Október 15-én hatályba léptek a hajléktalan emberek közterület-használatát korlátozó jogszabályok. Az első őrizetbe vételekről, sőt a már megszületett bírói döntésekről (jobbára figyelmeztetés, illetve pénzbüntetés) is hírt adott a sajtó. Petíciók és ellenpetíciók születnek, kiállva az elesettek mellett, kontra megerősítve a „többségnek” a közterületeken való zavarmentes közlekedéshez való jogát.
Kinek-kinek megvannak az élményei a hajléktalanokról. Magam reggelente a Népstadion metrómegállóból felballagva gondosan megágyazott szabadtéri hajléktalanszálló mellett haladok el. De emlékezetesek azok a pillanatok is, amikor a földalatti vasút közönsége minden különösebb parancs nélkül rendeződik egy irányba, igyekezvén távol kerülni bizonyos szúrós szagok forrásától. Ugyanakkor sokak életében voltak olyan nehéz pillanatok (pl. munkanélküliség miatt megbillent családi költségvetés, válás okán ellehetetlenült lakhatás), amikor a hajléktalanság nem is olyan távoli opcióként kopogtatott.
Szőke Péter, a magyarországi Sant’Egidio közösség (Szent Egyed közösség; katolikus lelkiségi mozgalom, melynek tagjai a római katolikus egyház tanítását vallva a mindennapi munkájuk és családi életük mellett segítenek a rászoruló, beteg, szenvedő embereken, és együtt imádkoznak) vezetője közelmúltbeli írásában (melyet a Magyar Kurír közöl) az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás című preambulumából idéz: „Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.” Mint írja, ennek fényében súlyos kérdéseket vet föl az október 15-én hatályba lépett szabályozás az „életvitelszerű” köztéri tartózkodás büntetéséről. A jogalkotó korábbi hasonló próbálkozásai rendre alaptörvény-elleneseknek bizonyultak, és fennakadtak hol a Kúria, hol az Alkotmánybíróság szűrőjén. Ezért az Országgyűlés a nyáron az Alaptörvényt is módosította, és ebben tiltotta meg a közterület „életvitelszerű” használatát.
Szőke Péter szerint az új törvény végrehajtása ennek ellenére nem lesz egyszerű. Akad majd, aki rámutat az Alaptörvény más rendelkezéseivel, többek között a Nemzeti Hitvallás idézett szöveghelyével, illetve az állam deklarált keresztény identitásával való ellentmondásra. Még a kezdetleges jogrendekben sem vágták le annak a tolvajnak a kezét, akinek nem volt miből megélnie – érvel a szerző.
Úgy véli, hogy a hajléktalan ember számára nincs alternatíva. Senki nem tudja pontosan, hány hajléktalan él hazánkban. Így az az állítás, hogy mindenki számára van férőhely a hajléktalanszállókon, aligha vehető komolyan. Sokan egészségi vagy mentális állapotuk, illetve a menhelyeken uralkodó körülmények miatt nem tudnak élni a felajánlott segítséggel.
Szőke Péter szerint „az új magyar szabályozás azonban, bár kirívóan súlyos, mégsem egyedi. A világban mindenütt erősödik a rendpártiság, aminek a leggyengébbek fizetik meg az árát. A rend ugyanis azt jelenti: a szegényeket távol kell tartani, hogy ne lássuk őket. A menekültektől falak és kerítések védenek. A hajléktalanoktól és a koldusoktól jogszabályokkal védekezünk. A magatehetetlen idősek elfekvők falai mögött élnek, gyakran elhagyatva, száműzve a családból.”
A szerző emlékeztet: a kilencvenes években Adelina Cortina, a Valenciai Egyetem filozófia- és etikaprofesszora alkotta meg az aporofóbia kifejezést a görög άπορος (aporosz), azaz nincstelen szóból, miután felfigyelt arra, hogy a posztmodern ember már nem a szegényeknek, hanem a szegényektől igényel védelmet. Fél a szegényektől, mert a saját jövőjét látja bennük. Szorongása mögött ez a kérdés lappang: lesz-e, aki megvédi őt, amikor elesett, beteg és öreg lesz?
Szőke Péter úgy látja: a szegényektől való félelemre gyógyír, ha közel lépünk legalább egy szegényhez. Megismerjük a nevét, az arcát, a történetét, a születésnapját és azt, hogy mi a kedvenc étele. Lehet ez egy magányos idős, egy hajléktalan, egy menekült, egy szegény sorsú gyermek…
A hajléktalan-ellátásban évtizedek óta kiemelt szerepet játszik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely – a Magyar Kurír híradása szerint – felkészült a várható feladatainak ellátására, és azt kéri a lakosságtól, hogy türelemmel és együttérzéssel tekintsen az otthon nélkül maradt emberekre.
A szeretetszolgálat hajléktalan embereket segítő küldetése ma is ugyanaz, mint huszonnyolc évvel ezelőtt, az első szálló megnyitásakor volt: segítséget nyújtani az utcára került, korábbi életüket elveszített embereknek. A máltaiak ugyanúgy tekintenek a nincstelen emberekre, mint korábban tették, segítő szervezetként álnak mellettük, és a jövőben is ugyanazt a támogatást nyújtják nekik, amit eddig.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményei az elmúlt években férőhelyhiány miatt senkit nem utasítottak el, ha megteltek a szállók, a karitatív szervezet ideiglenes férőhelyeket hozott létre, amíg erre szükség volt. A szeretetszolgálat ugyanezt az elvet követi most is, mindenkinek megfelelő elhelyezést nyújt, aki a felajánlott segítséget elfogadja.
A szeretetszolgálat hajléktalanellátó intézményei jelenleg az ősszel megszokott telítettséggel működnek. A nappali melegedők a következő időszakban meghosszabbított nyitvatartással üzemelnek. Ugyancsak meghosszabbított műszakokban várják a hajléktalan embereket a fertőtlenítő fürdető állomás és a hajléktalan embereket ellátó egészségügyi szolgálatok munkatársai is. A Fővárosi Önkormányzat ebben az évben is a máltai szervezet rendelkezésére bocsátotta a Rimaszombati úti, használaton kívüli kollégium épületét, melynek tornatermében száz hajléktalan embert lehet elhelyezni.
Október 15-étől egy új ideiglenes fogadó állomást is működtet a fővárosban a Máltai Szeretetszolgálat. Itt negyven olyan hajléktalan embert lehet 48 órára elhelyezni, akinek valamilyen ok miatt nem sikerült azonnal megfelelő szállót találni. Az érintettek szükség esetén orvosi vizsgálaton vesznek részt, az eredmények ismeretében a szociális munkások megpróbálják a szükségleteiknek megfelelő ellátást megtalálni.
K. Z.
Fotó: stocksnap.io
