Szeptember 6-án délután megkezdődött Diósd háromnapos ünnepi rendezvénysorozata, mely során számtalan kulturális program várja a szórakozni vágyó helyieket.
Szeptember 6-án, pénteken 17.30-kor ünnepi rendkívüli képviselő-testületi üléssel indult a rendezvénysorozat a közösségi házban. Az ülésnek – melyen a Szent Gellért Napokra érkezett lengyel delegáció tagjai mellett részt vettek német, erdélyi és kárpátaljai barátaink is – egyetlen napirendi pontja volt, Diósd és a lengyelországi Cieszanów 2004-ben kötött partnerkapcsolatának megerősítése. A képviselő-testület egyhangú szavazással megerősítette: a jövőben is folytatni kívánjuk a húsz évvel ezelőtt kezdődött együttműködést, amely számos területen – kulturális, sport, turisztikai, iskolai együttműködés – erősíti a két település kapcsolatát.
A határozathozatal után az Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és tanulói adtak műsort. Ezt követően Spéth Géza polgármester emlékezett vissza a kezdetekre, megemlítve: sajnos többen nincsenek már köztünk azok közül, akik kezdeményezői és elindítói voltak a testvértelepülési együttműködésnek. A résztvevők felállással tisztelegtek a lokálpatrióta polgárok – köztük Ring Péter, Szabolcs Levente, Mónus Tamás – emléke előtt. Mint Spéth Géza elmondta, szerencsére egyre több fiatal kapcsolódik be az együttműködésbe és vesz részt a hazai és a lengyelországi közös programokon. Az ünnepi testületi ülés és egyben baráti találkozó végén a részvevők egy, az elmúlt két évtizedben készült fotókból készült összeállítást néztek meg.
A Szent Gellért Napok ünnepélyes megnyitójára a testületi ülés után került sor a Szent István téren. Spéth Géza polgármester köszöntötte a résztvevőket, köztük az október 1-jén hivatalba lépő, megválasztott polgármestert, Dizseri Andrást. A polgármester röviden visszatekintett Diósd régmúltjára, melyben fontos szerepet játszott az évenként búcsú, valamint Szent Gellért emlékének ápolása. Mint elmondta, a Szent Gellért Napok, valamint a Szent Gellért Kulturális Hét igyekszik méltó programokkal továbbvinni az egykori ünnepek üzenetét.
Hagyomány, hogy a Szent Gellért Napok nyitórendezvényén hirdetik ki a Virágos Diósdért verseny eredményét. A díjakat a különböző kategóriákban Spéth Géza polgármester és dr. Varga Dániel alpolgármester adta át.
Ugyancsak a megnyitó állandó programja a boroshordó csapra verése. Egykoron a szüret befejezését követően kezdődtek a mulatságok. Mivel az idei ünnepi napok során emlékezünk meg a lengyel kapcsolat létrejöttének 20., valamint a németországi Alsbach–Hähnlein településsel kialakult együttműködés 35. évfordulójáról, ezért az alkalommal a három érintett polgármester (a lengyel, a német és a magyar) verte csapra a hordót, míg a többi testvértelepülés (Marosvécs és Nagygejőc) első embere segédkezett ebben. A hordó tartalmát ez évben is a német partnertelepülés biztosította, a Bergstrasse borvidék kiváló nedűjét kóstolhatták meg az első napi program résztvevői, mialatt a Weigl Zenekar muzsikáját hallgatták.
Szombaton 15 órától mutatják be műsorukat a nagyszínpadon a diósdi iskola német nemzetiségi diákjai, míg vasárnap délután az általános tagozaton tanulók. Mindkét napon gazdag kulturális és zenei program várja az érdeklődőket a diósdi Szent István téren. Két ismert és népszerű együttesnek is tapsolhatunk, szombaton este a NOX, míg vasárnap délután az Irigy Hónaljmirigy lép fel a Szent István téren. A Gárdonyi-kertben ingyenes kísérőprogramok várják a gyerekeket.
K. Z.
midio.hu
Fotó: dr. Varga Dániel, Bogó László
Címkék: 2024, Diósd, jubileum, partnerkapcsolat, Szent Gellért Napok