Diósd népében erősen élt a szabadság utáni vágy és az áldozatkészség

Diósd népében erősen élt a szabadság utáni vágy és az áldozatkészség

Március 14-én emlékezik Diósd lakossága az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcra. Az iskola tornatermében 17 órakor ünnepséget rendeznek, majd azt követően megkoszorúzzák Perczel Mór tábornok szobrát.

Egy korábbi ünnepség (2014)

„Az 1848-as forradalom különösen a zsellérközségek lakosaira hatott. Kiváltképp a Buda környéki településeken volt ez érzékelhető” – írja Dózsa Lajos történelemtanár a Diósd története című tanulmányában. „Olyannyira, hogy Végh Ignác szolgabíró jelentette, hogy a zsellérek »beszélgetni kezdtek a szabadságról, miszerint sem a szolgabíró, sem a helybeli bíró és elöljáróság többé nem parancsol«. Roboz Ferenc, a váli járás szolgabírája pedig azt jelentette a megyének, hogy a zsellérek körében »a communizmusi eszmék« terjednek és ezért szigorúan felülvizsgálta a nemzetőrségbe jelentkezettek névsorát.

Diósd népében erősen élt a szabadság utáni vágy és az áldozatkészség, 41 fő jelentkezett nemzetőrnek. Ez 1848-ban a 18 éven felüli férfilakosság közel 25%-a volt. A környék falvai közül Tárnokon 35-en, Érden 55-en, Bodmérpusztán 11-en, Sóskúton mindössze 15-en jelentkeztek nemzetőri szolgálatra.”

Mennyire volt jellemző ez a magas szám egy ilyen kis községnél? – kérdeztük egy korábbi interjúnkban a szabadságharc története jeles kutatójától, dr. Hermann Róbert hadtörténésztől.

„Az ország védelmének a haza lakosainak összességére való kiterjesztése logikus folyománya volt a reformkori érdekegyesítési politikának. Az 1848. évi nemzetőrségi törvény azokat a 20 és 50 év közötti férfiakat kötelezte nemzetőri szolgálatra, akik városokban vagy rendezett tanáccsal ellátott községekben 200 forint értékű házzal vagy földdel, egyéb községekben fél jobbágytelekkel vagy ennek megfelelő nagyságú földterülettel rendelkeztek; illetve, ha évi 100 pengő forint tiszta jövedelmük volt. Negyvenegy nemzetőr ugyanennyi viszonylag módos családot jelentett, ami egy ekkora községnél komoly gazdasági erőre mutat. Hozzáteendő, hogy a nemzetőri cenzus a duplája volt a választójoginak, azaz, legalább másfélszer-kétszer ennyi olyan személy lakhatott a községben, akik az új országgyűlésre választhattak.”

Benkő Jutka, A forradalom és szabadságharc táborában című írásában (Diósdi séta 6.) felidézi a sváb származású nemzetőrök helytállását:

„A sváb községekben toborzott nemzetőrök magyar parancsnokság alatt számos figyelemre méltó sikert értek el. Damjanich János alatt is sok sváb harcolt. Róluk emlékezik meg Kossuth Lajos jóval később, emigrációban írt levelében. Amikor a 3. zászlóalj 6. századának cibakházi szemléjén Damjanich megkérdezte a katonákat, ugye svábok, a következő volt a válasz:

Igenis méltóságos tábornok úr, mi svábok vagyunk, de magyar svábok.”

K. Z.

Fotók: midio.hu, archív