Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október elsejét az idősek világnapjává, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a méltóságteljes időskorra. Diósdon az önkormányzat minden évben rendezvényen köszönti és vendégül látja a helyi idős embereket. Az idén október 1-jén tartották az ünnepséget az iskola tornacsarnokában.

Napjainkban mintegy 600 millió hatvan év feletti ember él a világon, számuk 2025-re akár megkétszereződhet. Magyarország lakóinak körülbelül ötöde hatvan év feletti és ez az arány várhatóan tovább emelkedik.

Egy adott társadalom milyenségét jól illusztrálja, hogy miként foglalkozik időseivel, mekkora erkölcsi, anyagi megbecsültségben élhetnek azok, akik nélkül az ifjabb generáció nem létezhetne. Az idősebb ember nagyon sok mindent adhat a fiatalnak! Átadhatja élettapasztalatát, bölcsességét, egy másfajta látásmódot, megoldási- vagy éppen túlélési stratégiákat. Az idősebbek a kapcsolódási pont a múlthoz, a gyökerekhez, amely gyökerek nélkül nehéz létezni.

Spéth Géza polgármester köszöntötte a megjelenteket

 

A jó hangulatot operettműsor alapozta meg

 

Finom étel is került az asztalokra

 

A felszolgálásban fiatalok is segítettek

 

A kor nem akadály a táncparketten

midio.hu

Címlapkép és fotók: Dr. Varga Dániel

 

Címkék: 2022, Diósd, Idősek világnapja