Gyönyörű játszótereket terveztek a diósdi gyerekek – „Játszóteret szeretnénk!”

Gyönyörű játszótereket terveztek a diósdi gyerekek – „Játszóteret szeretnénk!”

A diósdi anyukák és nagymamák „Játszóteret szeretnénk” elnevezésű összefogásáról már korábban beszámoltunk (cikkünk ide kattintva olvasható). A figyelemfelkeltő akció elsődleges célja egy szép, új játszótér megvalósulása, melyet a diósdi gyerekek le is rajzoltak – ki-ki a saját képzelete szerint. Ezekből a gyönyörű rajzokból mutatunk meg most néhányat, a többit pedig FB-oldalunkon tesszük közzé a következő napokban.

Annus Emma (5.a) álomjátszótere

A civil kezdeményezés keretében Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárnak írt levelet 503 támogató aláírással és a gyermekrajzokkal március 25-én adták postára a szervezők. A postára még 480 aláírással vitték a levelet, azonban pár nappal később kiderült, hogy egy aláíróív elkeveredett, így ezt is beleszámítva – és a kérelmet kiegészítve a nyomtatvánnyal – másfél hét alatt sikerült több mint 500 aláírást gyűjteni és valóban nyomatékossá tenni a felmerült közösségi igényt.

A minisztériumból azóta már visszajeleztek a küldemény beérkezéséről:

„Novák Katalin államtitkár asszonynak írt levelét megkaptuk. Köszönjük, hogy bizalmával megtisztelte államtitkárságunkat. Megkeresése fontos számunkra, szíves türelmét kérjük a válasz megérkezéséig! Üdvözlettel: Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Titkárság”

Nincs más hátra tehát, mint várni és reménykedni: meghallgatásra és pozitív válaszra talál az összefogás. A fejleményekről oldalunkon beszámolunk.

Az első osztályos Eötvös Sára rajza

Az ötödikes Kriesch Botond még medencét is tervezett a játszótérre – igaz, ez csak nyáron működne

midio.hu

Kiemelt kép: Nagy Enikő 1.a osztályos tanuló rajza