Hetvenöt évvel ezelőtt ért véget a második világháború. Kevés szó esik róla napjainkban, hogy a budapesti egyike volt a leghosszabb és legvéresebb nagyvárosi ostromoknak az 1939-től 1945-ig tartó háborúban. Az 1944 decemberétől tartó harcok, benne a légitámadások óriási pusztítást okoztak az 1866. augusztus 9-én megnyílt Fővárosi Állatkertben is.
Budapest egyik nevezetessége, lakosainak, de az idelátogató külföldieknek is kedvelt helye volt a főváros korszerű állatkertje. Nemcsak sétálni és az állatokban gyönyörködni lehetett, szép és ápolt növényei között délszaki különlegességgel is találkozhatott a látogató. Aki szellemi élvezetre vágyott, használhatta a még Szabó Ervin által odahelyezett könyvtárat, mely a főkapu szárnyrészében kapott helyet, és amelyet a nyári időszakban egy szamár húzta mozgókönyvtárral egészítettek ki. Júniustól szeptemberig esténként az Operaház vagy a Városi Színház zenekara tartott műsort, amelyet néha a rádió a helyszínről közvetített.
Idilli kép 1943-ból
Volt lovarda és barlangmozi is. Tódult is a közönség: közvetlenül a háború előtt egy harmadik kijáratot, egy új „közönségkaput” nyitottak az Elefántháznál. Elsők között maga Horthy kormányzó sétált be az új bejáraton, családjával együtt, kézen fogva vezetve unokáját.
A kormányzó unokájával
A háború megnehezítette az előző években Nádler Herbert igazgatósága alatt nagy fejlődésnek indult Fővárosi Állatkert életét. Már 1943-ban kimaradt a tengeri halak szállítása, és a pingvinek nem voltak hajlandók édesvízi halat elfogadni. Sok alkalmazottat behívtak, helyüket nők és fiatalkorúak foglalták el. Építkezések maradtak félbe, pl. az új kocsiszín még elkészült, de a hozzá tervezett javítóműhely már nem, az Indiából érkezett ritka kecskék sem kapták meg az új istállót (az ostrom alatt őket is megették!). A takarmánykonyha modernizálása elkezdődött, de az új berendezés már nem jött meg. Úgyse nagyon volt mit elkészíteni benne, mert a takarmányt nem lehetett a falvakból beszerezni. Eleinte a takarmányhiányt a városligeti fák lombjával pótolták, végül már a szalmazsákok is sorra kerültek. Nagyon veszélyes volt a trópusi állatok számára a hideg, annál inkább, mert a robbanások kitörték az üvegeket. Deszkával, a dísztóról vágott náddal, zsákokkal takarták be a nyílásokat, csekély eredménnyel; fűtés híján eltüzelték a padokat és kerítéseket, majd a meleghez szokott trópusi madarakat, kisállatokat erre vállalkozó budapestieknél helyezték el.
A bombázásoktól romossá vált pálmaház
A közeli pályaudvarok bombázása az Állatkertet is sújtotta, rengeteg madár pusztult el, bomba hullott a Zsiráfházra, de a szomszédos kenguruk, zebrák kecses afrikai gazellák is odavesztek. Másnap gyújtóbomba esett a Bölényházra, lakói bennégtek. Repeszek megölték Sziámot, az 1900-ban érkezett elefántbikát. Még az éhségtől lefogyva is 30 mázsát nyomó állat tetemét csak darabokban tudták egy bombatölcsérbe temetni. További bombatámadások megrongálták a víz- és csatornavezetékeket, köztük a fókák tavához és a krokodilházhoz vezető melegvíz-csövet. Az Oroszlán- és Tigrisházban alig kaptak enni az állatok, csak azt, amit bátor gondozóik szereztek nekik elhullott társaik és a környéken heverő lovak tetemeiből. Mivel tönkrementek a ketreceik közti rácsok is, az állatok egymást marcangolták, amíg az igazgató kénytelen volt – esetleges kiszabadulásuktól is tartva – lelövetni őket. Ez könnyen megtörténhetett, mivel a területet tüzérségi állásokkal és géppuskafészkekkel rakták meg, tele volt katonákkal. Január 11-én reggelre a krokodilok befagytak medencéjükbe, mert a kupolát egy légnyomás leemelte; maradványaikat nem tudták eltávolítani, mert ekkorra már a front elérte az Elefántháznál a kertet.
Növelte a kárt az éhező környékbeli lakosság, amely fejszékkel, késekkel felszerelve nyomult be az Állatkertbe, húsigényét kielégíteni. Senki sem tartotta vissza őket, osztoztak a szintén szűkölködő nagyvadakkal. Nemcsak szarvas, őz- vagy rackajuhhús került az óvóhelyi tűzhelyekre, de ritka madarak is, sőt az egyik tigrist a Szondi utcában fogyasztották el egy bérház lakói. (Ritka eset, hogy nem a tigris eszi meg az embert, hanem fordítva!) Hívatlan látogatók betörték az akvárium üvegét, hogy a halakhoz jussanak, kiömlött a nehezen pótolható tengervíz, elpusztultak az 1927-es Adria-expedíció alatt egy teljes hónapig gyűjtött élőlények. Akkor az 54 tartályt hat nagy lovas stráfkocsin vitték az Állatkertbe, ahol nagy örömmel fogadták őket. Nem sejtették még a szomorú jövőt!
1945. január 10–16 között állandóan tűz alatt volt a terület. Három ápoló áldozta életét, amikor megpróbálták etetni állataikat! Amelyik állat nem vált táplálékká, azzal a szokatlanul hideg tél végzett… Iszonyú volt a veszteség: 2500 egyedből 14 maradt életben, azok is szinte véletlenül. A vízilovakat az mentette meg, hogy medencéjüket a Széchenyi fürdő meleg artézi vize táplálta, élelmezésüket ápolójuk a fürdővendégek részére rendszeresített szalmapapucsokkal próbálta biztosítani. (Hja, akkor még nem műanyagból voltak a lábbelik!) Egy oroszán kiszökve a földalatti vasút alagútjaiban tanyázott, ki-ki ugorva kóbor lovakat csemegézni. Hetekig élt így, míg a rémült pestieknek a szovjet katonák elhitték, hogy nem hallucinálnak, megőrülve a viszontagságoktól és az éhségtől. Zamercev városparancsnokhoz fordultak, aki befogatta az állatot, melyet visszavittek a közeli Állatkertbe. Két értékes shetlandi póni márciusban magától visszaügetett istállójába, ahol gondozójuk nagy örömmel üdvözölte elveszettnek hitt kedvenceit, egy kancát és csikóját. Hosszúra nőtt szőrük takarta sovánnyá lefogyott testűket. Állítólag egy fuvaros gondozásában vészelték át az ostromot.
Először az Elefántházat hozták rendbe, ide helyezték el a megmaradt állatokat, a kertben éhesen ugrándozó lámát, zebrát és egy elefánttehenet. Nagy kérdés volt, hogyan táplálják őket? Az igazgató zöldségeket ültetett a disznövények helyett, ezekből az alkalmazottak és családjaik is részesültek, még a szomszédos kórház melletti üres területet is bevetették lucernával.
Még hirdetésben is kerestek állatokat, igaz, nem nagy sikerrel
Teve gondozójával
1945. május elsején megnyílt az Állatkert! A megilletődött látogatókat nem virágos-, hanem veteményeskert fogadta. Azért ügyeltek a színek összhangjára: vöröskáposzta, fehér káposzta mellett bab, sóska, paraj, zöld- és fehér paprika, paradicsom díszlett, még a kerítéseken is volt futóbab. Nagy sikere volt a szép zöldségeknek, és mert sokan megkívánták, külön kellett őriztetni.
Folyik a romeltakarítás
Leginkább a gyermekeknek hiányzott az Állatkert, így leggyorsabban az állatóvoda nyitott ki. Ennek tudatában az igazgató a szülők segítségét kérte az újjáépítéshez. Talán felhívására, talán nemcsak ezért, hanem az állattartás megnehezülése miatt soha ennyi állatot és növényt nem adományoztak az Állatkertnek, mint ebben az időben. Az üres ketrecekben volt hely, szívesen fogadták őket. Másik ötlet volt a benépesítésre, hogy az igazgatóság felajánlotta a cirkuszoknak, hogy szállást adnak állataiknak az üres helyiségekben, hadd lásson a közönség több egzotikus állatot. A mutatványosok beleegyeztek, hiszen arra gondoltak, a látogatók később esetleg a porondon is megnézik a ketrecek vendég lakóit.
Hivatalos fajtalista 1946-ból
Megtörtént az első állatcsere, nyolc magyar parlagi és nyolc gyöngytyúkért két mosómedvét kaptunk Prágából. No, nem a megnyitóra, akkor még Prága a front túlsó oldalán volt. Beszereztek egy petróleummal működő asztali keltetőt. Begyűjtött vadmadártojásokat keltettek ki, gyarapítva az állományt, olyan sikerrel, hogy a tavak és a „röpdék” hamar benépesültek.
Mire a belépőjegyeket az új pénzben, a forintban lehetett megváltani, már nem sok nyoma maradt a háborúnak. A helyreállítás oroszlánrészét Nádler Herbert igazgató irányította, egészen 1948-ig, amikor nyugdíjba vonult. Majd két évtizedes működése alatt nemcsak az Állatkertet vezette és fejlesztette nemzetközi szinten és szintűre, hanem tudományos és ismeretterjesztő tevékenységet is végzett. Többek között ő szerkesztette a Természet című népszerű, képes folyóiratot, amelynek állandó melléklete volt a Mi újság az állatkertben? Jellemző a korra, hogy utódjául egy cipőfelsőrész-készítő szakmunkást neveztek ki; szerencsére ő a munkáját pártfeladatnak tekintette, és ritkán szólt bele szakmai ügyekbe. A régi alkalmazottak így biztosíthatták a zavartalan működést. Legtovább a Pálmaház volt romos, de másfél évi munka után, 1952 decemberében – Sztálin születésnapjára – átadhatták a közönségnek. Ez Somogyi József osztályvezető érdeme, aki később a Göteborgi Botanikuskert főmunkatársa lett. Romok törmelékeiből összehordtak egy mesterséges dombot, amelyre szép sziklakertet telepítettek, majd ideépült az új Madártelelő, mert a régi áldozatul esett a Dózsa György út kiszélesítésének.
Ez már későbbi történet. Állatkertünk átélte és átvészelte a második világháború szörnyű megpróbáltatását, továbbra is sok örömet és büszkeséget okozva fővárosunk lakóinak és az intézmény látogatóinak.
Róbert Péter
midio.hu
Források:
Szidnainé dr. Csete Ágnes: A 125 éves Budapesti Állat- és Növénykert története. Budapest, 1991.
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. Corvina Kiadó, Budapest, 1998.
Illusztrációk: zoobudapest.com
Címkék: Fővárosi Állatkert, második világháború, ostrom
