Jó tanácsok időse(bbe)knek

Jó tanácsok időse(bbe)knek

Emlékszik még az olvasó a Szörényi Levente–S. Nagy István szerzőpáros Rohan az idő című dalára, mely Koncz Zsuzsa előadásában minden eladási rekordot megdöntő hatalmas sláger volt? Ha igen, akkor ön érintett a címben jelzett jó tanácsokat illetően – lévén hogy a dal 1966-ban, vagyis 53 évvel ezelőtt hangzott el először. Ha nem ugrik be a dallam, nos, sajnos, ez esetben sem hiábavaló az érdeklődés: Európa és benne hazánk lakossága is dinamikusan öregszik. Magyarországon 2050-re a népesség fele 50 éven felüli lesz, a 65 éves és idősebbek aránya pedig az összlakosságban a 15 éven aluliak számának több mint a kétszeresére nő.

Az idősödés és az időskor tudománya, a gerontológia manapság reneszánszát éli. Számos tudományos és ismeretterjesztő munka jelent meg a területről az elmúlt évtizedekben neves külföldi és hazai szerzők tollából. Dr. Marton István professzor Meddig akarsz élni? Korkontroll a Nobel-díj tükrében című, két kiadást is megért (HVG, Budapest, 2008; Color Stúdió Kft., Budapest, 2010) munkája tudományos alapossággal, széles összefüggésrendszerben elemzi a témát (Az egyén és várható életkora; Az egészség és betegség eltérő megközelítése; Az örökéletű sejt; Táplálkozás; Mozgás; Érzékszervek; Szexualitás és hormonok; Siker és egészség; Öregedő társadalom; A Biochef receptjei című fejezetekben).

Magyar László András más oldalról közelít, a napokban megjelent esszéjében (Az öregedés mestersége. Élet és Irodalom, 2019. február 8.) az általa helyesnek tartott öregedési folyamat ironikus útmutatóját nyújtja át a téma iránt érdeklődő (érintett) olvasónak. Mint írja: „Az öregedés kétségkívül rossz dolog, ennek ellenére, még amíg fiatalok vagyunk, és képesek a tanulásra, meg kell ismernünk fogásait és trükkjeit.”

Az öt jel, ami a szerző görbe tükre szerint egyértelműen jelzi, megérkeztünk a fentebb jelzett életszakaszba: 1. Az öregedés első és legkorábbi jele, ha fiatalabbnak szeretnénk látszani. 2. A második tünet a tanulásra való képtelenség, és ennek következtében a külvilág iránti érdeklődés csökkenése. 3. Az öregedés harmadik jele az állandó szorongás. 4. A negyedik jel a testi romlás. 5. Végül az öregedés ötödik jele a folytonos irigy sértődöttség.

E sajátos, önirónia által vezérelt tipologizálást a szerző írásában bőséggel illusztrálja példákkal is. Nem illő egy írást az eredeti terjedelemmel szinte megegyező mértékben idézni, pedig legszívesebben ezt tenném, azonban néhány – nekem különösen tetsző – kitételt mégiscsak idemásolok.

„Az olyan öregedő ember ugyanis, aki kozmetikával, plasztikai műtétekkel, divatos fiatalos ruhaviselettel, sporttal, aktivitással próbálja meg lenyűgözni környezetét, többnyire nevetségessé válik. Ha azonban semmiféleképpen nem tudjuk elkerülni, hogy efféle késztetéseinknek eleget tegyünk, legjobb, ha környezetünkkel azonnal közöljük, hogy a divatos ruhát valamelyik hozzá nem értő rokonunktól kaptuk ajándékba vagy örököltük, s hogy magunktól soha nem vettünk volna ilyesmit. […] Még hatásosabb, ha gúnyos megjegyzéseket teszünk küllemünkre. Ha pedig sportolunk, azonnal tudatnunk kell a világgal, hogy erre megszokásból, orvosi előírásra vagy ízületi panaszaink miatt fanyalodunk.”

„A felkészült öreg azonban nem tesz úgy, mintha bármit meg tudna tanulni. A leghelyesebb, ha az öregember nem szól semmit, nem reagál semmire, hanem minden információ hallatán csupán bölcs és kifürkészhetetlen arcot vág. Ilyenkor a fiatalok megilletődnek, és az öreget tisztelet övezi majd.”

„Eszébe ne jusson a betegségéről, panaszairól, még kevésbé vizsgálatairól és kezeléseiről részletesen beszámolni olyanoknak, akik nem járnak ugyanabban a cipőben, mint ő. Az emberek ugyanis mások betegségeiről, egyes jótét lelkeket, illetve titkos szadistákat kivéve iszonyodni szoktak, és többnyire tehetetlenül állnak a szenvedéssel szemben, majd az első lehető alkalommal elmenekülnek még a szenvedő közeléből is. […] Többnyire, tapasztalatom szerint, még az orvosokat sem érdekli, sőt őket érdekli a legkevésbé. A felkészült öreg tehát ne beszéljen önnön testéről, hanem mélyen hallgasson róla.”

„A hatodik jel a szeretteinkért érzett aggodalom. Mert igaz ugyan, hogy az öregember elsősorban magával foglalkozik, ám azért vannak, akiket továbbra is nagyon szeret. Értük aggódik folyvást, mivel sajnos élete során azt tapasztalta, hogy mindig bekövetkezik valami baj. Az öregeknek e tekintetben azt ajánlom, hogy kivételesen hallgassanak a fiatalabbakra, akik gyanútlan optimizmussal élik életüket, vagy legalább hagyják őket békén, és ne legyenek a terhükre élettapasztalatukból fakadó rémüldözésükkel. Folyamatos aggodalmukat tartsák magukban, úgyis nekik lesz igazuk, és ez csöndes diadalérzettel töltheti el őket, már ha megérik.”

Ui.: Ma általában a 70 éven felüli embereket nevezik idősnek, a 80-at elhagyókat öregnek. Nos, kapaszkodjon meg az olvasó: a napokban interjút készítettem a Pusztazámoron élő Csóli Vincénével vagy ahogy a faluban emlegetik, Tera mamával, aki ez év augusztusában tölti be a 100. életévét. Teljességgel ellátja magát, kamrája roskadozik a maga eltett befőttektől, lekvároktól, alig várja, hogy tavasszal nevelhesse a csirkéit, ápolhassa a virágoskertjét. A hangja annyira érces, hogy le kellett halkítanom a számítógépem hangszóróját a diktafonfelvétel visszahallgatásakor. Nos, ennyit a tudományos és nem tudományos öregedésről…

Kiss  Zoltán

Képünkön: A 100. életévében járó Csóli Vincéné, Tera mama (A szerző felvétele)