Rengeteg olyan film van, ami értéket közvetít. Az egyik kedvencem például az Így neveld a sárkányodat első része. Az ember elevenébe vágó életbölcsesség van benne, egyszer még lelkigyakorlatot is tartottam róla. Abban a mesében egy egész nemzedék harcol a sárkányok ellen, ám csak egyetlen kisfiúnak jut eszébe, hogy megpróbálja megérteni őket.

Régóta azt gondolom, hogy a rajzfilmek igazából nekünk, felnőtteknek szólnak. Ebben a filmben egy kis viking falucskát látunk, amire időről időre lecsapnak a sárkányok. Nem tudjuk, hogy honnan jönnek, de egy biztos: elviszik a báránykákat, és feldúlják a falut. A vikingeknek lényegében abból áll az életük, hogy mindenkiből sárkányharcos lesz, aki él és mozog. Csak egy srác van, aki felteszi a kérdést, hogy mi lenne, hogyha a sárkányok ellen nem harcolnának, hanem megszelídítenék őket. Először mindenki bolondnak tartja, de végül természetesen neki lesz igaza.

Az életünk sárkányai, sötétségei is ilyenek: nem vagdalkozni kell velük, hanem mögéjük látni, meghallani, miről beszélnek a lelkünkben. Ha ezt megértettük, akkor egészen új magasságokba emelkedhetünk.

A gondolatmenet lényegében arról szól, hogy mindannyiunk életében vannak sárkányok, amelyek tulajdonképpen az életünk nehézségei, keresztjei, küzdelmei, saját belső sötétségünk, amelyek ellen folyamatosan küzdünk.  A film arra szólít fel, hogy gondoljuk újra a stratégiánkat. Ez a belső sötétség lehet akár egy rossz tulajdonságom, egy nehezen elfogadható részre az életemnek, vagy egy nehéz kapcsolat, vagy bármi ilyesmi, és ez a film arra tanít minket, hogy nem biztos, hogy arról kell szólnia az életemnek, hogy foggal-körömmel harcolok ellene. Lehet, hogy érdemes lenne megismernem, megszelídítenem, és megtanulnom együtt élni vele. Erre irányul például a lelkigondozásban az önismereti munka.

A film végül is arra fut ki, hogy azok a sárkányok, amik korábban az életüket fenyegették, utána az egekbe viszik fel őket, mindannyian sárkánylovasok lesznek. Pontosan ez történhet a te életedben is, hogyha azt, amivel mindig is hadakoztál (és itt most nem a bűnről beszélek!), megismered, megérted és megszelídíted.

Gyakran az életünk azon a ponton virágzik ki, ahol sebeket szenvedtünk el.

Ám minden filmnél jobb, ha kinyitjuk a könyveket és mesélünk. A gyerekeket elszakította a szüleiktől a tévé, ez a villanypásztor, ami vonzza a kicsik figyelmét, így apa és anya nyugodtan intézheti a dolgokat, elrakhatja a ruhákat vagy mosogathat, ami tényleg kényelmes. Ám a tévé előtt ülő gyerekek fantáziája nem fejlődik megfelelően, és ha a film frusztrációt okoz vagy kérdéseket kelt bennük, nincs, aki megnyugtassa őket és válaszoljon nekik. Így nem lesz élő kapcsolatuk a felnőttekkel. Ha viszont mesélnek nekik, akkor ölbe veszik, megérintik őket. A könyvből felolvasott vagy a szülők által kitalált történeteket a gyerekek maguk képzelhetik el, és mesélés közben nyugodtan kifejezhetik a szorongásukat vagy más érzelmeiket. A mesékben ott az élet kihívásaira felkészítő bölcsesség is. Az a fiú, aki gyerekként hallott arról, hogy a királylány kezéért meg kell küzdeni a háromfejű sárkánnyal, tud majd mit kezdeni azzal, ha mondjuk a párválasztás idején nehézségei támadnának az anyósával. Tudni fogja, hogy az öröme beteljesüléséhez időnként nehéz próbákat is ki kell állnia.

Hodász András atya

Összeállítás a Magyar Kurír cikke (Király Eszter interjúja Hodász Andrással) és a Praliné a léleknek (András atya válaszol) c. könyv alapján.

Sz. K. N.

Fotó: pixabay.com

Címkék: Hodász András