Galló Béla (1952) szociológus, politológus, közíró is otthon, önkéntes karanténban dolgozik, mely alkalmat adott neki arra, hogy új műfajban is kipróbálja magát. A hetedik napon papírra vetett gondolatait és karantén-dalát a midio.hu rendszeres szerzője, Mohai V. Lajos író, esszéista ajánlására küldte el nekünk. Mindkettejüknek köszönet érte. 

2020. április 3.

A karantén hetedik napja. Isten ilyenkor már megpihent, befejezte a melót – de ez tovább tart majd. Latinovits Zoltán mondta egyszer, szeretne kicsit a maga csöndjében élni, elvégzendő azt, amit csak ott lehet. Az emberiség most aztán megkapta ezt a lehetőséget. Kérdés, elvégzi-e az elvégezendőket.

*

Reggelente még mindig azt hiszem, álmodom. Valóság volna, hogy tényleg egyszerre áll le a világ (mínusz Kína!), hogy minden nagyvárosban kihaltak az utcák, és épp csak a gyom nem veri föl a házak s a felhőkarcolók helyközeit?

Gyerek voltam még, amikor a Népszabadság hétvégi rovatának képregényfőhőse, egy kisfiú arra ébred, az utcákon nincsenek emberek, autók, s mindenütt nyitva az üzletek. Élete legszebb napjának indul ez, mert annyi csokit majszolhat, amennyit csak akar, és minden játékot ingyen hazavihet. Délutánra azonban már nagyon elfancsalodik, este pedig avval a könnyes kívánsággal fekszik le, másnap reggel bárcsak a régi világra ébredhetne.

Aktuális mese. Szép, szép az üres Budapest, sokkal tisztább a levegő, mégis jobb lenne, ha az emberek holnaptól már újra nyüzsögnének.

*

Félünk az ismeretlentől, ősi érzés ez, bármily szokatlan is a harmadik évezred beképzelt emberiségének. Ráadásul a vírus nem is ad időt az ismerkedésre, egyszerre és mindenütt ott van, kereket se tudunk oldani előle. (Nukleáris avagy természeti katasztrófa lehetne – ne legyen! –  ilyen hatósugarú.) Egyelőre csupán reménykedhetünk benne, hogy a korlátos emberi tudás és a korlátlan természet párbajából még mindig az előbbi kerül ki győztesen – ha persze nem is örökre.

*

Ok-okozati összefüggések, közelebbi és távolabbi következmények, gyakorlati elmélkedések csak aztán jöhetnek, ha az ellenség a földön hever már. Annyi bizonyos, a globális önteltség nem folytatható (bár sokan, minden erővel folytatni akarják majd), s világunknak szinte minden dimenzióját muszáj – lenne –   a folytatható élet kívánalmai szerint átrendezni.

De pusztán észérvek alapján sosem változik meg semmi, és az igazság se számít, ha nincs mögötte erő. Milyen akaratok hozhatják létre a változásokhoz szükséges erőket? – ma még csak nagyképűen lehetne válaszolni erre. Fekete és fehér golyók vannak a kalapban, a fehéreket volna jó elővarázsolni.

*

Addig is, mindenki használja ki a maga csöndjét.

      Agyő

(karantén-dal)

Megyek, mint minden ember,
az egyetlen közösbe,
vissza, ahonnét jöttem,
a gomolygó ködökbe.

Nem mondhatni, hogy várom,
félni se félek tőle,
bár híradást még senki
sem hozhatott felőle.

Megszülettem (de erre
ész nélkül törekedtem),
hogy én is megmutassam:
voltam, mert itt lehettem.

A lényeget, sőt többet,
kéretlen megtanultam,
tudom már, hogy a pácból
csak egyetlen kiút van.

Eltűnik tükörképem,
nincs pöröm senki mással,
már csupán  önmagamnak
tartozom számadással.

Ha vétettem, csak annyit,
amennyit mindenki vét,
azzal, hogy világra jön,
és játszik vele a lét.

Nagy adóságom sincs már,
a sót is megfizettem,
nem vádolhat meg senki,
hogy hasznát lefölöztem.

Köszönöm annak, ki jót,
vagy effélét tett értem,
nem voltam telhetetlen,
egy mosollyal beértem.

A gyermeket, ki bennem
élt, a széltől is óvtam,
most se hagyom őt cserben,
viszem magammal szótlan.

Vele megyek én oda,
az egyetlen közösbe,
vissza, ahonnét jöttünk,
a gomolygó ködökbe.

Csupán egyetlen kérdés
marad, ha eltűnsz innen,
hogy aztán ott lesz-e majd,
kiderül-e az isten.

Galló Béla

Címlapfotó: Facebook