A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) idén tavasszal pályázatot hirdetett „Mindent köszönök! – élettörténetek az örökbefogadásról” címmel. Örökbefogadó szülők és örökbefogadott gyermekek, valamint a gyermekéről lemondó édesanyák valós élettörténeteit várták pályázatukra. A pályázat egyik célja az volt, hogy az olvasók megismerhessék az örökbefogadás lelki és társadalmi vetületeit.

A szépirodalmi kiírásra a téma nehézségéhez képest igen szép számmal érkeztek pályázatok – olvasható a NOE honlapján. A neves zsűri tagjai közt szerepelt Schäffer Erzsébet, magyar Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista; Röhrig Géza Oscar-díjas színész és költő és dr. Vassányi Miklós, tanszékvezető egyetemi docens. A 44 pályamunkából a zsűri a három díjazott mellett négy különdíjas munkáját emelte ki, köztük a diósdi Pákhné Fekete Alexandra írását.

Szandrát és családját sokan ismerik Diósdon. Édesapját, az idén Diósd Városért Díjat kapott Fekete Ferencet, korábbi cikkünkben idéztük a segítés, közösségért végzett munka fontosságával kapcsolatban. A háromgyermekes anyuka a Diósdhéjban helyi lap újságírójaként dolgozik, emellett pedig a Kék Géza Közösségi Ház és Könyvtár munkatársaként szervezi a gyermekprogramokat a városban. Ezen kívül számtalan önkéntes tevékenységben vesz részt, adománygyűjtések szervezésével és lebonyolításával rászorulókon segít évek óta. Szandi a MiDió csapatának is tagja, már két programajánlóval (itt az első és a itt második) jelentkezett. Lelkesedése, optimizmusa példaértékű mindannyiunk számára.

A díjhoz szívből gratulálunk Szandinak!

midio.hu

A borítóképen: Fekete Alexandra Novák Katalin családügyi államtitkár  mellett (j)

Fotó: NOE

Címkék: Fekete Alexandra, NOE, Örökbefogadás