Az egy főre jutó vásárlóerőt tekintve a 7. leggazdagabb településen élünk

Az egy főre jutó vásárlóerőt tekintve a 7. leggazdagabb településen élünk

A GfK Hungaria Kft. kutatói elkészítették a leggazdagabb, 5000 fő feletti települések listáját is. Diósd a sorban az előkelő 7. helyet foglalja el.

Az első helyen változatlanul Üröm áll, az ottani egy főre jutó vásárlóerő 63,8 százalékkal magasabb az országos átlagnál. Az első tíz helyen egy kivételével ugyanaz a tíz település szerepel, mint egy éve, mindössze Gödöllő esett ki és Dunakeszi bejött helyette. Az élbolyban kis átrendeződés volt: Nagykovácsi a negyedik helyről feljött a másodikra, Budaörsöt és Solymárt megelőzve. Az is jól látszik, hogy a fővárosi agglomeráció a leggazdagabb, az első tíz helyezettből nyolc Budapest közvetlen közelében található.

A teljes elemzésből kiderül, hogy az egy főre jutó vásárlóerő évi 7416 euró, azaz az átlagmagyarnak az adók levonása után havonta 203 ezer forint elkölthető jövedelme van. Budapesten az országos átlagnál közel 25 százalékkal nagyobb a fejenkénti éves vásárlóerő.

A 10 leggazdagabb, 5000 főnél nagyobb magyar település (az egy főre jutó vásárlóerő az országos átlag százalékában): 

1. Üröm 163,8%

2. Nagykovácsi 148,7%

3. Budaörs 146,2%

4. Solymár 144,1%

5. Paks 140,4%

6. Szentendre 136,8%

7. Diósd 136,0%

8. Győrújbarát 135,6%

9. Törökbálint 131,8%

10. Dunakeszi 127,5%

K. Z. 

Forrás: hvg.hu

Borítókép: Diósd központja este (Facebook)