Idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Barackünnepet a Német Hagyományőrző Egyesület a Kék Géza Közösségi Házban és a Kápolna-kertben. Az esemény most július 27-e szombatra esett. A tavalyi Barackünnepről írt cikk (A diósdi barack ünnepe) felidézte, miért is volt...
Idén szeptember 1-jére esett a hónap első vasárnapja, amikor hagyományosan elindultunk a MiDió Mesés Sétára. Bizony, már ez az ötödik alkalom, hogy Diósd apraja-nagyja összejön egy jó hangulatú délutánra, melynek keretében minden évben városunk újabb s újabb szegletét...
Közel húsz évig élt Diósdon Magyar Gyula (1884. április 24.–1945. május 5.) egyetemi tanár, botanikus, kertész, az őszibarack-nemesítés elindítója. Születésének 140. évfordulója alkalmából a Pro Civitate – A Városért Egyesület nevében április 23-án, Magyar Gyula...
Szeptember 3-án negyedik alkalommal szervezte meg a MiDió Egyesület visszatérő éves rendezvényét, a MiDió Mesés Séta elnevezésű közösségi programot. Nemcsak 1-2 kilométeres, a Fricska zenekar által felvezetett örömséta ez a városban, hanem tudatosan felépített...
Hagyományőrző helytörténeti séta, kikapcsolódás és értékes kulturális program a család minden tagjának. Ez a MiDió Mesés Séta, szeptember első vasárnapján: idén szeptember 3-án, délután 16 órától. Érdeklődsz Diósd múltja, történelmi, kulturális értékei iránt?...
A napokban ünnepelte megalakulásának 40. évfordulóját a Nagytétényi Nyugdíjas Klub. A Szelmann Házban ez alkalomból tartott ünnepségre meghívták a diósdi Német Hagyományőrző Egyesületet is. A Nagytétényi Polgári Körök meghívására az egyesület azon tagjai vettek részt...
A diósdi sváb hagyományok megőrzését és ápolását felvállaló Német Hagyományőrző Egyesület évekkel ezelőtt, „A diósdi barack ünnepe” című kiállításuk alkalmával megalkotott egy interaktív játékot, amelyet az idén a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat által rendezett...
Mintha ma lett volna: a Német Hagyományőrző Egyesület tagjai nyolc évvel ezelőtt részt vettek az elsősök köszöntésén, melynek különlegességét az adta, hogy az akkor induló „c” osztály tagjai lettek az első német nemzetiségi osztály Diósdon. Bennük – és az őket...
„Túracipőben Budafokon, a Péter-Pál utcában és környékén” címmel szervezett kirándulást október utolsó szombatján a diósdi Német Hagyományőrző Egyesület. A szomszédolásnak aktualitást adott, hogy Budafok és Diósd múltja igen sok a hasonlóságot mutat a sváb...
Diósdi Sváb Napok címmel kezdődött háromnapos rendezvény augusztus 6-án, pénteken délután a Gárdonyi-kertben. A hagyományteremtő szándékkal szervezett programot Oderszky László, a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke nyitotta meg. A német önkormányzat elnöke...
2020 – Nem volt ez egy könnyű év, senkinek sem. Veszteségekkel, fájdalmakkal és nehézségekkel néztünk szembe mindannyian, a koronavírus kapcsán mindenképpen, és sokan attól függetlenül is. Mégis, mindig van miért hálát adni. Így indult az év Januárban először vettünk...
Visszatekintünk, számot vetünk, értékelünk. Nem volt ez egy könnyű év, senkinek sem. Veszteségekkel, fájdalmakkal és nehézségekkel néztünk szembe mindannyian, a koronavírus kapcsán mindenképpen, és sokan attól függetlenül is. Mégis, mindig van miért hálát adni. Ezeket...
Úgy egy hónapja a legnagyobb létszámú diósdi FB-csoportban osztották meg a borítóképünkön szereplő képet, „volt kesztyűgyár, nincs kesztyűgyár” képaláírással. A poszt alatt többen megosztották emlékeiket a régi Diósdról, gyermekkorukról. A hozzászólók közül volt, aki...
Szeptember első hetében szerveztük meg a MiDió történetének első nyilvános eseményét, melynek időpontját honlapunk fennállásának második évfordulójához kötöttük. Mesés sétánk iránt az ÉrdMost.hu portál és az Érd FM 101,3 rádió is érdeklődött, az Érd TV-nél...
A napokban 2. születésnapját ünneplő midio.hu információs, családi és helytörténeti honlapként határozza meg önmagát. Ez utóbbi tematika kapcsán a szeptember 3-i születésnapi rendezvényen a portál rovatszerkesztője visszatekintett a két-három évtizeddel ezelőtti...
Már hagyomány, hogy minden év nyarán rendezvénnyel emlékeznek meg a diósdiak a hajdan világhírű diósdi őszibarack-kultúráról. Az idén július 25-én, szombaton várják az érdeklődőket a Kápolnakertbe. Ez évben a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezi a 15 órakor...
Októberben, a választások után feladatot kaptam: megbízott szerkesztőként segítsem a Diósdhéjban havilap munkáját mindaddig, amíg az újság pályáztatása lezajlik. Tapasztalat híján, ellenben annál lelkesebben láttam munkához. Majd rájöttem, azért jó lenne egy kis...
Január 25-én immár hatodik alkalommal rendezték meg a Diósdi civilek napját, melyen több mint harminc helyi öntevékeny szervezet kapott lehetőséget a bemutatkozásra. A rendezvényen ott voltak a Német Hagyományőrző Egyesület – Diósd képviselői is. A megnyitót követően...
“Akit mindenki ismer” – beszélgetés Szabolcs Leventével, a Diósd Városért Díj díjazottjával címmel jelent meg Balogh Attila alábbi írása a Diósdhéjban helyi lap 2019. novemberi számában. Egy napja Levente emlékoldallá alakított üzenőfala lengyel, német és...
Itt a szeptember, újra itt az iskola vagy épp az óvoda. A napok korábban kezdődnek, a reggelek mozgalmasabbak, mint a szünidőben, de az egészséges táplálkozásra most is, mint mindig, érdemes figyelnünk. Sőt ebben az időszakban a gyerekek szervezetének még nagyobb...
Eljött a nyári szünet utolsó hónapja, érdemes kihasználni, hogy a gyerekeknek még van erejük és kedvük szombaton vagy vasárnap korán felkelni és így együtt mehet a család a piacra. Itt a környéken, Érden van a legközelebbi piac, ami nemcsak szombatonként reggel 6-tól...
Sorozatunk első részének (Miket együnk júniusban?) bevezetőjében elolvashatjátok a legfontosabb információkat, miért is számít a lehető legjobb döntésnek a helyi termesztésű zöldség-gyümölcs fogyasztása. Most folytassuk a sort a júliusban termő, érő és itthon kapható...
Születni júliusban, Szent Jakab havában jó. Ekkor teljesedik ki a nyár. A nap úgy süt már, hogy meleged van tőle. Nagyszüleid is eljönnek, most már ők sem fáznak, téged pedig a hűs diófa árnyékába tolnak, ott énekelnek, mondókáznak. Ez Sarlós Boldogasszony ideje....
Manapság talán már mindenki tisztában van azzal, hogy milyen fontos is lenne, ha az évszaknak megfelelően étkeznénk. Sok helyről hallja az ember, hogy együnk szezonálisan és együnk helyit. A megvalósításhoz azonban meglehetősen kevés segítséget kapunk a...