Az életkori kategorizáláson túl valójában ki is az idős? Vannak olyan fiatal emberek, akik megfáradtak, motiválatlanok, kedvetlenek, és vannak életkoruk szerint idősek, akik beengedik az élményeket az életükbe, és – Horatius szavaival élve – igyekeznek megragadni minden napot, vagyis megtalálják minden egyes napjuknak az értelmét.

 „Aki fiatal, nem hiszi el, hogy valaha is öreg lesz”– mondta John Steinbeck amerikai író. Szavai tökéletesen összefoglalják azt, ahogyan az emberek, különösen a mai kor embere viszonyul az időskorhoz. Amíg fiatalok vagyunk, hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy egyszer megöregszünk. Igyekszünk távoltartani a gondolatot magunktól, hogy lehetünk elesettek, segítségre szorulók.

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október elsejét az idősek világnapjává, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a méltóságteljes időskorra. Napjainkban mintegy 600 millió hatvan év feletti ember él a világon, számuk 2025-re akár megkétszereződhet. Magyarország lakóinak körülbelül ötöde hatvan év feletti és ez az arány várhatóan tovább emelkedik. Nemcsak az emelkedő számok, de a modern társadalmakban eluralkodó, idősekkel kapcsolatos attitűdök is arra intenek: az időskorúakkal foglalkozni kell.

Egy adott társadalom milyenségét jól illusztrálja, hogy miként foglalkozik időseivel, mekkora erkölcsi, anyagi megbecsültségben élhetnek azok, akik nélkül az ifjabb generáció nem létezhetne. A nyugati országok sajnos előrébb sorolják a fiatalabbakat, mondván bennük van a jövő, viszont nem szabad elfelejteni: az idősebb korosztálynak köszönhető, hogy élhet a fiatalabb.

A mai hatvanas, hetvenes és még idősebb korú emberek egy olyan társadalomban nőttek fel, ahol az idősek megítélése pozitívabb volt, az idősek rendelkeztek tudással, tapasztalattal, sok esetben anyagi javakkal. Azokban a családokban több generáció élt együtt és az emberi kapcsolatok mélyebbek, tartalmasabbak voltak. Nekünk ezen örökség mentén arra kell törekednünk, hogy az idősebbek egy végigdolgozott élet után nyugodt időskort mondhassanak magukénak. E tekintetben bőven van még tennivalója mindannyiunknak. De megéri, hiszen az idősebb ember nagyon sok mindent adhat a fiatalnak! Átadhatja élettapasztalatát, bölcsességét, egy másfajta látásmódot, megoldási- vagy éppen túlélési stratégiákat. Az idősebbek a kapcsolódási pont a múlthoz, a gyökerekhez, amely gyökerek nélkül nehéz létezni.

Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a fiataloktól is kapunk és nem szégyen tőlük tanulni. A digitális világot a fiatalok ismerik jobban, ahogy praktikus tudásuk van a 21. század mindennapjaihoz, hiszen ebbe születtek bele. Arra kell törekednünk tehát, hogy a generációk egymás kezét fogva, egymást tisztelve, egymást építve éljenek együtt.

A Magyar Honvédség kötelékében több mint negyvenezer nyugállományú katona, egykori honvédségi alkalmazott van. Kötelességünk a róluk való gondoskodás, hiszen hazájuk és a magyar emberek védelmére tettek esküt. Erről szólnak azok a már megvalósult és tervezett programok, amelyekkel még szorosabb köteléket igyekszünk fűzni a nyugállományú és az aktív katonák közé, segítve és támogatva mindennapjaikat. Ugyanakkor a honvédelem ügyének előmozdításában mi is számítunk az idősebbekre: a nyugállományú katonák példájukkal, beszélgetéssel, biztatással segítsék a fiatalok katonai pályaorientációját! (…)

Végezetül hadd idézzem Albert Schweitzer, Nobel-díjas orvos szavait, aki időskorában is hittel, szenvedéllyel végezte segítő, humanitárius tevékenységét a messzi Afrikában: „A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.

Szabó István

(A szerző a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára. Az írás teljes terjedelmében a Honvédelmi Minisztérium Obsitos című, negyedévente megjelenő magazinjának 2020/1. számában jelent meg.)

Fotó: Pixabay

midio.hu