„Ez csak bevezetés abba, hogy mit jelent tanárnak lenni. Nem azt, hogy kettőkor hazamegy, és ott a nyár.” Vámossy Erzsébet – volt középiskolai tanár – 2022. október 5-én, az oktatás nemzetközi világnapján, személyes közösségi oldalán osztotta meg alábbi gondolatait. Írását abban a reményben közöljük, hogy segíthet megérteni, mit jelent valójában a pedagógusi pálya; a megértés pedig mielőbb szemléletformáláshoz, igazi megbecsüléshez vezethet, minden szinten.
A mai napon ki kell fejeznem együttérzésem, együttgondolkodásom minden egyes volt kollégámmal, minden tanárral. Akkor, amikor a pedagógusok, a diákok és a szülők tüntetnek az oktatás ügyének előmozdításáért, a tanárok helyzetének némi könnyítéséért, így tudom magam definiálni: pályaelhagyó pegagógus vagyok.
Ismerem a tanárság semmivel nem pótolható örömét, energiáját, áramlását, flow-ját.
Mégis, ennek ellenére, hosszú évek után eljött az a pont, amikor a semmibevételt, túlhajtottságot, minden időm és energiám kiszipolyozását nem bírtam tovább, és inkább mentem a SEMMIBE, mint hogy maradjak. Egy évbe tellett, míg megtaláltam a helyem, az új hivatásom, ezalatt volt, hogy lógtam a levegőbe. Nem bánom.
Mit nem bírtam tovább?
Hogy a megtartott óráim (24) a töredékrésze volt a tanársággal járó egyéb feladatnak (osztálykirándulás, programok, gála, műsorok, rendezvények, szalagavató, versenyeztetés, továbbképzés, fejlesztések, értekezletek), és persze még pluszban a mindennapos alap: az órára készülés és a dolgozatjavítás. Nem tagadom, az első években 1 megtartott órámra 2 órát is készültem. Aztán egy idő után már semmit sem (improvizáltam, szerencsére volt miből – ez viszont rengeteg energiát emésztett fel. Elég volt a folyosón odamenet átgondolni, mi is lesz most ebben az osztályban).
Dolgozatjavítás: külön lapot érdemel. Évente hatezer oldal, többször kiszámoltuk a diákokkal. (Magyar– művészetek tanár voltam, ez lényegében irodalom, nyelvtan és művészetek, tehát három tantárgy.) Ezt a három tantárgyat tanévenként átlagosan 180 gyereknek tanítottam, kinek egyet, kinek kettőt, kinek hármat belőlük. Irodalomból persze heti 4 órát, nem egyet vagy kettőt. Képtelenség ezt a mennyiségű, kézzel írt, sokszor kiolvashatatlan dolgozatot a hétköznapok alatt kijavítani, így maradt a hétvége a javításukra, amiből általában másfél napot el is vitt. Egy életem volt nekem is. És gyerekeim is.
Valahogyan senki nem gondol arra, hogy az ember nemcsak a tudásával, hanem a személyiségével is tanít. Színészi munka ötvöződik a szellemi munkával, a pszichológiával, a pedagógiával, ugrálsz Madách, Homérosz, a szövegtan, a Toldi és mondjuk Egon Shiele között óráról órára, aztán másnap egy másik hasonló variáció, persze soha nem ugyanaz.
Közben mindent látsz a diákokról, és folyamatos döntéshelyzetben vagy, hogy reagálj vagy ne: hogy a tolltartójába rejtette a puskát, hogy zörög, hintázik, hogy simogatja a szomszéd lány lábait, pedig van barátnője… Hogy ennek a gyereknek már mióta nem tiszta a tekintete, hogy büdös van, mert valakinek rohad a többhetes ebédje a szekrényben, hogy beszólt a másiknak, hogy szorong, nem folytatom…
Végeláthatatlan ingergazdagság, amit sehol máshol nem tapasztaltam. Semmilyen más munka stresszhelyzeteiben.
Volt olyan nap, amikor egyhuzamban 8 órám volt. Beszélni hangosan 30-36 gyereknek zsinórban, szünetekben folyosóügyelet, ebéd bekap… Azt a kifáradást nem lehet elmondani, felvázolni senkinek, amit az utolsó két évben éreztem.
Próbaérettségi-javítás. 35 vagy 70 gyerek teljes magyar érettségi dolgozata. Te állítottad össze, te fénymásolod, kapcsolgatod. Ingyen javítasz. Számoljuk ki, hány oldal, hány óra. Mikor? Este, éjjel, március 15-i 3-4 napos szünetben. Végig és folyamatosan.
Természetes, hogy többnapos osztálykirándulásra mész, többször is egy évben. Semmilyen hétvégi program és semmi plusz nem lecsúsztatható, és nincs kifizetve. Beletartozik a munkaköri leírásodba, a pedagógiai programba, a mindenbe. Közben mindenkiért felelősséget vállalsz, egyesével, amibe inkább bele sem gondolsz. Kamaszok, világos, hogy semmi baj nem történhet velük. Valóságos csoda, hogy nem történt.
Megalázó egy párkapcsolatban is, ha a fizetés mondjuk a másik fizetésének 17 százaléka. Hát ez így ment, semmivel nem dolgoztam kevesebbet, a végzettségem sem volt alacsonyabb. Csak tanár voltam.
Nem folytatom. Ez csak bevezetés abba, hogy mit jelent tanárnak lenni. Nem azt, hogy kettőkor hazamegy, és ott a nyár.
Veletek vagyok, és tisztelem a kitartásotokat! Ölelem minden volt kollégám, és köszönet a gyerekeim volt és mostani tanárainak!
Vámossy Erzsébet
Borítókép: Búcsú a tanári pályától – a cikk szerzője, tanítványai körében
Fotó: Kuzmányiné Nyeste Gabriella
Címkék: oktatás, pedagógus, tanár
