Érdekességek a helyi sajtó történetéből (3.)

Érdekességek a helyi sajtó történetéből (3.)

A Diósdhéjban című havilap áprilisi számából kiderül, az önkormányzati lapot mostantól új kiadó és főszerkesztő jegyzi. A váltás kapcsán arra gondoltunk, érdemes volna visszatekinteni a diósdi sajtótörténet korábbi időszakaira. Közel tíz évig (1997 májusától 2006 decemberéig) szerkesztettem a helyi önkormányzati lapot, majd ezután az általam alapított Diósdi Krónika című újságot, melyet négy éven át olvashattak a diósdiak. Erről az időszakról osztom meg emlékeimet a midio.hu olvasóival egy háromrészes sorozatban.  

Időközben át lettem világítva. 2002 októberében kaptam kézhez az „Egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyeket ellenőrző I. sz. bizottság határozatát, mely szerint a grémium a lefolytatott eljárás alapján megállapította, hogy nem szerepelek a belügyminiszter, a honvédelmi miniszter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter hatáskörében, felügyelete vagy irányítása alatt működő szervezetek nyilvántartásában, az Etv. 1.§-ban meghatározott tevékenységet nem végeztem, az ott megjelölt szervezeteknek nem voltam tagja.

A hozzánk eljutott lakossági vélemények szerint a Diósdon élők elégedettek voltak a Diósdhéjban című lappal, azt színvonalasnak, kiegyensúlyozottnak és pártatlannak tartották. Magam mindvégig közszolgálati médiumnak tekintetve az újságot, „a hír szent, a vélemény szabad” elv alapján szerkesztettem a lapot. Ez idő tájt aktívan részt vettem a Magyar Újságírók Szövetsége Helyi Lapok Szakosztályának munkájában. A MÚOSZ-beli rendezvényeken gyakorta elhangzott: a települések polgármesterei szinte saját hitbizományuknak tekintik a helyi újságot, beleszólnak a szerkesztésbe, sőt nem ritkán ők hagyják jóvá, mi mehet nyomdába és mi nem. Nos, én elmondhatom: közel tíz esztendei (önkormányzati) lapszerkesztői működésem során soha nem tapasztaltam Diósdon a fenti gyakorlatot. Spéth Géza polgármestert és az éppen regnáló jegyzőt maximum tájékoztattam a lap tartalmáról, de soha nem kellett bemutatnom a közlésre szánt szövegeket. (Természetesen a velük készült interjúkat, a szakma szabályai szerint, elküldtem nekik.)

Ma, közel két évtiz távlatából úgy látom, hogy a 2002-es országgyűlési választások után türemkedett be a nagypolitika a helyi közéletbe, majd a 2004 decemberi népszavazás kapcsán vált meghatározóvá. Az addig együttműködő és viszonylag egységes faluközösség polarizálódni kezdett; ez a megosztottság az élet számos területén, így a helyi sajtóval kapcsolatos ügyekben is feszültséget okozott.

2006 őszén Papp Tibor webmester barátommal elindítottuk a Diósd és Környéke Online portált (dko.hu). Az gyors online kommunikáció lehetősége egyfajta kihívás volt számomra, jóllehet nem kevés többletmunkával járt. Miután délután négytől este tízig részt vettem a képviselő-testületi üléseken, hazaérve gép elé ültem és éjféltájban már olvasható volt a történtek összefoglalója. A sikeres és népszerű portálon Fórum rovat is működött, ami a névvel vállalt építő vélemények közreadása mellett lehetőséget adott az anonim megnyilvánulásokra is. Éltek is ezzel a látogatók, szép számmal…

Vélhetően ez idő tájt a 2006 őszén újjáválasztott képviselő-testület többségi frakciója informálisan már döntött arról, hogy más kerüljön a helyi lap élére. Így aztán nem igazán ért meglepetésként, hogy lejáró megbízatásunk idején, 2006 decemberében (az évtizedes gyakorlattal szakítva) nem hirdetettek nyilvános pályázatot az újság szerkesztésére és kiadására, hanem egyszerűen „odaadták” a posztot és a feladatot az általuk felkért személynek és cégnek (számunkra már „nem osztottak lapot”, miként később egy jegyzetben meg is írtam).

A Diósdi Krónika 1. számának (2007. január) címlapja

Mit lehet ilyenkor tenni? Nos, az egyik válasz, hogy a lapot közel egy évtizede készítő szerkesztő tudomásul veszi az egyértelmű helyzetet és elegánsan veszi a kalapját, sőt, megköszöni a sorsnak, hogy egy szép, felelősségteljes és tulajdonképpen sikeres feladatot, életszakaszt zárhat le. A másik variáció, hogy a pártatlansága és szakmai tisztessége elleni vádakat nem képes lenyelni, és azért is megmutatja… Konkrétan, három hét elteltével folytatja egy másik, immár piaci alapon működő, magát kizárólag a megjelent hirdetésekből fenntartó újság élén. Jómagam ez utóbbit választottam.

Lapindító értekezlet a Diósdi Krónika szerkesztőségében

2006 decemberében végigtelefonáltam a korábbi hirdetőket (akik nem is nagyon értették az újság körüli mizériát), támogatnák-e hirdetésükkel az, Diósdi Krónika címmel indítandó új lapot is. (A háttérhez tudni kell: a helyi lap szöveges, szerkesztett részét – amely általában 16–24 oldal terjedelmű – az önkormányzat „fizeti” a kiadóval a pályázati eljárás során kialkudott összegért. Ehhez jönnek a hirdetési oldalak, amelynek „haszna” teljes egészében az újságot megjelentető céget illeti. Az új, immár független, piaci alapon működő lapnak a hirdetésekből befolyt összegből kellett eltartania magát, vagyis kitermelni a kiadói, nyomda- és terjesztési költséget. Ez a következő négy évben nagyjából sikerült is, de eredmény, így szerkesztői honorárium  – minimális benzin- és telefonpénzt leszámítva  – nem képződött, magyarán „társadalmi munkában” dolgoztam.) Zömük igent mondott, és a leendő munkatársakkal is beszéltem (Görögné Horváth Katalinnal, Bányai Petrával, a havi ételrecepteket kitaláló Ledniczki Lászlóval és még sokan másokkal), majd hozzákezdtem az első szám szerkesztéséhez, ami 2007 januárjában meg is jelent.

Ma a könyvespolcomon sorakoznak a Diósdi Krónika négy évfolyamának bekötött példányai, Diósd négy évének képes krónikája. Bizony, kár lenne, ha nem lenne, szegényebb lenne nélküle a közösség, a község, most már város emlékezete. Mégis, ha ma kéne dönteni, szinte biztos, hogy az első változatot választanám, vagyis nem kezdenék bele. A korral talán bölcsebb lesz az ember. Vannak helyzetek, amikor emelt fővel fel kell állni és abba kell hagyni. Utólag persze könnyű okosnak lenni…

A Diósdi Krónika után néhány hónapig még részt vettem az önkormányzati újság összeállításában, majd meghoztam a végleges döntést: befejeztem, nem lépek még egyszer ugyanabba a folyóba.

Az én Diósdom című kötet borítója

Diósdi működésem utolsó szakaszában egy szép és hasznos könyv létrehozásában is közreműködtem. Görögné Horváth Katalin (aki időközben átvette a Diósdi Hagyományőrző Klub vezetését Orosz Imrétől) gyakran jelentkezett a Diósdhéjban, majd a Diósdi Krónika hasábjain az édesanyjától hallott, vagy a saját maga által átélt történetekkel. Később tudatosan kereste fel az idős diósdi embereket és meséltette el velük életük meghatározó eseményeit. Biztatásomra 2009-ben kötetbe rendezte az anyagot, amit megint csak a helyi lokálpatrióta vállalkozók segítségével sikerült megjelentetni Az én Diósdom címmel. Dózsa Lajos helytörténeti tanulmánya, Wágner Ferenc Diósd története című monográfiája mellett immár az Én Diósdom című könyv is őrzi, bemutatja eleink küzdelmes, ugyanakkor szép és sikeres életét.

(Vége)

Kiss Zoltán

midio.hu

Fotók: midio.hu archív