Dr. Nagy István Szabolcs két és fél évtizedes, kiemelkedő színvonalú családorvosi szolgálatát a képviselő-testület decemberben címzetes főorvosi címmel ismerte el. Ennek apropóján beszélgetett a midio.hu szerzője a kitüntetettel. (Az interjú nyomtatott formában a Diósdhéjban 2026/1. számában olvasható.)
Doktor úr, meséljen a kezdetekről, honnan indult az élete, milyen út vezetett idáig?
Budapesten születtem, Budafokon, a 22. kerületben nőttem fel. Édesanyám gyógypedagógus volt, édesapám pedig közgazdász biztosítási matematikus, testvérem nincs, egyke vagyok. Az egykori József Attila (ma Szent Imre – B. P.) Gimnáziumba jártam, majd másodjára felvételt nyertem az orvosi egyetemre, itt, Budapesten. Sokat köszönhetek a középiskolai biológiatanáromnak, ő szerettette meg velem a tantárgyat. Tanár nem akartam lenni, s mivel az egyik legjobb barátom orvos dinasztiából származott, jó ötletnek tűnt, hogy mindketten az orvosi egyetemre jelentkezünk.
Nem bánta meg, hogy az orvosi hivatást választotta?
Nem, ma sem döntenék másként, bár az igaz, hogy ez a pálya valószínűleg nem a legkönnyebb útja az érvényesülésnek. Ráadásul a szülők, ismerősök azt tanácsolták az első, sikertelen felvételi után, menjek el az Anatómiai Intézetbe boncsegédnek, mert ha azt kibírom, akkor mindent elviselek, ami az orvoslással jár. De ez nem riasztott el, sőt hasznos ismereteket szereztem, amit aztán tovább bővíthettem az egyetemen, illetve negyedik év után, amikor jelentkeztem medikusnak a MÁV Kórházba, ahol a legalapvetőbb manuális dolgokat – pl. vérvétel, katéterezés, EKG-készítés) – volt alkalmam elsajátítani. Összességében az egyetemen töltött hat év meghatározó volt az életemben.
Az orvosi rendelőben (fotó: Csősz Kati)
Hogyan indult az orvosi karrierje, hol kezdett el dolgozni?
Eredetileg a hatodik évemet honvédségi ösztöndíjasként végeztem, gondolván, hogy majd katonaorvos lesz belőlem, de időközben elment a kedvem ettől. Viszont végzősként azzal szembesültem, hogy nagyon nehéz szabad orvosi státuszt találni, így több irányba is elmozdultam. Először ún. orvoslátogatóként, majd háziorvosként kezdtem el dolgozni. Én a 90-es évek végén még ahhoz a fiatal orvosgenerációhoz tartoztam, amely külön szakvizsga nélkül azonnal praktizálhatott háziorvosként. Kezdésnek rövid ideig a Bajcsy-Zsilinszky Kórház belgyógyászati osztályán, majd a 8. kerületben háziorvosként dolgoztam. Abban az időben sokat ügyeltem a 8–9. kerület összevont háziorvosi ügyeletén, ami azt jelentette, hogy bizony láttam ezt-azt, ott aztán tényleg minden volt…
Ezek voltak tehát a tapasztalatszerzés évei. Hogyan kötött ki Diósdon?
Az egyik jó barátom az édesanyjától hallotta, hogy létrehoznak itt egy új háziorvosi körzetet, amit meg lehetne pályázni. Így is tettem, de első körben nem engem választottak, mert még túl fiatal voltam, meg akkor csináltam a szakvizsgát. Viszont az első jelölt pár hónap után mégsem vált be, ezért az önkormányzat megkeresett, hogy érdekel-e még a státusz. Mondtam, hogy persze, hiszen én mindig is láttam jövőképet a háziorvoslásban. Így történt, hogy 2001. december 3-án volt az első rendelési napom Diósdon.
Szabolcs doktor
Milyen körülmények közé csöppent a Diósdi Egészségházba?
Akkor két tapasztalt kolléga dolgozott itt, dr. Kovács Csaba és a ma is praktizáló dr. Varga Dániel, mindketten két-két asszisztenssel. Aranyos történet, hogy Kovács doktor a kezdet kezdetén elment egy hét szabadságra, én helyettesítettem, ami nekem kőkemény próbatétel volt. Máig nem tudom, hogy be akart-e dobni a mélyvízbe, vagy csak valóban pihenni szeretett volna. Mindenesetre tőlem telhetően helyt álltam.
A képviselő-testületi meghallgatáson 2001-ben. Középen dr. Kovács Csaba főorvos és Mihály Józsefné óvodavezető (fotó: Kiss Zoltán)
És szép lassan híre ment az új orvosnak a faluban, egyre többen jöttek önhöz ügyes-bajos dolgaikkal…
Igen, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kezdetben alig volt saját páciensem, mivel hiába hoztak létre új háziorvosi körzetet, az addigi betegek érthető okokból ragaszkodtak az eredeti orvosukhoz. A bizalom kiépítése 3-4 évig tartott, a praxist mindössze 18 beteggel vettem át annak idején, ma meg már 2600 fő körül járunk. Ez a szám nagyon sok, eleinte még mindenkit elvállaltam, gondoltam, ide nekem az oroszlánt, aminek most egy kicsit iszom is a levét. Szóval már meg kell húznom a határt.
Tulajdonképpen hogy néz ki a háziorvosok munkarendje? A betegek csak annyit látnak, hogy vagy délelőtt vagy pedig délután rendel négy órát.
Hivatalosan a napi munkaidőnk nyolc óra, reggel 8-tól délután 16 óráig. Négy órát a rendelőben töltünk, a többi négyet pedig beteglátogatásra vagy adminisztrációra kell fordítanunk. Utána van az ügyeleti szolgálat. Szóval a hivatalos munkaidőnél általában többet dolgozunk.
Asszisztensével, Ildikóval (fotó: Csősz Kati)
Diósd lélekszáma folyamatosan nő, a négy háziorvos, dr. Bencze Rita, dr. Magyar Mária Tünde, dr. Varga Dániel és ön, biztosan nem unatkozik.
Nagyon sok a beteg, átlagosan 2500 fő körzetenként. Összehasonlításképp Budapesten egy „ezressel” kevesebb beteg jut egy háziorvosra. Ekkora körzetben, mint a miénk naponta 100-120 beteget kell ellátnunk, aminek ugyan az egyharmada inkább csak adminisztratív tevékenység, pl. gyógyszerfelírás, beutalás, igazolás kiadása, de akkor sem lehet négy óra alatt végezni. Gyakorlatilag a rendelési idő előtt és után is plusz egy-egy óra minimum szükséges. Összehasonlításképp: Ausztráliából visszatelepült páciensemtől tudom, hogy ott összesen 8(!) beteget lát el négy órában az orvos, tehát fél óra jut minden egyes páciensre. Vagy az USA-ban 4-5 asszisztense van egy orvosnak, akik minden adatot begyűjtenek, vérnyomást mérnek stb., és a folyamat végén az orvos legfeljebb 5 percet tölt el a betegével. A magyar háziorvosok nagyon sokféle munkát végeznek, és igen leterheltek. A covid egyébként jelentősen átalakította a betegellátás módját, ugyanis a járvány alatt e-mailen, telefonon érintkeztünk a betegekkel, illetve bejelentkezés útján jöhettek a rendelőbe, amely rendszer máig megmaradt a maga előnyeivel és hátrányaival együtt.
Egészségház Diósdon
Régóta viták vannak a háziorvosi szolgálatról, egyesek lenézik, az orvosi karrier legalsó szintjének, mások meg egyenesen a korszerű egészségügy meghatározó alapegységének tartják. Mi az ön véleménye erről?
Valóban tapasztalható orvosi körökben is az említett negatív megítélés, ugyanakkor nem vitatott, hogy az egészségügyi ellátás alapköve. A háziorvos az első találkozási pont az egészségügyben. Ő dönti el, hogy a beteg állapota igényel-e szakorvosi vagy kórházi kezelést, ezzel megelőzve a szakellátás túlterheltségét. Kiemelt szerepe van a népbetegségek korai felismerésében, a védőoltások beadásában és az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadásban. 2025 végétől a háziorvosok kompetenciái kibővültek. Az idén már számos olyan diagnosztikai vizsgálatot elvégezhetünk és olyan gyógyszereket – pl. cukor- és szívgyógyszerek – is felírhatunk, amelyekhez korábban szakorvosi javaslatra volt szükség. A szakorvos egy esetet, egy betegséget vizsgál, én meg folyamatában látom a kórtörténetet, ismerem az adott személy szüleit is, a gyerekeit is, nyomon tudom követni az öröklődő betegségeket. Szóval ez egy teljesen másfajta orvos–beteg viszony, úgy érzem, hogy egy kicsit családtag is vagyok. Sajnos az esetszám hátráltatja az optimális munkát, hiszen nekünk kapuőri funkciónk is van, tehát prevenciót végzünk, ugyanakkor sürgősségi eseteket is el kell látnunk, valamint halottvizsgálatot, szakértői tevékenységet stb. is végzünk, azaz mindenhez is kellene érteni. A háziorvosi munka bizonyos fokú szabadságot jelent, ugyanakkor nagyon egyedül tud lenni az ember, amikor gyorsan kell döntést hoznia.
A négy diósdi orvos mennyire dolgozik össze, mennyire segítik egymást?
Ó, nagyon! Elmondhatom, hogy itt egy remek szakmai-baráti közösség alakult ki, például Medveczkiné dr. Kustár Emília, aki sajnos már nem dolgozik nálunk, az ikerlányaim keresztanyja. Egyébként szakmailag és emberileg is remekül kiegészíti a négy orvos egymást, kivált, hogy vannak köztünk traumatológus és neurológus szakvizsgával is rendelkező háziorvosok. Van, aki inkább a józan ész, van, aki az emberi oldal felől közelít, így a nehéz döntésekben tudunk egymásnak segíteni. És ne feledkezzünk el az asszisztensekről sem, nélkülük félkarú óriások lennénk, elképesztő terhet vesznek le a vállunkról! Szóval nyugodt lélekkel mondhatom, a Diósdi Egészségházban egy szupercsapat dolgozik.
A „szupercsapat”
Mint említette, 2001 decemberétől dolgozik Diósdon, de mikor költözött ide, mikortól vallhatja magát diósdi lakosnak?
Amikor 2001-ben Kovács doktor bevitt a képviselő-testület elé bemutatni, megkérdezték tőlem, hogy mik a hosszú távú terveim, be kívánok-e költözni Diósdra. Éreztem ebben egy kis pressziót, hogy szívesen vennék, ha itt telepednék le. Én eleinte ezt nem tartottam annyira jó ötletnek, viszonylag közel, a 11. kerületben laktam, nem okozott gondot a munkába járás, meg a privát szférámat is meg akartam őrizni. Aztán 2002-ben megnősültem, egy kis örökséghez is jutottam, úgyhogy elkezdtünk házakat nézegetni. Végül Diósdon vettünk egy ingatlant, amit aztán apránként felújítottunk, bővítettünk, ahogy jöttek a gyerekek. 2004 májusában költöztünk Diósdra.
Hogy töltődik fel egy-egy fárasztó nap után, mit csinál szabadidejében?
Sportolok. Az elején fallabdáztam, aztán a térdem miatt váltottam a spinningre. A DNS-be járok heti 3-4 alkalommal, ahol összetartó kis közösség alakult ki, jó zene szól, lelkes instruktor edző van, nagyon motiváló. A másik pedig a családom: feleségem hála istennek nem szakmabeli, hanem közgazdász, jelenleg főállású anya, éppen újratervezi az életét, coach képzésen vett részt. A nagylányom már egyetemista, a fiam 17. éves, az ikerlányaim 13 évesek, mindketten Százhalombattára járnak az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba.
Amikor megtudta, hogy címzetes főorvosi címet kap, mi volt az első gondolata?
Nagyon örültem neki. Emlékszem, egy szerdai rendelés után éppen otthon ebédeltem, amikor a polgármester úr hívott a hírrel, és érdeklődött, hogy mi lenne a jó időpont, mert lesz egy állófogadás. Utána elküldte írásban is a meghívót, nagyon megtisztelő és megható volt számomra, hogy gondoltak rám. Ráadásul én azt hittem, hogy szűk körben, a feleségem és az asszisztensnőm társaságában történik majd az átadás, de végül mindenki, még a régi kollégák is ott voltak, ami nagyon jólesett.
A címátadó rendezvény résztvevői a Polgármesteri Hivatal dísztermében
Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
Nagyon szeretem azt, amit csinálok. Ha a Jóisten is megsegít és ad energiát, akkor innen szeretnék majd nyugdíjba menni. Hogy ez mikor lesz, azt még nem tudom, elképzelhető, hogy 65 éves korom után is dolgozni fogok még. Jó lenne közel a 80-hoz olyan energiaszinttel bírni majd, mint Varga doktor, akit őszintén csodálok.
Bányai Petra
midio.hu
Címlapkép: Dr. Nagy István Szabolcs a rendelőben (fotó: Csősz Kati, midio-archív – Kiss Zoltán)
Fotó: Csősz Kati és Facebook
Címkék: címzetes főorvos, Diósd, dr. Nagy István Szabolcs, háziorvos
