A Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület tagjai elhatározták, hogy bemutatják a diósdi alsó tagozatos német nemzetiségi iskolásoknak, hogyan is nézett ki anno egy sváb szüret. A programot szeptember 30-án és október 1-jén rendezték meg a Gárdonyi-kertben.

„Az volt a célunk, hogy a gyerekek megismerjék a diósdi svábok egykori életét, ezért a foglalkozásokon kívül fotó- és eszközkiállítást is készítettünk. A gyerekek először a fotókat és a helyi szőlőskertek egykori helyét bemutató térképeket nézték meg, majd testközelből láthatták és kipróbálhatták az egyes szőlőművelő eszközöket (kapa, permetező, metszőolló, daráló, prés stb.), melyeknek elmeséltük a használatát, működését” – foglalta össze Tátrai Antalné Bori, a „sváb szüret” ötletgazdája a két napra szervezett program lényegét a midio.hu-nak.

Isten hozott a szüreten!

Természetesen az előkészületeket hetekkel korábban megkezdték. Összegyűjtötték a bemutatott az eszközöket, megvásárolták a szőlőt, melyet aztán közösen dolgoztak fel a gyerekekkel. Az iskolával előzetesen egyeztették, hogy melyik osztály hány órakor érkezik; összesen kilenc osztály jött el a Gárdonyi-kertbe, és még egy óvodás csoportot is tudtak fogadni. Összesen mintegy 220 gyerek ismerte meg az egykori szüretek lefolyását és hangulatát.

Egykori használati tárgyak, eszközök

Az időjárás ugyan kezdetben nem kedvezett a szabadtéri programnak, azonban a  gyerekek lelkesedése és kitartása feledtette a viszontagságokat. Bogó László, a Német Hagyományőrző Egyesület közelmúltban megválasztott elnöke türelmesen magyarázta a szüretelés fortélyait, Nagy Babi és Horváth Zsuzsa dacolva esővel, széllel szorgalmasan kenegették a zsíros kenyereket, kötözték a szőlőt. Kiss Imre „bá” tanítgatta németül a szüreteléssel kapcsolatos szavakat. Tátrai Antal „felügyelte” az egyes munkafolyamatokat, hiszen anno sváb szüleivel együtt sokszor jelen volt a szüreten. Nagyapja, Trautner Ádám mint kádár készítette a hordókat.

Indul a szüret

Az előkészületek után indulhatott a szerepjáték. A fiúk a hátukra vették az általunk készített puttonyokat, a lányok pedig kendőt kötöttek, így indultak ki a szőlőskertbe, útközben énekelve. Ott már várta őket az előre felkötözött szőlő. A lányok a leszedett fürtöket a fiúk puttonyába szedték, majd azt az ott álló tragacson lévő edénybe öntötték. A tragacsot mindenki tolta, így érkeztek a „présházhoz”, ahol a darálóba töltötték a szőlőt, ledarálták, majd az összezúzott szemeket a présbe helyezték. Szinte mindenki húzott egyet a présen, melynek nyomán csörgedezni kezdett az édes must, amit el is fogyasztottak az ifjú szüretelők.

Dolgozik a prés, csöpög a must

„A gyerekek fantasztikusak voltak, sokat dolgoztak, szüreteltek, daráltak, préseltek és a végén megitták munkájuk gyümölcsét, a mustot. Reméljük sok élménnyel gazdagodtak! Számunkra is nagy élmény volt látni, hogy mennyire élvezik az egyes munkafolyamatokat, főleg azt, hogy maguk is dolgozhatnak. Több osztály szép énekkel búcsúzott a Gárdonyi-kerttől. Bízunk benne, hogy sikerül hagyományt teremtenünk, és jövőre is megrendezhetjük a diósdi sváb szüretet” – összegezte a két nap eseményeit Tátrai Antalné.

A két nap során több mint 200 gyermek ismerkedett meg a szüreti tennivalókkal

A rendhagyó program nem jöhetett volna támogatók, segítők nélkül. A szervezők köszönetet mondanak Diósd Város Önkormányzatának a terület biztosításáért, a Kék Géza Művelődési ház dolgozóinak és Dorogi Viktóriának a tájékoztató anyagok nyomtatásáért, Sax Dezsőnek a felajánlott eszközökért. Bicskei György az eszközök legyártásában, Virágné Bori a kellékek varrásában jeleskedett.  És természetesen megköszönik az egyesületi tagok és a segítő szimpatizánsok – Bogó László, Horváthné Zsuzsi, Nagyné Babi, Kiss Imre, Tátrai Antal, Szűcs Anna (korábbi alpolgármester), dr. Batyalikné Papp-Váry Sára, Versitsné Gabi, Zakáné Ica, Zaka János – önzetlen munkáját.

midio.hu

Fotó: Tátrai Bori, dr. Batyalikné Papp-Váry Sára, Bogó László, Györgyné Krisztina

 

Címkék: Diósd, iskolások, Német Hagyományőrző Egyesület, sváb szüret