Hamvazószerdán kezdődik a húsvétot megelőző negyvennapos böjti időszak. Diósdon március 5-én, hamvazószerdán 18 órakor lesz szentmise és hamvazkodás. De mit is jelent mindez?
Hamvazószerdán a pap hamuval jelöli meg a hívek homlokát bűnbánatuk jeleként. Ezt a szokást az őskeresztény hagyományból merítik, amelyben a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában, amelynek mintájára az Egyház a II. századtól kezdődően alakította ki ezt a húsvéti előkészületi időt. A nagyböjt a keresztények számára tehát bűnbánati időszak, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek Jézus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.
Szigorú böjtöt két napon, hamvazószerdán és nagypénteken tartanak. E napokon csak háromszor esznek és egyszer laknak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évnél idősebb tagjait arra kéri az Egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst. A hústilalom alól felmentést kapnak a betegek, idősek és azok, akik nem saját asztaluknál étkeznek, de ilyen esetben más bűnbánati cselekményt kell végezniük. A vasárnapokat nem számítják böjti napnak, ezért a VII. század óta a nagyböjt szerdai nappal kezdődik.
Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök a nagyböjtről és hamvazószerdáról mesél az alábbi videóban. Elmondja, hogyan és miért alakult ki a hústilalom és azt is, hogy valójában nem ez a böjt lényege. Sokkal inkább az önmegtartóztatás és a lemondás. Az Egyház mindig is együtt hirdette a böjtöt az imádsággal és az alamizsnálkodással, tehát a jócselekedetekkel. Ez logikus is, hiszen ha kevesebbet eszem, akkor több időm marad imádkozni – az istenkapcsolatomat építeni –, illetve amit nem eszem meg én, azt meg tudom osztani másokkal.
A hamvazkodás egy szentelmény, amely hitünk szerint Isten kegyelmét közvetíti. Ezért nem csak katolikusok hamvazkodhatnak, hanem bárki, aki hittel fogadja. A hamvazkodás szertartása a hamvazószerdai szentmise része, de a következő vasárnapi szentmisét követően is hamvazkodhatnak a hívek.
A nagyböjti időszak része a keresztútjárás hagyománya is, erről is beszél Fábry Kornél atya a fenti videóban. Eredetileg a keresztút az a félkilométeres szakasz, melyen Jézus vitte a keresztjét Jeruzsálemben egészen a Golgotáig. Diósdon nagyböjt péntekein 17.30 órakor lesz közös keresztútjárás a templomban. A nagyböjti és húsvéti szertartásokról és az aktuális helyi plébániai hírekről a diósdi Szent Gellért Plébánia honlapján és nyilvános FB-csoportjában lehet tájékozódni.
midio.hu
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye és Misevlog Fábry Kornéllal
Fotó: Merényi Zita, midio.hu és Vajdaság ma délvidéki hírportál
Címkék: Hamvazószerda, Nagyböjt