A kormányzat iskolabuszprogramot indít Budapesten, a tesztelése Budapesten a II. kerületében kezdődik el 2019-ben – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón. Az itteni tapasztalatokra alapozva készül el az egész kerületre kiterjesztett koncepció, amelyet az előzetes tervek szerint 2021-ben követhet a teljes fővárosi rendszer kiépítésére szolgáló javaslat. (Mely remélhetőleg a dél-budai agglomerációs térség településeit, köztük Diósdot is érinti majd – a szerk.)

A bejelentésre összehívott sajtótájékoztatón – melyen részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár és a kerület polgármestere, Láng Zsolt is – elhangzott: kormány célja a fővárosban és az agglomerációban élő emberek mindennapi közlekedési problémáinak enyhítése és az iskolabuszprogram várható forgalomcsökkentő hatására a közlekedés okozta környezeti terhelések mérséklése.

A kezdeményezés fontos célja, hogy biztonságos megoldást találjon a családok utazási problémáira, csökkentse a tanulók és a családok terhét, környezeti szempontból fenntartható legyen, segítségével csökkenjen a forgalom a városban, és így a környezeti terhelés is kisebb legyen a városlakók számára. Varga Mihály szerint a magyar ipar, a magyar buszgyártás „van abban az állapotban, hogy ezeknek az iskolabuszoknak a legyártását és szállítását tudja vállalni”. Amennyiben az iskolabuszprogram jól működik a II. kerületben, úgy egész Budapestre is kiterjeszthető lehet a későbbiekben. Az észak-budai kerület ideális a koncepció kidolgozására, hiszen több mint 10 ezer gyerek tanul ott 15 állami és több magánintézményben. A gyerekek közül sokan az agglomerációs településekről érkeznek az iskolákba nap mint nap.

A tájékoztatón elhangzott: a koncepció kidolgozásánál törekedni fognak a biztonságos és családbarát üzemeltetésre, a megbízható működésre, a környezetbarát megoldások alkalmazására és a közösségi szempontok figyelembevételére. A rendszer tesztelése – párhuzamosan a budapestivel – Kecskeméten és Debrecenben is megkezdődik.

A koncepció kidolgozásával és a mintaprogram lebonyolításával megbízott polgármester elmondta, hogy a jövő év első felében felmérik az érintett családok és oktatási intézmények igényeit, és feltérképezik a szakmai és civil közreműködők körét és az összegyűlt tapasztalatok alapján 2019 őszén a kiválasztott intézményeknél kísérleti jelleggel elindítják a tesztüzemű szolgáltatást. Az itteni tapasztalatokra alapozva készül el az egész kerületre kiterjesztett koncepció, amelyeket az előzetes tervek szerint 2021-ben követhet a teljes fővárosi rendszer kiépítésére szolgáló javaslat.

K. Z.

Forrás: MTI

Kiemelt képünk illusztráció

Címkék: Diósd