Életének 102. évében, január 11-én otthonában elhunyt Pusztazámor legidősebb lakója, özvegy Csóli Vincéné. Tera mamától – mert mindenki csak így hívta – január 16-án, szombaton délelőtt vettek végső búcsút a zámori temetőben.
A rövid kórházi kezelés után, életének 102. évében otthonában elhunyt Csóli Vincénétől mély részvét mellett, a jelenleg érvényben lévő járványügyi szabályok szigorú betartása mellett vettek búcsút január 16-án a pusztazámori temetőben a családtagok – 5 gyermeke, 12 unokája,16 dédunokája és ükunokája –, a rokonok, ismerősök és a település lakói. A család által összeállított búcsúbeszédet a szertartást celebráló Sisa Lénárd plébános olvasta fel. A búcsúztatás után gyászmisét mondtak az elhunyt lelki üdvéért, melyen a családtagok és néhány közelebbi barát vett részt.
2019 nyarán Pusztazámor önkormányzatának képviselő-testülete úgy határozott, hogy a falu szülöttje, Csóli Vincéné 100. születésnapjára emlékfüzetet ad ki. A kiadvány bevezetőjében a község polgármestere, Pátrovics Benedek így köszöntötte az ünnepeltet:
„Vitathatatlan, hogy Tera mama – ahogy szinte mindenki hívja – köztiszteletben áll nemcsak a zámoriak, hanem azok körében is akik ismerik vagy csak találkoztak vele. Pusztazámor történetében a Csóli név, mondhatni, évszázadok óta ismert. A sóskúti plébánia 1752. évi anyakönyve tanúsítja, hogy a Csóliak már akkor, a XVIII. század közepén idetelepültek. A leszármazottak ma is községünk lakói. Teri néni édesanyja, Székely Katalin a Felvidékről származott, míg édesapja, Csóli Viktor Pusztazámoron született. Ezért a leánykori neve Csóli Terézia. A Szlovákiában élő rokonaival is tartja a kapcsolatot, többször járt a magyarlakta Nyitra megyei Barslédecen.
Az 1919-től napjainkig eltelt 100 esztendő sok megpróbáltatást jelentett a család életében. A nagy háború végén édesapja súlyos betegen tért haza. A második világháborút követően férje szovjet hadifogságban vesztette életét. A három gyermek gondozása, felnevelése egyedül rá hárult. Férjének testvéröccse szerencsésen hazaért a háborúból és a fogságból. Elhatározták, hogy összeházasodnak; további két gyermek született. Az ötvenes évek nélkülözésekkel teli korszakában kellett gondoskodni az öt gyermekről. Megfeszített munkával és áldozatos szeretettel sikerült mindegyiküket tisztességes, becsületes emberré nevelni. Le a kalappal!
Tera mama hihetetlen munkabírása, szilárd akaratereje és mindig egyenes gerince (fizikai és átvitt értelemben egyaránt) átsegítette a sokszor megoldhatatlannak vélt problémákon, nehézségeken. Ha kellett, a cséplőgép mellett dolgozott, ha később úgy hozta a sors, az óvodában szakácsként főzött. Mindig derekasan helytállt, sőt ne beszéljünk múlt időben, hiszen ma is egyedül ápolja a virágoskertjét, mintaszerűen ellátja háztartását, elsőként veti el a tavaszi zöldségeket, borsót, zöldbabot, a paradicsompalántákat, hogy legyen télire befőtt, paradicsomlé a szépen rendezett éléskamrájában.
Tera mama egész élete mindannyiunk számára példamutató. Életbölcsessége, emberszeretete lenyűgöző és követendő. Köszönjük a Teremtőnek, hogy a közelében élhetünk. Kívánom, hogy a Jóisten áldása kísérje lépteit és tartsa meg jó erőben, egészségben népes családja, rokonai, barátai, szerettei körében.”
Csóli Vincénével a 100. születésnapját megelőzően, 2019 tavaszán készítettem interjút, mely a midio.hu-n is megjelent. Itt olvasható.
K. Z.
midio.hu
Fotó: a szerző felvételei
Címkék: Búcsú, Csóli Vincéné, Pusztazámot, Tera mama
