Újságíró sok van, kiváló újságíró azonban kevés. Egyértelműen ez utóbbi csoportba tartozott Pirityi Sándor, a Magyar Távirat Iroda Örökös tudósítója, akinek nemcsak szakmai tudása nyűgözött le a vele való közös munka során, hanem személyisége is. Számos tanulmányát, cikkét volt szerencsém szerkeszteni, de a „hivatalos” munkakapcsolaton túl is együttműködtünk: a 90-es évek végén előadója volt „Az újságírás alapjai” címmel Diósdon szervezett tanfolyamunknak.

Pirityi Sándor újságíró

Dr. Pirityi Sándor újságíró, katonapolitikai szakíró (1925. szeptember 15. – 2009. május 1.) 1951-ben került első és egyetlen munkahelyére, a Magyar Távirati Irodába, ahol 44 éven át dolgozott. Az MTI moszkvai tudósítója volt 1963‒67 között, és kiküldött tudósítóként is számos alkalommal megfordult a világ különböző részein. Regényes élete nem csupán egy cikket, de vaskos kötetet igényelne. E helyütt egy vázlatos portré felrajzolására van mód, melyhez a többéves munkakapcsolaton túl az az életútinterjú nyújtott segítséget, amelyet 1990-ben készítettem vele.

Irány a Keleti Akadémia

Bármilyen furcsa is, a katonapolitikai szakértőként magasan jegyzett újságíró összesen másfél napig volt katona: 1945 elején, a második világháború hazai frontján egy repülőezredben aknavetős. 1944-ben érettségizett, utána beiratkozott az akkori Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karára. Néhány hónapig hallgatott anatómiát Kiss Ferenc professzornál, szövettant, fejlődéstant, orvosi kémiát és fizikát másoknál, de jött a kényszerkiürítés, és Pestszentlőrincről, ahol született és élt, Tatára kellett átköltöznie.

„Már leventeként igénybe vették szolgálataimat 1944 végén. Többedmagammal azt a feladatot kaptuk, hogy a bábolnai ménes lovait kísérjük át Németországba. Mosonszolnokon azonban fájó, ámde álnok búcsút vettem a gyönyörű állatoktól, és visszaszöktem Tatára” – mesélt életének e szakaszáról. Némi bujkálás után a medikus-leventét a komáromi Öregvárba vitték, és beöltöztették katonának. Félnapos kiképzés, azután ki a frontra. Egy kemény harcos nap, utána néhány órás alvás Egyházasrádóc egyik szénapadlásán; amikor pedig 1945. március 31-én hajnalban felébredtek, az utcákon már mindenütt szovjet katonák voltak. A puskákat bedobták a kútba, és megadták magunkat… A kitűnő tanuló, kitüntetéssel érettségiző, Horthy Miklós- és közalkalmazotti ösztöndíjjal rendelkező fiatalember orvosi karrierjének itt vége is szakadt. A hazai egyetemi tanulmányok helyett hamarosan a „Keleti Akadémiára” került ‒ így nevezte azt a mindössze két és fél éves szovjet hadifogságot, amelyet az Ararát közelében, Örményország fővárosában töltött le.

Örményországi táj

Mint elmondta, Jerevánban, utuk végpontján a hadifoglyok ellátása jobb volt, mint a helyi lakosságé. Egy évig nem láttak ugyan szappant, és elérte a 42 kilós súlyhatárt, agyhártyagyulladást is kapott; a csapolásokat egy magyar fogorvos végezte érzéstelenítés nélkül. Felgyógyulása után minden lehetőséget megragadva kereste a túlélési lehetőségeket: egyrészt fennen hirdette, hogy már letett orvosi szigorlatai vannak, másrészt latin, német és olasz szókincsére építve próbálta megtalálni a teljes fizikai és lelki összeomlás lehetséges ellenszereit. Bár, ahogy ő mondta, ragadtak rá az örmény szavak, kiváltképp a zamatos káromkodások, de a tábor hivatalos nyelve mégiscsak az orosz volt, ezért elhatározta, valamiképpen meg kell tanulnia oroszul.

„Megvesztegetéshez folyamodtam: a határőrség laktanyájába kijáró magyar szabókkal kenyér- és dohányfizetség ellenében előbb orosz újságoldalakat hozattam be, mígnem egyikük vállalkozott a főbenjáró bűnre: a határőrség könyvtárából ellopott egy 1904-es kiadású orosz‒német szótárt. Mindennap kiírtam belőle tíz szót, és azt meg is tanultam. Minden tizedik nap az ismétlés napja volt. Jómagam nem dohányoztam, de az utcán, munkahelyeinken mindenkitől cigarettapapírt koldultam, ami értelemszerűen vagy orosz vagy örmény nyelvű újságpapír volt. Nem részletezem: 1946 őszén a táborparancsnok politikai helyettese tolmáccsá nyilvánított orosz‒ német‒magyar relációban, később örmény nyelvű részfeladatokkal” – emlékezett vissza életének erre az időszakára.

Fordítóversenyt nyert Sztálin születésnapján

Aztán elérkezett végre a hazatérés ideje; 1947. szeptember 2-án begördült a debreceni pályaudvarra a vonata. Megérkezése feletti örömét befátyolozta, hogy semmije nem maradt. Egyetemi tanulmányait ugyan folytathatta volna, de dolgoznia kellett. Böngészni kezdte az újságok apróhirdetéseit. Megakadt a szeme egy pár soros hirdetésen: az Új Szó orosz‒magyar fordítót keres…

Keleti hadifoglyokkal érkező szerelvény

„Félreértés ne essék, a Vörös Hadsereg magyar nyelvű lapja volt az Új Szó. Bementem a szerkesztőségbe, csupa szovjet százados, alezredes, ezredes. Így hívták őket: Illés Béla, Gyáros László, Ráth Károly, Zombor János, Lévai Béla… Próbafordításomat jóindulattal bírálták el, ők lettek első újságíró kollégáim” – világította meg közelebbről az akkori viszonyokat. Az Új Szónál a lap magyarországi kiadásának megszűnéséig dolgozott. Itt jelentek meg első önálló újságcikkei. Munkához nyelvismerete révén jutott. A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala, különböző minisztériumok és kiadók külső munkatársaként dolgozott 1948‒49-ben, közben leszerződött fordítóként az 1948-ban létesült Külföldi Sajtószolgálathoz, ahol látványos megmérettetésben volt része. Történt ugyanis, hogy Sztálin 70. születésnapja tiszteletére fordítói versenyt rendeztek. Az ország legjobb gépírónőjének diktálva akkor négy óra alatt 49 oldalt („kisflekket”) fordított le oroszról magyarra, ami nem hivatalos országos mennyiségi rekordnak számított.

Kádár felesége minősítette

1951. április 1-jén lett hivatalosan az MTI munkatársa. A felvétel „április elsejei” jellegét az adta meg – mesélte –, hogy „míg napi négyórás bedolgozóként havi 1500 forintot kaptam, a napi nyolcórás munkára való fegyelmezett átállásomat havi 1600 forintos illetménnyel jutalmazták…”. Ez akkor persze nagy pénz volt. Az MTI külpolitikai szerkesztőségébe hat-hét nyelven félszáz hírügynökség anyaga érkezett be, de külföldi rádióadásokból és lapokból is dolgoztak. Műszakára esett Sztálin halála és az első szputnyik felbocsátása…

Gondosan őrizte azt a minősítést, amit az MTI személyzeti osztálya vezetőjeként Kádár János hitvese készített róla 1955. március 14-én. Kádár Jánosné a jellemzésében egyebek között ezt írta: „1951 óta dolgozik a Magyar Távirati Irodánál mint fordító-újságíró. Pártonkívüli. Szakmai vonalon egyik legtermékenyebb munkatársunk. Hallatlan szorgalommal és szép stílussal rendelkezik. Szakmai felkészültsége és szerény magatartása példamutató. Munkatársai szeretik egészséges humoráért. Viselkedésében mégis
gyakran tapasztalható, hogy nyílt állásfoglalástól tartózkodik és ilyenkor magába zárkózik…” Sándor hozzátette: nem tudott mit felhozni a mentségére…

Tudósítóból turnusvezető

Az MTI a ’60-as ’70-es években a „káderek kohója” volt, a hírügynökségi munka névtelenségéből sokan váltak „televíziós személyiségekké”, olykor főszerkesztőkké, a külpolitikusok közül például Polgár Dénes, Sugár András, Sándor István, Aczél Endre neve említhető. Azokban az években ő is sokszor vezetett televíziós híradót, vett részt katonapolitikai vitaműsorokban a „civil szféra” képviselőjeként.

Az MTI székháza Budapesten

Négyéves moszkvai kiküldetéséről hazatérve 1967-ben külpolitikai turnusvezető lett, hatórás munkaidővel, hét telefonkészülékkel
az asztalán, nyolc-tíz belső munkatárs és az egész MTI-s tudósítói gárda ura és parancsolójaként, teljes anyagkiadási meghatalmazással és felelősséggel, ami egy műszak alatt 30-40 anyag elkészíttetését, megszerkesztését, ellenőriztetését jelentette, számos konzultációval, az illetékes szervek és vezetők azonnali tájékoztatásának kötelezettségével.

1973. július 1-jén előlépett a Külpolitikai Főszerkesztőség helyettes vezetőjévé. Mint elmondta, az 1980-as években az MTI külpolitikai szerkesztőinek kommentálási joguk is volt. Reagan amerikai elnök beszédjéről 1981. november 20-án írt kommentárját túl azon, hogy számos budapesti és vidéki lap lehozta, átvette a Reuter brit, az APA osztrák és a TASZSZ szovjet hírügynökség is, miután a távirati iroda „exportrészlege” öt nyelven sugározta külföldre.

Kiss Zoltán
(Folytatjuk)