Az Én Afrikám címmel nyílt kiállítása Kubovics Villőnek a diósdi Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtárban. A 72 fotót bemutató tárlatot – amely szeptember 30-áig látogatható a ház nyitvatartási idejében – az önkormányzat nevében Madarász Arnold, az intézmény igazgató nyitotta meg.

A kiállító fotós a midio.hu kérdésére elmondta: Budapesten nőtt fel, húsz éve költöztek Diósdra, két gyermeket nevelnek. A család vendéglátással foglalkozik, tulajdonosai és üzemeltetői a közelmúltban nyílt Diósdi Kiskifli Pékségnek.

Szeptember 19-én nyílt meg a kiállítás

Villő a vállalkozás mellett egy utazási irodának túravezetője, zömmel Délkelet-Ázsiába vezet utakat. A fotózás a munkája kapcsán lett az élete része, az izgalmas és különleges helyek, ahova eljutott, kiváló témául szolgáltak. Afrikába sosem vágyott, nem is érdekelte a földrész. Egészen a Covid-járvány idejéig. A pandémia alatt ugyanis Tanzánia volt szinte az egyetlen egzotikus ország, ahová korlátozások nélkül be lehetett utazni. Így jutott el Zanzibárba.

Afrikában a jókedv garantált (Zanzibár)

„Mesébe illő sziget, ami az első pillanatban magával ragadott. Nem voltam már kezdő a trópusi varázslatokban, türkíz színű óceánpartot is láttam eleget, de az afrikai hangulat teljesen levett a lábamról. Csodálatosnak látom a színes ruhába öltözött, felékszerezett asszonyokat, az illatos fűszerekkel és színpompás gyümölcsökkel teli nyüzsgő piacokat, és imádom az itt élőkből áradó kedvességet és derűt. Úgy érzem, mintha mindig is ismertem volna ezeket a helyeket, mintha hazaértem volna”– idézi fel a kontinenssel való első találkozását.

Afrika-szerte megszokott a folyóparton mosó asszonyok látványa (Tanzánia)

Azóta Afrika, ahogy fogalmaz, egyszerűen nem ereszti. Első utazása óta már négyszer tért vissza a kontinens különböző országaiba. Szinte beleégett minden ott töltött perc. Egy antopológus társaságában ellátogatott Kenyának és Tanzániának a világtól elzárt törzseihez, járt Szenegál apró falvaiban és Zanzibár turistáktól távol eső zugaiban.

Húgára vigyázó lány (Kenya)

Fotóin keresztül szeretné megmutatni másoknak is, mennyi csodát rejt az afrikai földrész. Útja során sok mindent látott, tapasztalt. Képein igyekszik megjeleníteni Afrika állat- és növényvilágának csodáit, a civilizációtól távol, sokszor törzsi keretek közt élő emberek életét. Fotóit retusálás és beállítás nélkül adja közre, azt a valóságot igyekszik megmutatni, amit akkor és ott látott.

Falusi hangulat. Egy családban 6-8 gyerek is születik (Szenegál)

Villő néhány éve blogot is ír, valamint az Utazós Sztorik című Facebook-oldalán osztja meg a kalandjairól szóló felvételeket és rövid történeteket. Készülőben van egy könyve is, mely a legizgalmasabb fotóit, valamint „utazós történeteit” tartalmazza. Mint megtudtuk tőle, novemberben Thaiföldre repül, hogy elefántok mellett önkénteskedjen. A télen több utat is vezet Délkelet-Ázsia fantasztikus országaiba.

Naplemente

„Nem tudom megunni az utazást, elbűvölnek az ismeretlen tájak, az idegen kultúrák, az ízek, a zene, az illatok” – foglalja össze, mi is sarkallja arra, hogy újra és újra útra keljen.

K. Z.

midio.hu

Fotó: A közreadott fotókat dr. Varga Dániel fényképezte le a kiállításon

A címlapképen a fotográfus látható gyerekekkel. Fotó: villo.blog

Címkék: Afrika, Diósd, kiállítás, Kubovics Villő