2022. augusztus 25-én, csütörtökön a Diósdi Földönfutók és a diósdi Német Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében a kitelepített diósdi svábokra emlékezve, a tavalyi évhez hasonlóan, emlékfutást tartanak. Az idei programhoz nagytétényi és budafoki futók is csatlakoznak.  A résztvevők (nemcsak futva, kerékpárral is lehet jönni) 18 órakor indulnak a diósdi Szent Gellért-templom elől, hozzájuk kapcsolódnak majd Nagytétényben és Budafokon is futók. A résztvevők Budafok-Háros vasútállomáson elhelyezik az emlékezés koszorúit, majd 20 órakor a Nagytétényben lévő Sváb Emlékhelynél fejeződik be a megemlékezés.

Részlet Görögné Horváth Katalin Az én Diósdom című könyvéből:

„1947. augusztus 24-én, vasárnap este háromnegyed 9-kor három teherautó állt meg a templom oldalánál. Civil ruhás rendfenntartók szálltak le róluk. Kezükben névsor. Akiknek a nevét olvasták, fel kellett szállniuk a teherautókra. Akiknek családját vagy őt magát nem találták a templomnál, teherautó ment a házhoz. Bár várható volt a kitelepítés, mégis rajtaütésszerűen, hirtelen történt a manőver. A karhatalmi közegek alig adtak időt az összecsomagolásra. Két óra sem telt el, s este 10 órakor már indultak is a járművek Budafok-Háros teherpályaudvarára a síró, jajveszékelő, vagy hallgatásba burkolózó svábokkal.

Másnap, augusztus 25-én elindult a marhavagonokból álló szerelvény a diósdiakkal, és a ki tudja honnan összeterelt népekkel. Férfiakkal, nőkkel, gyerekekkel zsúfoltan, lassan döcögve, sok helyütt megállva, örökkévalóságnak tűnő három nap múlva megérkezett a szerelvény Németország keleti részébe, Szászországba.”

A szervezők szeretettel hívnak és várnak mindenkit a megemlékezésre! Találkozás, gyülekezés augusztus 25-én, csütörtökön háromnegyed 6-tól a diósdi római katolikus templomnál.

Tátrai Bori

midio.hu

 

 

Címkék: diósdi svábok, emlékfutás, kitelepítés