Még sosem gyűjtöttem adományokat. Mindig a másik oldalon álltam: sok-sok ruhát, játékot, könyvet és egyebet ajándékozok el gyakorlatilag folyamatosan, ahogy kinövik a gyerekek, vagy amikor rámtör a szelektálás. De most vasárnap beültünk a lányommal a kocsiba, és legurultunk a Baross utcába, hogy várjuk a melegruha-csomagokat délután 2–4-ig.
A garázsban már volt néhány zsák, odatettük a miénket is és vártunk a midiós kis szervezőcsapatunkkal, Tátrai Borival és Bányai Petrával.
– Egyetek pogit! Van tea is! – biztatott minket Bori néni.
Jött két ismerős, hoztak két zsákot, megkínáltuk őket is, azután vártunk tovább. Találgattuk, vajon mennyi adomány gyűlik össze ez alatt a két óra alatt.
Nehéz hidegben várakozni, főleg, ha senki nem jön, pedig a társaság kiváló volt. Beborult, az eső pedig úgy igazán rákezdett. A november valódi arca, gondoltam.
– Kimegyek a kapuba – mondta hirtelen a lányom – Nézem, hogy jön-e valaki.
– Oké! – feleltem. – Varázsolj, légyszíves!
Tíz perccel később már jöttek is az emberek. Autóval, vagy az eső ellenére gyalog. Cipelték, hozták a szatyrokat, zsákokat. Beszélgettünk velük. Idősebbek, fiatalabbak, családok kisgyerekkel.
A kedvencem az apuka volt, aki beállt a kapuba, és villámgyorsan hordta be a zsákokat. – A feleségem küldte őket – mormogta, és már ott sem volt.
Mikor kicsit lélegzethez jutottunk, a lányom besétált a kapuból.
– Mennyien jöttek most! – beszélgettük éppen.
– Szóltam Istennek! – súgta a lányom fülembe. Aztán cinkosan rám mosolygott, és visszament a kapuba.
Sokan jöttek még. A garázs teljesen megtelt az adományokkal. Volt, aki hozott nekünk sütit, és volt, aki tisztasági csomaggal is készült a rászorulóknak. Közben elállt az eső.
– Ezt is elintéztem – kacsintott a lányom.
Ismeritek a tanmesét? „A faluban hónapok óta szárazság volt. A falu népe úgy döntött, kimennek a mezőre, esőért imádkozni Istenhez. Ki is mentek mindannyian, de csak egy kisfiú hozott esernyőt.”
Azt hiszem, aznap a lányom vitt esernyőt.
Mire eljött a 4 óra, 60 csomagot számoltunk össze. Plusz az a három, amit a Tó utcába vittek, de majd valamikor elhozzuk, gondoltuk a többiekkel. (A gyűjtés eredetileg tervezett és meghirdetett helyszíne a MiDió Egyesület székhelye volt, amin betegség miatt módosítottak a szervezők – a szerk.)
Azonban az autó, amit valaki jószívvel felajánlott, lerobbant, így az adomány vasárnap nem jutott el a közösséghez, amelynek szántuk.
Szerdán érkezett egy furgon, egy másik felajánlás révén. Indulóban a csomagok bepakolására, egy ismerősöm felhívott.
„Van még itt egy gyapjútakaró meg két párna, el tudod vinni valahova?” El. Még éppen időben.
És a másik helyen lévő három csomagot is felvettem. Így azok is felkerültek a kocsira.
Minden elrendeződött. Hiszem, hogy a dolgok oda kerülnek, ahol szükség van rájuk.
Ács Judit
A MiDió Egyesület első jótékonysági adománygyűjtése során készült fotók megtekinthetők a MiDió – Egy lap, nem csak diósdiaknak FB-oldal képgalériájában.
Illusztráció: Unsplash
Címkék: #midióJudit, adománygyűjtés, Diósd, Jótékonyság, MiDió Egyesület, Ruhagyűjtés
