Mint ahogy hírt adtunk róla, a diósdi Német Hagyományőrző Egyesület Diósdi sváb életképek címmel állított össze kiállítást, mely november 13-ától 17-éig látogatható a DTC Sportközpontjának emeleti helyiségében.
A főszervező, Tátrai Antalné Bori elmondta, a délelőtti órákban óvodai csoportok és iskolai osztályok német népismereti interaktív foglalkozások keretében ismerkednek a diósdi svábok egykori életével, délután pedig az egyéni érdeklődőket várják.
A kiállítóhelyiség középső asztalain Moser Ernő fafaragónak az egykori sváb falvak mindennapjait – különböző iparosműhelyeket, foglalkozásokat és a falusiak mindennapjait – megjelenítő csodálatos faragásai láthatók, míg mögöttük az azokhoz kapcsolódó, a régi diósdiak által használt eszközök, tárgyak láthatók, melyeket Csomay András élethű makettjai egészítenek ki.
A kiállítás első napjának délelőttjén óvodásokat fogadtak, akiknek különböző játékos feladatok segítettek a kiállított faragások, az egykori foglalkozások, használati tárgyak, megismerésében. Nekik sem nem volt teljesen új a tárlat, hiszen korábban már rendeztek számunkra foglalkozást a Gárdonyi-kertben, ahol a régi falusi élet munkafolyamataival, így a barackszedéssel és a szüreti munkákkal ismerkedtek meg.
Hétfő délután azokat a diósdi szépkorúakat hívta beszélgetésre az egyesület, akik egykoron gyermekként, fiatal felnőttként ebben a világban éltek. A jó hangulatú anekdotázás során szó volt a falusi élet szép vagy mára megszépülő eseményeiről, így a szüretről, a tollfosztásról, a téli szánkózásról, a május 1-jei felvonulásokról és számos más emlékről.
A kiállítás november 17-én, pénteken estig várja az érdeklődőket.
midio.hu
Fotó: Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület
Címkék: Diósd, kiállítás, Moser Ernő, sváb életképek