A falu népe 1848 után is elsősorban szőlőműveléssel foglalkozott. Az 1850-es népszámlálás még Diósd pusztát említ, Fényes Elek is „mint népes pusztáról” szól Diósdról. A lakosság létszáma ekkor már 645 fő, a házak száma 102. Az 1850-es évi népszámlálás 31 magyar, 603 német és 11 sokác lakost mutatott ki.
Szőlőművelés
Az érdi uradalom és így Diósd puszta is a Sina-bárók kezében van ebben az időben. Sina György 1856-ban bekövetkezett halálakor a teljes vagyont fia, Simon örökölte. 1876-ig Sina Simon volt a birtokos. Halála után második házasságából származó gyermekei közül Anasztázia örökölte az érdi uradalmat. Ő házasság révén kapcsolatba került gróf Wimpffen Viktorral, s az uradalom a továbbiakban 1911-ig Wimpffen-uradalomként szerepelt. 1911 után gróf Károlyi Imre az uradalom birtokosa.
A német telepesek nagyrészt szőlő-bortermelő területekről költöztek Magyarországra, s fejlettebb ismeretekkel rendelkeztek, mint a török hódoltságban a fejlődésben lemaradt hazai gazdák. Ahogy azt a korabeli krónikás feljegyezte, „ahol csak lehet, mindjárt szőlőt ültetnek”. Így egy-két évtizeddel a török kiűzése után újra szőlő borította a Buda környéki hegyoldalakat. Hamarosan országos hírnévre tett szert a Buda környéki bor.
A budai borvidék egyik legértékesebb területe a diósdi szőlőhegy. Fényes Elek (1851) szerint „Diósd igen becses fejér bort termő szőlőheggyel bír”. 1864-ben maga a bíró is vallja: A szőlőhegyek általánosan elismert jó bort termelnek, kiváltképpen a délnek fekvő „Sas-hegyi” része.
A község lakói 508 holdnyi szőlős területen gazdálkodnak, de jelentős állatállománnyal is: 1869-ben 21 lóval, 74 szarvasmarhával, 216 sertéssel, 1 kecskével és 27 méhkassal rendelkeztek.
Klauzál Gábor, az 1848-as kormány államtitkára, 1850-ben Kistétényben szőlőbirtokot vásárolt, ő és szomszédja, Korizmics László mezőgazdász, mérnök, agrárpolitikus, sokat tettek a helyes szőlőművelés és borkezelés terjesztése érdekében. Saját példájukkal bizonyították, hogy a jó bor előállításának fő kellékei a jól megválasztott szőlőfajták és a borok szakszerű kezelése. Kezdeményezésükre a kistétényi szőlőbirtokosok megalakították a Kistétényi Szőlőbirtokossági Társulatot, amely legfőbb céljául a szakszerű szőlőművelés és borkezelés módszereinek elterjesztését, a borértékesítés közös megszervezését tűzte maga elé. A társulat ezen kívül a település gazdasági, kulturális ügyeinek társadalmi előmozdításán is fáradozott.
Klauzál Gábor
Korizmics László
A kistétényiek példáját a diósdiak valószínűleg átvették, hiszen a szőlőbirtokok teljesen egybetelepültek, minőségi bort tudtak termelni és előállítani. A budai, pesti borkereskedők, kocsmárosok a környéken termelt borokat csak akkor vásárolták fel, ha „Orás” (diósdi) minőségűek.
Az 1853 elején kibocsátott császári pátens a földesúri jogok megváltása szempontjából a szőlőket két csoportra osztotta: úrbéri természetűekre és nem úrbériekre. Diósdon az úrbéri kapcsolatok, kötelékek nem alakultak ki. Diósdon csak árendás zsellérek voltak, és a földesúrtól kölcsönös megegyezéssel minden kötelezettségüket megválthatták, szőlőikkel együtt. Ez volt az úgynevezett dézsmaváltság. A dézsmaváltság elsősorban az uradalomnak kedvezett, mert ezzel egy hosszabb távra kiszámított átlagjövedelmet biztosított magának, mentesült a kedvezőtlen időjárás okozta jövedelem-kiesések, a dézsmabegyűjtés, -tárolás, -kezelés költségei, az értékesítés gondjai alól. A határrészeket felülvizsgálták, az uradalom és a község képviselői közösen a területeket, határrészeket osztályba sorolták, a szőlőbirtokokat telekkönyvezték.
A szőlődézsma megszűnésével az uradalom számára feleslegessé vált diósdi dézsmaház ekkor községi tulajdonba került. Majd községházává alakították át, és ma is a polgármesteri hivatalnak ad otthont.
Hegyközség szerveződése
A másik fontos esemény, hogy a szőlőkben való rend fenntartásával kapcsolatos teendőket a hegyközség szervezete látja el, melynek élén a hegybíró állapította meg és szedte be a szőlőbirtokosoktól a költségek fedezetére kivetett díjat. A hegybíró, a pénztáros és a csőszőr a hegyközségtől kapták a fizetésüket. Az év végi számadást a hegybíró, a községi bíró és az esküdtek írták alá. A diósdi hegyközség valószínűleg az 1850-es évek közepe táján alakulhatott meg, a pontos időpont azonban nem tudható, mert az alakulási jegyzőkönyv a működési szabályzattal együtt a Fejér megyei levéltárban egy tűzeset következtében megsemmisült, sajnos több fontos okmánnyal együtt. (Így például a községgé válás okiratai is megsemmisültek.)
A promontori hegybíró 1854-ben Endresz Márton volt. A kiegyezés után, midőn a szőlők kötelező dézsmaváltságát az 1868. évi törvény kimondta, egyben kötelezővé tette a hegyközségek megalakítását és a szőlőhegyi szabályzatok megalkotását. A szabályzat – többek között – foglalkozik a lopások, a szőlőkben való károkozások tényét kimerítő esetekkel és igen szigorú büntető szankciót tartalmaz a szabályok megsértőire. Szabályozza továbbá a helycsőszök és a szőlőtulajdonosok kötelezettségeit.
A promontori hegyközség a szőlők kipusztulása után megszűnt és csak jóval később alakult meg ismét. Valószínűleg a diósdi hegyközséggel is ez történt, mert 1904. március 1-jére rendkívüli közgyűlést hívtak össze azon célból, hogy a hegyközség megalakulásakor alkotott hegyközségi szabályzatot ismét elkészítsék, mert az eredeti szabályzat sem a megyei levéltárban, sem a hegyközségnél, nem található.
Filoxéra
Az 1885. évi jelentés tesz említést első ízben arról, hogy „bortermelő közönségünket méltó aggodalommal tölti el a filoxéra rovarunk rohamos terjedése!”. A felsorolt települések között Diósd is szerepel: „A fertőzött területek zár alá helyeztettek! A zár alá vétel azt jelentette, hogy a szőlővesszőt, a szőlőhajtást, szőlőoltványt, szőlőtermést a településről elszállítani, értékesíteni tilos!
Az 1886. évi jelentés a filoxéra további pusztításáról számol be, Diósd zár alá került. Az 1888–1889. évi jelentésben az áll, hogy a filoxéra következtében szinte már alig van szőlőterület a megyében.
Kavicsbánya a Diósdi-tó mellett
Az 1860-as évektől az uradalom kavicsbányát üzemeltet, valamint a mai Völgy utca és a Kludi üzem közötti területen téglaégető üzem is működött. Az 1864-es, Pesthy Frigyes által készített felmérés során Fusz József nótárius és Braun Sebestyén bíró a feltett kérdésekre adott válaszukban úgy jellemezték „a tégla helyet, hogy az uradalom évenként nagy számra terjedő égett téglát, és cserép-zsindelyt a legjobb sikerrel üzletre bocsát”. „A több forrásból táplált tó birka úsztatásra nagy előnyt nyújt. A tó mellett levő kavicsbányából az országos utak jelentékeny kavicsot nyernek.”
Tehéncsorda itatása a Csapágygyár területén fekvő tóból
Vasút
„A déli határ szélén keresztül mégy a vaspálya nyugatnak”.
1861. április 1-jén adták át a forgalomnak a Budapestről Nagykanizsára vezető vasútvonalat. Az akkor még magánvállalkozásként létesült Déli Vasút vonata Trieszttel kötötte össze a fővárost. Így kijáratot nyitott a tengerre is. Ezen a vonalon Érden nem épült ebben az időben vasútállomás, a közlekedés lehetőségét a tárnoki vasútállomás biztosította.
A tétényi vasútállomás
Utcák épülnek
Közben a népesség száma egyenletesen emelkedik, ugyanez vonatkozik a házakra is. A XIX. századi térképek, főleg katonai felmérések alapján készült térképek, melyeket hitelesnek kell elfogadnunk, az építkezések terjedését igen jól mutatják. A községközpontban a század elején megépült Diós puszta épületei mellett először a mai Kossuth Lajos utca épült meg, az Ófalu pincelakásaival, majd ezeket a Hátsó utca, Középső utca, Első utca, valamint a Baross utca követte. Amíg az utcaneveket be nem vezették, az épületek számozással voltak azonosíthatók (pl. a Kossuth L. utcai Endresz Alajos háza az 57. számot viselte); az 1882-ben készült katonai térképen a fenti utcák épületei már mind szerepelnek.
Diósd központja 1900-ban
A Rákóczi utca a Flórián szoborral
Orvos 1887-től
1886-ban a vörheny és a kanyaró mutatkozott járványosan Diósdon is. A sok rossz hír mellett a jelentésben olvashatjuk, hogy Diósd a közegészségi körök szervezetből önálló lett. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy a szülésznő mellett már orvos is van a községben, illetve orvosi rendelést tart rendszeresen a hét meghatározott napján és órájában.
„A közegészségi állapot, tekintve az előző évinél nagyobb halálozást és az elég nagy … járványokat, nem nevezhető kedvezőnek, noha a születés és halálozás közötti arány elég jó. Évtizedek óta nem tapasztalt nagy kiterjedéssel lépett fel vármegyénk területén a múlt évben a vészhimlő a Móri, a Váli és az Adonyi járásokban, és ezen kórban a halálozási százalék is nagy volt. Leggyakrabban előfordult kórok voltak a gyomor és bélhurut, tüdőlob és a váltóláz. A vészhimlő járványosan uralkodott Diósd községben.”
Óvoda létesítése
1887-ben a képviselő-testület úgy döntött, hogy – óvoda részére – a 733 telekkönyvi szám alatti 127. számú házat, Helmli János és neje tulajdonát 2000 Ft-ért megvásárolja. A szükséges összeget a Fejér Megyei Árvapénztártól alispáni segítséggel kapták meg. Az óvodai célra megvásárolt épület valószínűleg a mai Rákóczi utcai vízmű területén (Rákóczi u. 19.) volt, amely a későbbi években összedőlt.
Őszibarack- és mandulatermesztés
A katasztrófa sújtotta településen az élet ment tovább, a XIX. században a gyümölcstermesztés – főként a csonthéjasok, őszibarack, mandula, dió – is megjelent, szőlő közé és az út mentén ültetve.
A népesség viszonylag egyenletesen emelkedett, csak 1880 és 1900 között csökkent. Ez a csökkenés egyértelműen a szőlők kipusztulása miatt, kis részben a kivándorlás, valamint a foglalkozásváltás következtében keletkezett. Az 1900. évi községi jelentés, melyet az alispánnak küldenek, 40 család elvándorlásáról tesz említést, zömében napszámból élő családokról van szó. Egy 1877. évi kimutatás szerint Diósdon egy korcsmáros volt, Schóber Ferenc, két szatócs, Zsidákovits Ferenc és Zsidákovits Bernát, valamint egy kovács, Csihák Antal.
Olvasóegylet
1870-ben megalakították az Olvasóegyletet, mely alapszabályának 2. pontja az egyesület céljaként az alábbiakat jelölte meg:
„Az állam törekvése volt ebben az időben, hogy minél több helységben, községben létrejöjjenek a fejlődést elősegítő – gazda, olvasó és földműves – társaskörök”, melyek működéséről az alispáni jelentések évenként beszámoltak. Diósdon az olvasóegylet átalakult Magyar Társaskörré, 1900-ban még működött, az 1904. évi jelentésben viszont már nem szerepel.
Tűzoltó Egylet
1889-ben megalakították az Önkéntes Tűzoltó Egyletet.
Új templom
Diósd község képviselő-testülete 1889. december 15-i rendkívüli testületi ülésén római katolikus templom építéséről határozott
A templom 1896-ban közadakozásból, Say Ferenc székesfehérvári építész tervei alapján elkészült, és Károly János egykori nagytétényi plébános szentelte fel.
*
A XIX. század végén a község és lakói igen nehéz körülmények között élnek, nyomor, nélkülözés, elvándorlás, eladósodás a sorsuk. Ilyen körülmények között, de tele reménnyel, önbizalommal várják a XX. századot.
Összeállította: Benkő Jutka
Kiemelt kép: A községközpont a templommal
Forrás:
Wágner Ferenc: Diósd története. Kornétás Kiadó, Budapest, 2001.
Dózsa Lajos: Diósd története (tanulmány)
A fotók Diósd Családtörténeti Archívuma anyagában találhatók.
Címkék: #midióJutka, Diósd, Diósdi séta, Helytörténet
