Folytatódnak az infrastrukturális fejlesztések a köznevelési intézményekben, a budapesti agglomerációhoz tartozó, Pest megyei településeken működő 16 iskola fejlesztésére mintegy 60 milliárd forintot fordítanak – erről a köznevelésért felelős államtitkár beszélt újságíróknak azt követően, hogy a beruházásokkal kapcsolatos egyeztetésre hívta az érintett települések polgármestereit február 12-én. A rendezvényen részt vett Diósd polgármestere, Spéth Géza is.

Maruzsa Zoltán azzal indokolta a beruházások szükségességét, hogy a lakosságszám Pest megyében jelentősen nő, csakúgy, mint a tanulók létszáma, és ezzel az oktatási infrastruktúra területén is lépést kell tartani. Veresegyházon, Dunaharasztiban, Csömörön és Kistarcsán új iskola épül, Nagykovácsiban, Diósdon, Gyömrőn, Inárcson, Dunavarsányban, Délegyházán, Szigethalmon, Kismaroson, Sződön, Vácdukán, Őrbottyánban és Tahitótfaluban pedig bővítik az iskolákat 8, 16, illetve 24 tanteremmel.

Az intézmények a 21. századnak megfelelő iskolák lesznek, ahol tornateremre van szükség, ott azt építenek, és technikai felszereléssel, például digitális táblákkal is ellátják azokat – sorolta az államtitkár. A Pest megyei beruházásokkal kapcsolatban elmondta: azok mintegy 14 ezer tanulót érintenek. A négy új iskola 80 tantermet, a 12 intézménybővítés pedig további 136 termet jelent. Ismertette: sikeres előkészületeken vannak túl, a tervek szerint nyárig elkészülhetnek a megvalósíthatósági tanulmányok, és ezt követően kiírhatják a beruházásokra a közbeszerzést. Az államtitkár előrevetítette: 2021-ben megkezdődhetnek az építkezések, az iskolákat pedig 2023-ban adhatják át.

Neubauer Rudolf, Kismaros független polgármestere az egyeztetésen elmondta: a településen új iskola épül. A községben 2006 és 2016 között a hat év alatti gyermekek száma 80 százalékkal nőtt és négyszáznál is többen vannak 14 év alattiak. Az új iskolát és sportcsarnokot kulturális központként is használni fogják.

Spéth Géza, Diósd polgármestere részletesen szólt az elmúlt évtizedekben Diósdon történt változásokról, a lakosságszám dinamikus emelkedéséről. Mint elmondta, az itt élőknek is érdeke, hogy helyben tudjanak a gyermekeiknek színvonalas oktatást kapni. Városunk polgármestere közösségi oldalán is beszámolt az egyeztetésről. Mint írja, a diósdi beruházás keretében a tantermek mellett zeneterem, koncertterem, illetve egy tálalókonyha is létesül. Posztja szerint Sárközi Mártával, az Érdi Tankerületi Központ vezetőjével együtt kérték, hogy a lehetőségek szerint egy tornaterem is valósuljon meg a beruházás részeként.

Gyenes Levente, Gyömrő polgármestere szerint ezek a beruházások nagyban tehermentesíteni fogják a főváros peremkerületeinek oktatási intézményeit, mivel nagyon sokan Budapestre viszik a gyerekeiket óvodába, iskolába. Példaként említette, hogy Gyömrő lélekszáma is megduplázódott 2002 óta.

Kiszelné Mohos Katalin, Nagykovácsi polgármestere szerint régóta vágyott beruházás valósulhat meg az általa vezetett településen, és bízik benne, hogy az megoldást jelent a megháromszorozódott lélekszámú településen.

midio.hu

Forrás: MTI, magyarepitok.hu, Facebook

Fotó: a címlapkép illusztráció (magyarepitok.hu), valamint Facebook

Címkék: agglomeráció, Diósd, iskolafejlesztés, Spéth Géza