Január 31-e az omphalocele nevű magzati fejlődési rendellenesség hivatalos napja. Míg Magyarországon a mai napig sokszor a terhesség megszakítását javasolják omphalocele esetén, addig az Egyesült Államokban 2015 óta Omphalocele Tudatosság Napot tartanak ezen a napon....
Húsz éve, 2003-ban távozott közülünk váratlanul dr. Dizseri Tamás gyermekorvos, kórházigazgató, diósdi települési képviselő. Dizseri Tamást 2007-ben a helyi képviselő-testület posztumusz Diósd Díszpolgárává választotta. Sosem mondott nemet, ha segíteni kellett Fia,...
A Diósdi Római Katolikus Plébánia a diósdi önkormányzattal és a helyi művelődési házzal közösen előadássorozatot indít Magyarság és kereszténység címmel. Az első, Keresztény küldetésünk a Kárpát-medencében című előadást dr. Molnár Imre történész tartja, közreműködik...
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. A midio.hu az elmúlt években rendre beszámolt a kultúra különböző ágainak...
A Tárnokon élő Gulyás Ferenc népzenész néhány éve megalkotta a világon egyedülálló pedálciterát. A hangszer hangzását, szerepét népszerűsítendő – NKA-támogatás segítségével – készítette el Az én világom zenéje című hangzóanyagot, amely a közösségi médiában már...
A Média a Családért Alapítvány 15 éve díjazza azokat a cikkeket és műsorokat, amelyek a családról és a családnak szólnak: történeteket mesélnek el, kérdéseket tesznek fel, válaszokat keresnek a családokat érintő élethelyzetekre, problémákra. 2023. január 10-én éjfélig...
Január 8-án, vasárnap emlékezünk a második világháború áldozataira, köztük az 1945 januárjában málenkij robotra elhurcoltakra. A diósdiak a 11 órakor kezdődő szentmisét követően helyezik el az emlékezés virágait a második világháborús hősök templomkerti ...
A karácsonyvárás izgalmas, megható, nosztalgikus, hagyományokkal teli hangulata meghatározza a decembert. Az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtása, a sütemények közös megsütése, a gondos fenyőválasztás, a karácsonyfadíszek készítése mind-mind a szeretet ünnepének...
A sikeres lengyelországi fesztiválszereplés után, december 9-én (pénteken) 19 órakor adventi koncertet ad a Diósdi Gellért Kórus a katolikus templomban, melyre szeretettel hívja és várja az érdeklődőket. A diósdi szereplés másnapján, szombaton 18 órakor Vácott a...
Folyik az Érdi Jazz Klub 2023-as programjának előkészítése. Mint a klub közösségi oldalán közreadott információkból kiderül: a hét szűk esztendő hatása e területen is érzékelhető lesz. Idáig maguk a koncertek belépőmentesek voltak, ám úgy tűnik, hogy az ingyenes...
„A levelünk célja, hogy ne ússzon el végleg annak a lehetősége, hogy Diósdnak egy szép, méltó településközpontja lehessen.” Javaslattal fordult Diósd polgármesteréhez a Pro Civitate – A Városért Egyesület. A helyi civil szervezet arra kéri a település vezetését,...
A Diósdi Társaskör Egyesület szeretettel hívja és várja a muzsika régi és új barátait a Házimuzsika sorozat december 1-jei (csütörtöki) rendezvényére. A diósdi Polgármesteri Hivatal Dísztermében 19 órakor kezdődő, vidám, karácsonyváró programban az operettirodalom...
Néhány hete indult az Oktatási Hivatal (OH) új online felülete, ahol mindent meg lehet találni arról, pontosan mit is tud rólunk a hivatal. Az Oktatási Mérföldkövek szolgáltatás olyan, mint egy oktatási időutazás: megjelenik benne az összes bizonyítvány, oklevél,...
Október 27-ére országos sztrájkot hirdettek a pedagógus-szakszervezetek, mely a pedagógusokért és az oktatásért szervezett élőláncos szolidaritási demonstrációval egészült ki az ország számos pontján, így Diósdon is. Városunkban a szülőkből szerveződő, Diósdi Grund...
Az Országos Vérellátó Szolgálat Facebook-oldalán egy rendkívül különleges véradásról szóló hír jelent meg. Dr. Isaszegi János ny. vezérőrnagy, a Zrínyi Kiadó vezetője a 200. véradásán járt náluk, ráadásul a születésnapján. A tábornok 134 teljes véradáson és 66...
A napokban ünnepelte megalakulásának 40. évfordulóját a Nagytétényi Nyugdíjas Klub. A Szelmann Házban ez alkalomból tartott ünnepségre meghívták a diósdi Német Hagyományőrző Egyesületet is. A Nagytétényi Polgári Körök meghívására az egyesület azon tagjai vettek részt...
Október 23-án emlékezünk meg az 1956-os forradalom 66. évfordulójáról. A városi ünnepség október 21-én, pénteken 17 órakor kezdődik a Jókai téri ’56-os emlékműnél. A rendezvényen dr. Aradszki András országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet, közreműködnek a...
Kéry János zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára ad koncertet október 20-án (csütörtökön) 18 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében. A Diósdi Társakör által rendezett esten a művész Székely Imre (1823–1887) zongoraműveiből ad ízelítőt....
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október elsejét az idősek világnapjává, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a méltóságteljes időskorra. Diósdon az önkormányzat minden évben rendezvényen köszönti és vendégül látja a helyi idős embereket. Az idén...
Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest Könyvfesztivált, térségünk meghatározó szakmai és kulturális fórumát. A fesztivál igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, megújult...
A Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület tagjai ez évben is nagy várakozással készülnek az „Ahogy a diósdi svábok szüreteltek” elnevezésű interaktív szüretre, melyet szeptember 21–22–23-án 10 és 13 óra között tartanak a Gárdonyi-kertben a német nemzetiségi osztályokban...
Az Én Afrikám címmel nyílt kiállítása Kubovics Villőnek a diósdi Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtárban. A 72 fotót bemutató tárlatot – amely szeptember 30-áig látogatható a ház nyitvatartási idejében – az önkormányzat nevében Madarász Arnold, az intézmény igazgató...
Diósd is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét szeptember 16–22. között zajló rendezvényeihez. Szeptember 17-én szombaton családi futónapot és kerékpáros oktatást tartottak a városban. Fontos cél a teljes klímasemlegesség elérése 2050-ig, aminek megvalósításában...
A diósdi Pro Civitate – A Városért Egyesület I. Diósdi Polgári Piknik címmel szervez egész napos programot szeptember 17-én (szombaton) a felső kőbányában. A rendezvényt a Kerekes Band koncertje zárja. A piknik délelőtt 10-kor gyermekprogramokkal kezdődik, majd 13...
Irodalom, képzőművészet, zene, film, színház, helytörténet, gyerekprogramok – gazdag kínálat várja az érdeklődőket szeptember 17-én, szombaton a II. Ménesi Kulturális Utcabálon. A Ménesi Kulturális Utcabált a kultúra és a Ménesi úti hangulat szeretete ihlette. Egy...
Idén már harmadik alkalommal került sor a MiDió Mesés Sétára, mely lényegében egy helytörténeti jellegű élményséta Diósdon, s nem utolsósorban a MiDió-honlap születésnapja is. Hagyományosan a Tó utca 35. szám elől indult a családias jellegű túra, hiszen nem is olyan...
A hétvégén a városi önkormányzat szervezésében ismét megrendezik a hagyományos Szent Gellért Napok programsorozatot, mely során számos szórakoztató és kulturális esemény várja az érdeklődőket. A rendezvény 9-én, péntek délután 15 órakor gyermekprogramokkal indul, majd...
Galovtsik Gábor Diósdon élő fotóriporternek nyílik kiállítása szeptember 8-án 9.30-kor a Pákozdi Katonai Emlékparkban. A Civil szemmel címet viselő tárlatot Féner Tamás fotóművész nyitja meg. Galovtsik Gábor 1976-ban végzett a MÚOSZ újságíró-iskolának fotóriporter...
Közösségi séta, emlékezés a régiekre, zene, játék és a MiDió-honlap születésnapja. Immár harmadik alkalommal rendezi meg szeptember 4-én, vasárnap délután a diósdi MiDió Egyesület családi helytörténeti sétáját, melyen élménydús „idegenvezetéssel” és családi...
Augusztus 27-én a vajdasági Zentagunarason (Novo Orahovo – Új Diós) rendezték meg a „diós” nevű települések XII. nemzetközi találkozóját, amit a helyiek egybekötöttek az új kenyér hagyományos szentelésével. Mint az ismert, Gál Lajos gyenesdiási polgármester...
Szeptember 8. és 11. között immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az AVL-Érdi Jazz Fesztivált (melynek a midio.hu ez évben is médiatámogatója). Már csak egy hétig, szeptember 4-ig érhetők el a kedvezményes jegyek és bérletek. Idén is a Jazz és irodalom előadással...
2022. augusztus 25-én, csütörtökön a Diósdi Földönfutók és a diósdi Német Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében a kitelepített diósdi svábokra emlékezve, a tavalyi évhez hasonlóan, emlékfutást tartanak. Az idei programhoz nagytétényi és budafoki futók is...
A Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat tisztelettel meghívja és várja az érdeklődőket a diósdi svábok 75 évvel ezelőtti kitelepítésére emlékező rendezvényre, melyet augusztus 24-én 17 órától tartanak a Szent Gellért-plébániatemplom falán lévő emléktáblánál. A...