként német nemzetiségi oktatás folyik az iskolánkban.

Sebastian Bubenzer polgármester köszönti egy korábbi fesztivál résztvevőit

Mint testvértelepülésünk közösségi oldalán olvasható, a június 14-i dátum igencsak fontos az alsbachiak naptárában: az egyik a Németországban rendezett labdarúgó Európa-bajnokság nyitómérkőzése, a másik pedig a helyiek által minden évben nagyon várt Markplatzfest megnyitója. A poszt focieredménnyel illusztrálja a két esemény fontosságát: „Legyünk őszinték – egyértelmű 1:0-t jósolunk a Marktplatzfestre. Mert itt nagyon közel lehetünk egymáshoz, nem kell hozzá jegy, mindenki játékos, nem csak néző, senki sincs az oldalvonalon kívül, és remélhetőleg senkit sem kell pótolni.”

Ugyanakkor senkinek sem kell választani a foci és a fesztivál között, ugyanis a Markplatzfest résztvevői a városközpontban kivetítőn követhetik a mérkőzéseket.

A midio.hu-n több alkalommal is írtunk a testvérvárosi együttműködésről, így például a 30. évforduló alkalmából szervezett diósdi ünnepségről, testvérvárosunk jubilálásáról, egy diósdi polgár Alsbach–Hähnlein díszpolgárává választásáról, a jubileumi Markplatzfestről, egy diósdi kislány németországi csereprogramjáról.

K. Z.

midio.hu

Fotó: archív, Facebook

Címlapkép:

 

Címkék: 35 év, Alsbach, látogatás, Markplatzfest, partnerkapcsolat