Március 30-án, jövő szombaton rendezik az ELEMInátor kerékpáros sorozat harmadik futamát – a Budaörsi Repülőtér és a 11. kerületi Öveges József Középiskola után – a diósdi Teambike Bringaparkban a Géza fejedelem utca 2. szám alatt. A rendezvény az egészen kicsiknek és a nagyobb gyerekeknek is számos izgalmas programot tartogat, de a szervezők a felnőttekről sem feledkeztek meg – így minden korosztály kipróbálhatja magát és a család valamennyi tagja belekóstolhat a terep-kerékpározásba. Minden nevező ajándékot kap, a diósdiaknak a nevezés ingyenes. A verseny szervezői: Búr Zsolt és Sós Sándor, a versenyforma ötletgazdái, az idei harmadik futam főszervezője pedig a diósdi Princzinger Péter. 

De mi is ez az ELEMInátor sorozat?

„Szülőként (kerékpáros szülőként pedig különösen) biztosan sokat gondolkoztál már azon, mi legyen az első versenyélmény a gyereknek, ami akkor is jókedvre deríti, ha csak most kóstol bele a versengésbe. Erre (is) kínál tökéletes megoldást a 2018-ban útjára indult ún. ELEMINátor versenyzési forma. Ennek jártunk kicsit részletesebben utána, mit takar ez a név, hogyan épül fel egy ilyen verseny” – olvasható az Újbuda Mountain Bike és Szabadidő SE, Magyarország legnagyobb országos utánpótlás egyesülete honlapján.

Az ELEMInátor egy kombinációs technikai felkészítő verseny, mely kifejezetten szolgálja az elemi (és innen a név) kerékpáros technikai tudás fejlesztését és annak mérését. Először minden korosztálynak teljesítenie kell a számára összeállított mesterséges (a valóságos természeti elemeket hűen utánzó) technikai elemeket, és hiba esetén hibapontokat kapnak a gyerekek, amiket büntető másodpercekre váltanak. Második körben egy egyéni időmérő futamot kell teljesíteni technikai elemekkel tarkított ELEMInátor pályán. Az itt futott időhöz hozzáadják a büntető másodperceket és így kialakul egy rangsor. Innen a jól ismert (pl. 4cross) párosításból jönnek össze a négyes csoportok. A harmadik részben történik maga a társakkal való váll-váll melletti versenyzés. Futamonként az első kettő továbbjut a középdöntőkbe és döntőkbe, a 3. és 4. helyezett esik ki, de ők is helyosztókért versenyezhetnek a későbbiekben.

A gyerekek nem unatkoznak egyetlen percet sem a nap során, hanem az egész napot bringázással tölthetik.

Míg a technikai pályán mennek a pontozások, addig a nagy ELEMinátor körön gyakorolnak és fordítva. Aki befejezte a futamát az szívesen megy és gyakorol a technikai pályán, hiszen mindenkinek van min javítani. „A 2019-es futamokon már külön szakedzők fognak feladatokat adni az éppen nem versenyző gyerekeknek, hogy minden percet hasznosan, gyakorlással töltsenek” – meséli Sós Sándor, aki az egyik legjobb hazai utánpótlás edzőnek számító Búr Zsolttal közösen találta ki ezt a versenyformát. „2018-ban a tavaszi három futamot egy őszi ingyenes nevezésű futam zárt le. A futamokon egyre növekvő létszámot regisztráltunk, és őszre már 100 gyermek indulását a versenyen. Sorozatunk a szlovákiai DTPS, azaz a Sagan Tour mintájára jött létre, de azzal szemben nálunk nem annyira a sebességen, inkább a technikai tudás javításán van a hangsúly. Törekvéseinket már Szlovákiában is felfedezték és elismerték, már meg is hívtak minket, hogy náluk is szervezzünk ilyen ELEMInátorokat…”

Kiknek ajánlják az ELEMInátort?

A korosztályok tekintetében már U5-től egészen U17-ig minden kerékpáros szakágnak ajánlott a BMX-től a művészi kerékpárig, hiszen pont ebben az időszakban kell a gyerekeknek a biztos technikai tudást az alapokat elsajátítani, legyen akár pálya- vagy majd pl. országúti irányultságú a gyermek.

A másik fontos célcsoport a teljesen kezdő gyerekek. Itt lépésről lépésre tudják elsajátítani a technikát, elismert szakemberek segítségével.

A versenyeken sorozatosan részt vevő fiatalok részére pedig a három tavaszi forduló egyik meghatározó célja, hogy a hosszú téli pihenő után felkészítse a gyerekeket az XCO-szezonra az első UP XCO-versenyre. Az őszi futam pedig inkább egy gála az egész szezon ilyen formában történő lezárása.

További információ az esemény FB oldalán és az Újbuda Mountain Bike és Szabadidő SE honlapján található.

Fotók: Superior Mountain Bike Team

Sz. K. N.

(Kiemelt kép: Teambike Bringapark Diósdon)

Címkék: Bringapark, Családi program, Diósd, Kerékpározás, Sport