A Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület felkérésére a Diósdi Földön Futók sportegyesület immár 4. alkalommal vállalta, hogy emlékfutást rendez a Diósdról kitelepített svábok tiszteletére. Az augusztus 25-én (pénteken) 17.30-tól tartandó rendezvényre az idén 300 éve Magyarországra betelepített svábok emlékévének jegyében kerül sor. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak az emléktúrára.

„1947. augusztus 24-én, vasárnap este háromnegyed 9-kor három teherautó állt meg a templom oldalánál. Civil ruhás rendfenntartók szálltak le róluk. Kezükben névsor. Akiknek a nevét olvasták, fel kellett szállniuk a teherautókra. Akiknek családját vagy őt magát nem találták a templomnál, teherautó ment a házhoz. Bár várható volt a kitelepítés, mégis rajtaütésszerűen, hirtelen történt a manőver. A karhatalmi közegek alig adtak időt az összecsomagolásra. Két óra sem telt el, s este 10 órakor már indultak is a járművek Budafok-Háros teherpályaudvarára a síró, jajveszékelő, vagy hallgatásba burkolózó svábokkal. Másnap, augusztus 25-én elindult a marhavagonokból álló szerelvény a diósdiakkal, és a ki tudja honnan összeterelt népekkel…” – idézi fel a tragikus eseményeket Görögné Horváth Katalin Az én Diósdom című könyvében.

Irány Németország

A program augusztus 25-én 17.30-kor rövid megemlékezéssel kezdődik a diósdi templom előtt, majd 17,45 kor indul a menet a Diósd, katolikus templom –Nagytétény, Sváb emlékhely – Budafok-Háros vasútállomás útvonalon. A mintegy 10 km-es távot a résztvevők futva és kerékpárral teszik meg, de egyéb járművekkel (gépkocsival, rollerrer stb.) is lehet csatlakozni (akár résztávolság vállalásával is). Az emlékfutás „mezőnye” útközben kiegészül nagytétényi és budafoki sportolókkal is.

Az emlékfutást a 300 évvel ezelőtt betelepült svábok tiszteletére rendezik

Első állomás a Nagytétényi Sváb emlékhely, ahol László Istvánné, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke fogadja a sportolókat. A következő helyszín Budafok-Háros vasútállomás, ahol dr. Szirtes Edit, a 22. kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke várja az érkezőket; a résztvevők közösen elhelyezik az emlékezés virágait. A diósdi futók az augusztus 24-i diósdi koszorúzáson ez évben is átveszik a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat koszorúját és magukkal viszik az emlékfutáson  a budafok-hárosi emlékhelyre, és az önkormányzat nevében elhelyezik azt. Az emlékmenet körülbelül 20 órakor a Sváb Emlékhelynél fejeződik be.

Mécsesek az emlékhelyen

midio.hu

Címlapkép: Emlékezők Budafok-Háros vasútállomás épületénél

Fotó: DNHE és archív

 

 

Címkék: Diósdi Földön Futók, Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület, emlékfutás, kitelepítés, svábok