Háy János az egyik kedvenc, de mondhatom, hogy legkedvesebb íróm, megveszem, olvasom a könyveit. A legfrissebb, Ne haragudj, véletlen volt című kötetének megvásárlását a diósdi könyvesboltban meggyorsította egy recenzió, amely a legolvasottabb internetes portálon jelent meg.
Az legújabb munkájában, amelynek ezúttal a karanténnapló-keretet választotta, ugyanazokról a kérdésekről ír, mint a többiben: életről, családról, gyerekkorról, betegségről, öregségről, elmúlásról; csupa olyan témáról, amely egy bizonyos kor után mindenkit foglalkoztat. Ami egyedivé teszi ezt a munkát, az az, hogy a könyv hőse ezúttal, nem titkoltan, ő maga.
Az egyik kérdés, amit boncolgat: Fel kell-e dolgozni a múltat, ha igen, mennyire? Aztán meg is adja a maga válaszát.
„Fel kell mindent dolgozni? Vagy hagynunk kell, amíg eleven az emlék, mondjuk úgy, hogy nem emlék, hanem valóság, akkor levonjuk a tanulságokat, aztán megpróbálunk felejteni. Nem lehet fenntartani a múltat eleven valóságként, mert akkor nehezülne ránk mindenki halála, mindenki bűne, mindenki szenvedése. Ki tud úgy élni, hogy örökösen a megkínzatására gondol…
Talán érdemesebb belátni, hogy nem lehet a múltat feldolgozni, ha élni akarunk. A felejtés, a ne beszéljünk róla az élet érdekében adott válasz, és könnyen lehet, hogy ez a helyes válasz. Csak annyit pazarolhatsz a múltra, amennyi az életünk megélése mellett még marad rá. Minden azt akarja, hogy aki él, az éljen.”
Kiss Zoltán
Fotók: MTI, Facebook
