Hagyományosan a nemzeti ünnepeinken adják át Érd Megyei Jogú Város  kitüntető díjait. Az idei díjátadóra a március 15-ei megemlékezést követően a Polgárok Házában került sor.

A rendezvényen, meglepetésként, először csendült fel  az Érd, a mi otthonunk című dal a szerzőpáros, Kiss László gitárművész (aki tavaly március 15-én vette át az Érdi Művészeti Díjat) és Kissné Matkó Gabriella előadásában.

A megjelenteket köszöntő Csőzik László polgármester hangsúlyozta: a város az átadott díjakkal szeretné kifejezni köszönetét és büszkeségét azok előtt, akik olyan sokat tesznek az országért, a városért, a közösségért.

Az Érd Város Díszpolgára Kitüntető Címet Gundel Takács Gábor újságíró, műsorvezető nyerte el.

Gundel Takács Gábor műsorvezető

Érd Város Életmű Díját a közgyűlés a 101. életévében járó Gulyás Jánosnak adományozta.

Az Érdi Tudományos Díjat Puskás Katalin, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatóhelyettese érdemelte ki idén.

A Csuka Zoltán-díjat idén Büki Attila író, költő, képzőművész vehette át.

Büki Attila író, költő, képzőművész

Az Érd Város Közéletéért elismerést Kotroczóné Klopfer Terézia nyerte el.

A Bella István-díjat Mirtse Zsuzsa író, költő kapta.

A díjátadóról készült cikk a díjazottak méltatásával itt olvasható.

midio.hu

Forrás, szöveg és fotó: erdmost.hu, Facebook

Címkék: 2024, díszpolgár, Érd, Március 15.