A fiatalon eltávozott író, újságíró, Bächer Iván (1957–2013): Hogyan kell a nőkkel bánni című, 2003-ban – tehát pontosan 20 évvel ezelőtt megjelent kötete akadt a kezembe a napokban. A könyv zömmel a – gasztronómiában is járatos – szerző tárcáit adja közre, melyek jó része az egykori Népszabadságban jelent meg. (A tárca olyan a műfajok között, mint amilyen én vagyok az emberek között. Elegyes, nehezen megfogható, bajosan besorolható. Ilyen is, olyan is; van benne kicsi ebből, egy kicsi abból. Újságcikk is, meg nem is, irodalom is, meg nem is – írja Bächer a könyv borítóján.)
Az első írás (Dubarry) első bekezdésén mindjárt fennakadok.
„Hétfő van, vagyis inkább kedd. Az ember elgondolkozik azon, mi legyen. Gondolja, eleget költött a hét végén, szerdáig jó lenne kenyéren, tejen túl nemigen venni mást…”
Így aztán, mivel van otthon minden hozzávaló (kicsit már szürkülő karfiol, némi karajmaradék a fagyasztóban), sertésszeletek Dubarry módra lesz az aznapi menü. És természetesen, mialatt a „koszt” aranybarnára sül, a szerző – igencsak érdekfeszítően – elmeséli Madame du Barry történetét a XV. Lajossal való megismerkedéstől egészen a guillotine-ig.
Mi ebből a tanulság 2023-ban? Nos, lehet hogy ma így szólna az írás fentebb idézett első sora: „Hétfő van, vagyis inkább kedd. Az ember elgondolkozik azon, mi is legyen. Gondolja, eleget költött a hét végén, szerdáig jó lenne egy egyszerű Dubarry szeleten túl nemigen venni (készíteni) mást (kivált nem kenyeret és tejet).”
K. Z.
midio.hu
Illusztrációk: Facebook
Címkék: #midióZoltán, Bächer Iván, Dubarry, kenyér, tárca, tej