Vadrózsa- és kökénybokrok, füge, naspolya, szőlő, őszibarack, diófák, kukoricaföldek. Rengeteg ibolya, írisz, tavaszi hérics és az árvalányhaj… A régi Diósdról mesél Görögné Horváth Katalin, egy korábbi írásában.
Gyermekkoromban (még az ötvenes évek elején) a mai Eötvös (korábban Polónyi) utca hosszában vadrózsa- és kökénybokor szegélyezte mély árok húzódott. Sokat játszottunk arrafelé. Gyönyörködtünk, s néha szedtünk is a leheletfinom virágokból.
Amikor a kökénybokrok hófehér fátylat öltöttek, tudtuk – végérvényesen itt a tavasz.
Diósdi gyerekek (Ámon Jutka, Herczeg Lali, Ámon Mariann)
A vadrózsa szelíd-szolid halvány rózsaszín virága ma is kedvencem. A századfordulótól az 50-es évekig sok kökénybokor volt a Rádióadó, a Kőbánya körül és a Diófasor hosszú árokpartján. Mi, gyerekek szerettük a kökény- és a dércsípte vadrózsabogyókat. De sokat szedtünk belőle!
Ma is érzem a kökény fanyar ízét a számban, csakúgy, mint keresztanyám csipkebogyó-lekvárjának édességét.
Volt ezen a tájon más „csemege” is. Sok fügebokor nőtt Diósdon. Levél tanúsítja, hogy például 1934-ben a dombóvári Dőry Konzervgyár Rt. nagyobb mennyiségű füge szállítására, felvásárlására kötött megállapodást a termelőkkel. (A kertekben egy-egy fügebokor még ma is megtalálható.) Néhányan naspolyát is termesztettek.
A háború után nekünk, gyerekeknek élmény volt, ha néhány darab fügéhez, naspolyához hozzájutottunk.
Diósd a XVII-XVIII. században jó szőlőtermesztő, bortermelő vidék volt. (Bizonyítja a máig is fellelhető sok pincemaradvány.) A szőlőtermesztés a filoxérapusztítás után is folytatódott, de kisebb mértékben. Ma már sorsa az őszibarackhoz hasonlatos. Tehát már csak egy-egy kiskertben található, s inkább csak saját fogyasztásra termesztik.
Kis kedvencek állatorvosa, Tóth Klári szedi a szőlőt
Mákszem Imi és két kosár diósdi szőlő
A határban voltak nagy mandulások is. Mi, kisgyermekek mindig álmélkodva néztük a mandulaszüretet, hogyan verik le hosszú botokkal a fákról a termést. Megbecsült növény volt a diófa is. Az utcákon, tereken, udvarokban, a határban mindenfelé megtalálható volt. Ma már lényegesen kevesebb van belőlük. Közöttük sok a beteg, az elöregedett. Örvendetes azonban, hogy több ház előtt láttam néhány éve ültetett fiatal diófákat.
Voltak kukoricaföldek is. Mi még ismertük a „górét”, amelyben a csöves kukoricát tárolták. Öröm volt számunkra, ha megengedték, hogy néhány csövet lemorzsoljunk, hát még, ha darálhattunk! Termesztettek gabonát is.
Emlékszem – tavaszonként (ún. keresztjáró napokon) körmenettel mentünk a határban lévő feszületekhez imádkozni: Isten óvja meg a termést a természeti csapásoktól! (A zömében római katolikus falu tartotta vallását, ápolta hagyományait.)
A diósdi őszibaracknak nem volt párja (Lengyel gyerekek)
Volt a faluban méhész is. A kaptáraktól mindig tisztes távolságot tartottunk, de amikor Dörflingerék a mézet pergették, álmélkodva és vágyakozva lestük a csordogáló finomságot.
Az 50-es évek végéig a Rádióadó környékén és a Lőtér felé eső részen (Hádon) rengeteg ibolya kéklett, tavaszi hérics sárgállott, apró lila és sárga íriszek dugták ki fejüket a földből, s védett növényünk, az árvalányhaj egész mezőt alkotott.
A szülők megtanították gyermekeiket, hogy semmilyen virágot ne tépjenek ki, ne vigyenek haza tövestől (hiszen elenyésző az, amelyik a virágoskertben tovább él).
A Fenyő gyerekek (Gizi, Jenő és Mária)
Mi, kislányok vasárnaponként versenyeztünk, ki tud szebb csokrot édesanyjának hazavinni. Szedtük a virágot, de a töveket nem bántottuk. A nagyobbaktól ellestük, hogyan kell például az árvalányhaj „haját” sérülésmentesen lecsípni.
Vanczák Éva házuk kertjében
A későbbi években a táj megváltozott. Egy része illegális szemétlerakó és gazdátlan kutyafalkák tartózkodási helye lett. Szerencsére nem tartott soká. A megmaradt növényzet hatalmas élni akarással visszahódította területét. Ismét kéklett, sárgállott a hegyoldal, s lengedezett az árvalányhaj, szalmavirág.
Ma mindez már a múlté. Évtizedek leforgása alatt a táj végérvényesen megváltozott. Magánházak, ipari épületek nőttek ki a földből. Lakópark van készülőben. Mára Diósd teljes egészében belterületté vált.
Görögné Horváth Katalin
(Görögné Horváth Katalin: Az én Diósdom c. könyvéből, 2009)
Fotók: diosdfa.hu
Kiemelt képen: A Lengyel gyerekek
Összeállította: Sz. K. N.
Címkék: Diósd, Diósd egykor, Katica néni
