Csapd le csacsi, földön és égben – Szülőnek lenni saját gyermek nélkül is lehet

Csapd le csacsi, földön és égben – Szülőnek lenni saját gyermek nélkül is lehet

Vannak, akik úgy válnak csodálatos (nagy)szülőkké, hogy nem adatott meg nekik saját gyermek. Ez a történet róluk szól.

Bármennyire szerették volna, nem született gyermekük. Talán ezért fogadták örökbe szinte azonnal az új szomszédok ötéves kislányát. Az örökbefogadás nem jogilag, csupán a szívükben történt. A kislány az óvodai szünetekben szinte reggeltől estig náluk töltötte a napot, sőt, gyakran hétvégén is átkéredzkedett a nyugdíjas házaspárhoz.

Délelőtt a kertben szöszmötöltek együtt. Borsót fejtettek, kiskéssel zöldbabot tisztítottak, barackot vagy meggyet magoztak. Jóska bácsi gyakran a sufniban dolgozott valamin, és a satupad meg a szerszámok nagyon izgalmasak voltak a kislánynak is. Kipróbálhatta mind, ő is barkácsolt, faragott. Mikor nagyon meleg volt, megengedték, hogy megmártózzon a kerti kútban. Nem igazi kút volt, inkább esővízgyűjtő. Ha tele volt, épp a nyakáig ért a víz.

A ház mellett lapostetős épület állt, tetejét szőlő futott körbe, lépcsőn lehetett felmászni rá. Volt fehér és piros szőlő is, „kecskecsöcsű”, mondták az egyik fajtára és a kislány ezen nagyon nevetett. Ők meg azon kacagtak elpirulva, kezüket a szájuk elé szorítva, mikor az utca felől álló ringlóbokorra mutatva a kislány hangosan felkiáltott: „Kérek ringyót!”. „Nem szabad ilyet mondani” – nevetett Manci néni, de azért mindenkinek elmesélte az utcában, mi lett a gyümölcs új neve náluk.

Közben főtt az ebéd és délben asztalhoz ültek ők hárman. Sokszor volt bableves, hatalmas babszemekből, csipetkével és tejföllel. Aki leghamarabb megette, az lett az angyal. Legtöbbször a kislány lett az első és ilyenkor úgy érezte, úgy jól lakott, hogy már nem is fér bele több. „Hát fuss egy kört, angyalom!” – szólt Manci néni és ő ment, körbefutotta néhányszor az udvart. A konyhától a kapuig, aztán vissza, és jöhetett a második fogás: mácsik, nudli vagy rizskoch. Végül pedig a kislány kedvence, a kávéba mártott kockacukor.

Ebéd után a nap fénypontja következett, előkerült a francia- és a magyar kártya. Csapd le csacsi, svindli, színre szín. És a legviccesebb, a WC. Két kártya egymásnak döntve, felállítva, a többi alattuk az asztalon fektetve. Ezek közül kellett kihúzni egyet-egyet. Akinél összedőlt a két álló lap, az bizony a WC-be pottyant. A hatalmas nevetésektől potyogott sokszor még a könnyük is.

Templomba is velük járt. Meg a többi öreggel az utcából. Az elsőáldozásra készülő gyerekeknek az első két padsorban kellett ülni, az idősek hátrébb foglaltak helyet. De oda és vissza együtt sétáltak télen-nyáron.

Később még inkább cinkostársak lettek. Mindent el tudott mondani nekik és ők komolyan vették. Például, hogy mindenki más megnézheti az esti sorozatot az osztályból, csak neki kell aludni már a híradó után. Így hát péntekenként Manci néni elfelejtette lehúzni a redőnyt a szokásos időben, mert a szemközti gyerekszobából pont látni lehetett a nappalijukban világító tévét. A hang pedig felhallatszódott az otthoni készülékből, ha résnyire nyitva maradt az ajtó véletlenül.

Az évek múlásával aztán csökkenni kezdett a látogatások száma. Egyre kevesebbszer szólt a csengő a fehérre festett kovácsoltvas kapun. Eljött az idő, amikor már hiába is szólt volna. Először Jóska bácsit temették el. Manci néni minden nap elsétált a sírhoz. Azt mondta, beszélgetnek ilyenkor. Aztán hamarosan ő is elment, utána.

A kislány közben felnőtt és édesanya lett. Mikor az egyik kisbaba a várt földi születés helyett hónapokkal korábban, méhéből az égbe született meg, kiment a temetőbe. Manci nénihez és Jóska bácsihoz, akik bármennyire szerették volna, nem született gyermekük. Rájuk bízta, akit elveszített és kérte, játszanak vele is annyit, mint ővele régen. Tanítsák meg neki is a csapd le csacsit.

A szomszédoktól, akik feltétel nélkül szerették, úgy, ahogy csak egy szülő szeretheti gyermekét, az emlékeken túl egy régi, fonott barackgyűjtő kosár is az övé maradt. Most gyerekjátékokkal van teli, a nappali közepén.

Sz. K. N.

Manci néni és Jóska bácsi emlékére. 

Borítókép: pixabay.com

Fotók: családi archívum