Magó Károly zászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár történésze, repüléstörténeti kutató tartott nagy sikerű előadást március 7-én a közösségi házban a diósdi Német Hagyományőrző Egyesület és a MiDió Egyesület közös szervezésében. Az elhangzottak alapján fogalmazta meg a szerző gondolatait.

Az előadás témájáról már korábban megjelent a MiDió oldalán egy cikk, melyből megtudhattuk, hogyan került napvilágra a 20. század viharait átélt két diósdi pilóta, Dörflinger István és Dörflinger János életútja. Leszármazottjuk emlékezete, megőrzött tárgyai és Magó Károly kitartó kutatómunkája nyomán kirajzolódott a két fiútestvér élete és tevékenysége a két világháborúban. A két pilóta a második világháború után Diósdon élt családjával, így történetük nemcsak hadtörténeti, hanem helytörténeti érdekesség is. Magó Károly kiváló előadóként, hatalmas tudásával, a történelem, a múlt emlékei iránt érzett elkötelezettségével visszaröpítette a régmúlt időkbe a szép számú érdeklődőt. Dörflinger Krisztina pedig, aki a fiatalabb fiú, Dörflinger János lánya, és sokan ismerik Diósdon, családi emlékekkel egészítette ki a hadirégész előadását.

Hallgatva az előadást, sok gondolat kavargott bennem. A két pilóta életútja felemelő, megható és egyben szomorú is. Hiszen egy fél évszázadot harcoltak végig a hazájukért, felderítőpilótaként életüket folyamatosan veszélyeztették, kitüntetések sorát szerezték, a legjobbak közé tartoztak, aztán lelkükben sok sérüléssel, csendben, egyszerű, hétköznapi emberként élték le életüket.

A 20. század viharos évszázada bőven tartogatott háborús borzalmakat, gazdasági nehézségeket, elnyomást, megtorolt forradalmakat, kötelező ideológiát, rendszerváltást. Sokan, sokféleképpen alkalmazkodtak ezekhez a változásokhoz. Minden családnak megvan a maga története, bár az előadáson is elhangzott, hogy az öregek nem sokat meséltek a régi világról.

Valóban, ezt magam is átéltem. Nagymamám fiútestvérei is megjárták a frontot, sőt fogságba is estek, édesapám meg egy fontos hadiüzemben dolgozott, de sohasem beszéltek a velük történtekről, pedig sokat politizáltak, véleményük volt az akkori jelenről, de a múlt fájdalmai szándékos feledésbe merültek. A társadalmi szokásnak megfelelően sok olyan téma volt, amiről nem volt célszerű sokat beszélni. Mi, fiatalok pedig nem kérdeztünk, talán tiszteletből, talán csak „lustaságból”, mivel az élet „habzsolása” mellett nem értünk rá ezzel foglalkozni. Most sajnálom csak igazán, sok évtized elteltével, hogy nem kérdeztem eleget, de sajnos már nincs kitől kérdezni.

Az érdekfeszítő előadáson elhangzott egy dátum, amitől a szívem mindig megdobban. Dörflinger István 1895-ben született. Ettől rögtön szeretett nagymamám jutott eszembe, aki ugyan egy évvel később, 1896-ban látta meg a napvilágot. Mindig félelemmel teli csodálattal gondoltam hosszú életére, mely szinte átívelt az egész századon, átélve annak minden borzalmát és nehézségét. Történelemtanárként ez a korszak „csak” sűrű tananyag, de ha mögé helyez az ember sorsokat, mint a két Dörflinger fiú életét vagy a családom történetét, máris megdöbbentően valóságossá válik.

Már sokszor belegondoltam a háború borzalmaiba; nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nem kellett átélnem azt, és békében nevelhettem fel gyermekeimet.  A sok háborús bevetést hallgatva eszembe jutott az akkori édesanyák mérhetetlen félelme és fájdalma. Hiszen az elképzelhetetlen, hogy féltő szeretettel felnevelték fiúgyermekeiket, akiknek éppen csak pelyhedzett az álluk, és már vitték is őket katonának, hogy parancsszóra harcoljanak és meghaljanak. Pedig ez megtörtént ebben a században, kétszer is. A diósdi pilótáknak szerencséjük volt, túlélték a háborúkat. István mind a kettőben, János csak a másodikban szolgált. A család visszakapta őket, de az életükre mégis rányomta a bélyegét.

Bár én a szomszédos Törökbálinton születtem, de már 40 éve itt élek, és diósdinak érzem magam. Örömmel ismerem meg szűkebb hazám hagyományait, az itt élt és élő emberek múltját és jelenét, ezért helytörténeti szempontból is különlegesen érdekes volt betekinteni egy itt élt család nem mindennapi történetébe.

Rásó Ica

Fotó: Csősz Katalin

 

 

Címkék: Dördlinger fiúk, előadás, Magó Károly, pilóták