“Az én nagymamám és a gyerekeim nagymamája első ránézésre nem igazán hasonlítanak. De belül, azt hiszem, mégis hasonlóak. Sőt. Az én nagymamám, a gyerekeim nagymamája és valószínűleg a legtöbb nagymama a világon, igazából egyformák. Régen és ma, közel és távol.” Nagymamák, akikért hálásak lehetünk. Az alábbi írással értük mondunk köszönetet.
Az én nagymamám haja sokáig barna volt, és bongyor. Később, amikor egyenes és fehér lett, megtudtam, hogy a festéktől és a dauertől volt ilyen. Először fura volt fehéren, és mondtam neki, hogy fesse be, de aztán mégis úgy tetszett jobban.
A gyerekeim nagymamájának divatos frizurája van. Minden hónapban levágja és befesti a fodrász, de ha ő nem, akkor a gyerekeim nagymamája festi be. Egyáltalán nem fehér, az ősz hajszálak csak néha látszanak benne.
Az én nagymamám nem sminkelte magát soha. Szerintem azt se tudta, mi az, hogy sminkelni. Nem volt púdere, rúzsa, szempillaspirálja, de még krémjei se voltak, se tusfürdője. Vízzel mosakodott és szappannal. Parfümöt nem fújt magára, de egy dezodorja volt valahonnan, a vitrines szekrény polcán ácsorgott a porcelán Szent Antal mellett. Az én nagymamám nem járt kozmetikushoz, de volt egy csipesze és néha azzal csipkedte az arcára nem illő helyeken növő szőrszálakat: egy nagyítós tükörrel a kezében ült a fotelben és vicces arcokat vágva húzkodott meg csipkedett.
A gyerekeim nagymamája gyönyörű. Régen, amikor még csak az én anyukám volt, nem emlékszem, hogy sminkelte volna magát, bár rúzsok mindig sorakoztak a fürdőszobában. Most már szépen sminkel, van mindenféle jó cucca hozzá, és finom krémmel keni az arcát meg a kezét. Illatos, és ha megpuszilja az unokáit, annak mindig van nyoma. Egy rúzsfolt minimum. A gyerekeim nagymamája néha elmegy kozmetikushoz, aki csipkedi és masszírozza, nagyítós tükre nincs otthon.
Az én nagymamám nejlon otthonkában járt és gyógypapucsban. Mivel nem nagyon ment el otthonról, általában mindig így láttam. Ha valahová mégis el kellett mennie (templomba, orvoshoz, boltba, piacra), arra volt egy szép cipője és egy-két szép ruhája. Szoknya, blúz, kardigán. A zöld volt a kedvenc színe, a szoknyája sötétzöld színű volt.
A gyerekeim nagymamája nagyon csinosan öltözik. Sokszor még otthon is kopogós cipő van rajta, de azért néha már látom sportcipőben is, mióta nyugdíjas lett. Annyira jó ruhái vannak, hogy irigykedem, és néha kölcsönkérem némelyiket. Van törzsvásárlói kártyája a kedvenc boltjaiba, ahol valószínűleg senki nem hinné el, hogy ő már nagymama, mert annyira fiatal és olyan jól néz ki.
Az én nagymamám mindig a konyhában volt. Reggeltől délutánig biztosan. Hajnalban egy kicsit a kertben, este pedig a tévé előtt a fotelben, aztán az ágyában. Ha misére vagy boltba ment, sétált vagy biciklire ült. Ha piacra, akkor pedig buszra szállt. Nem tudott vezetni, nem volt autója. Nyaralni nem ment sohasem, utazni csak hozzánk utazott, vonattal, miután messzire költöztünk. Az én nagymamám kerek volt és puha, és ez szerintem őt nem is nagyon zavarta.
A gyerekeim nagymamája is sokat van a konyhában. A kertben is. És este ő is néz tévét. De közben nemcsak misére és boltba jár, hanem énekkarra, színházba és koncertre, kirándulni és nyaralni. A gyerekeim nagymamája vékony és csinos, hetente kétszer tornázik.
Az én nagymamám zseniálisan sütött és főzött. Mindig a kedvencünket. És azon kívül is mindig sütött és főzött még újabb kedvenceket, ha kértük. „Mama, sütsz krumplit, főzöl tejbegrízt, csinálsz palacsintát?” – kérdeztük, és ő sütött és főzött és csinált. Annyiszor, ahányszor kértük. És bevihettük a szobába, hogy ott együk meg, nehogy lemaradjunk a meséről. Még ha anyukánk ennek nem is mindig örült, az én nagymamám megengedte.
A gyerekeim nagymamája fantasztikusan főz. Az unokáinak mindig a kedvencüket. És azon kívül is mindig süt és főz még újabb kedvenceket, ha kérik. „Mami, sütsz krumplit, főzöl tejbegrízt, csinálsz palacsintát?” – kérdezik és ő süt és főz és csinál. Annyiszor, ahányszor kérik. És bevihetik a nappaliba, hogy ott egyék meg, nehogy lemaradjanak a meséről. Még ha anyukájuk ennek nem is mindig örül, a gyerekeim nagymamája megengedi.
Az én nagymamám és a gyerekeim nagymamája első ránézésre nem igazán hasonlítanak. Más a hajuk, az alakjuk, a ruhájuk, mások a szokásaik. De belül, azt hiszem, mégis hasonlóak. Sőt. Az én nagymamám, a gyerekeim nagymamája és valószínűleg a legtöbb nagymama a világon, igazából egyformák. Régen és ma, közel és távol.
A szemük, ahogy az unokáikra néztek és néznek, csillog. Ugyanúgy csillog. Teljesen ugyanúgy.
Sz. K. N.
Fotó: pixabay.com
Címkék: #midióNóri, hála, Magyar Kurír, nagymamák, unokák
