Diósdi pilóták a világháborúkban: a Dörflinger fiúk címmel tart előadást március 7-én (csütörtökön) Diósdon Magó Károly zászlós, történész, repüléstörténeti kutató. A diósdi Német Hagyományőrző Egyesület és a MiDió Egyesület közös rendezésű programja 18 órakor kezdődik a közösségi házban, melyre minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak.

 Az előzményekről

A március 7-ei előadásnak meglehetősen kalandos az előélete. A történet ott kezdődött, hogy az Aranysas című repülési magazinban megjelent egy cikk a katonai pilótaképzés jelenéről és múltjáról. Az Interspar újságospolcánál a Diósdon élő Dörflinger Krisztina felfigyelt a magazinra. Bár nem ismerte az újságot, valamilyen megérzéstől vezérelve megvette. Mikor átlapozta, meglepetten tapasztalta, hogy az egyik fotón a saját nagybátyja szerepel.

Egy hét múlva már telefonon beszélgetett a szerzővel, Magó Károly zászlóssal, a szolnoki repülőalakulat történészével. Jelezte a szakembernek: örülne neki, ha nagybátyja és az édesapja (aki úgyszintén pilóta volt) emléke nem merülne feledésbe. Ezt követően kezdte el kutatni Magó zászlós a Dörflinger testvérek katonai életútját, amiből aztán egy terjedelmes írás született, mely az Aranysas 2023/11. számában jelent meg. A nem mindennapi sztorival március 7-én a diósdiak is megimerkedhetnek az ismert repüléstörténeti kutató előadásában.

A család

Dörflinger Márton és Fuchs Anna Mária házasságából tíz gyermek született. Három gyermek pici korában elhunyt, a többiek különböző életutat befutva éltek meg szép kort. Ketten a repülésnek szentelték az életüket és pilóták lettek: Dörflinger István 1895. augusztus 30-án született, Dörflinger János pedig 1912. július 10-én.

Dörflinger István

Az első világháborúban 1915. május 15-től a szárazföldi csapatoknál szolgált, a 32. Gyalogezred állományában, tizedesi rendfokozatban. 1915-ben és 1916-ban is megsebesült a harcok során. A család emlékei szerint részt vett a doberdói csatában is, később pedig jelentkezett a légjáró csapatokhoz. 1917. március–1917. augusztus között a 13. repülőszázadnál szolgált, és előléptették őrmesterré.

A Magyar Aero Szövetség a 269. számú pilótaigazolványt állította ki számára. Volt századtársa, Kucsera József (aki később a MASZOVLET főpilótája volt) igazolta, hogy 1917 augusztusában a repülőgépe lezuhant és Dörflinger István megsérült. Valószínűleg ez a kiképzése során történt. A harci bevetéseiről Magó Károly nem talált információt, egyedül az unokahúg, Krisztina visszaemlékezésére hagyatkozhatott, mert neki elmesélte, hogy az egyik felderítő bevetés során átlőtték a gépének a benzintankját, ezért sikeres kényszerleszállást hajtott végre. Az első világháború után a 2. Repülő Osztálynál szolgált, a Tanácsköztársaság idején pedig 7. repülőszázad pilótájaként részt vett a harci eseményekben 1919. március elejétől.

Az első világháború végén szerencsés volt, mert nem zárult le a repülő pályafutása. 1924-ben Szombathelyen I. osztályú, majd a következő esztendőben Szegeden sikeres II. osztályú pilótavizsgát tett, valamint (szintén ebben az esztendőben) elvégezte az altiszti pilóták elméleti tanfolyamát.

1927. október 1-től hivatásos főtörzsőrmesterré léptették elő. 1931-től az egészségi állapota romlani kezdett, két és fél évig alkalmatlan, majd korlátozottan volt alkalmas, míg végül 1938. május 13-tól nem repülhetett egyedül, csak „csak felelős I. kategóriás pilótával”. 1939. január 21-én nyugdíjazták, de a háború miatt később visszavették hivatásos állományba, és 1941-ben a keleti frontra vezényelték a VKF. anyagi kirendeltségével. Valószínűleg 1944-ben léptették elő alhadnaggyá, és a m. kir országos repülő kerületi parancsnokságnál szolgált. A háború végén Klagenfurtban esett amerikai fogságba.

Kitüntetései: Ezüst Vitézségi Érem I. o, Magyar Bronz Érdemérem, Bronz Vitézségi Érem, Tűzkereszt II. o, Károly Csapatkereszt, Magyar Háborús Emlékérem, Nemzetvédelmi Kereszt, Szolgálati Jel 20 év után, Erdélyi Emlékérem, Délvidéki Emlékérem, Bolgár Háborús Emlékérem, Osztrák Háborús Emlékérem.

A háború után a Tanácsköztársaság idején letöltött szolgálatát figyelembe véve nem volt része negatív megkülönböztetésben. Diósdon élt és villanyszerelőként dolgozott a Diósdi Csapágygyárban, onnan ment nyugdíjba. Élete végéig tartotta a kapcsolatot volt bajtársaival, 1979. június 7-én hunyt el.

Dörflinger János

A bátyja nyomdokait követve ő is a repülést választotta. A rejtés időszakában kezdte meg a kiképzését a 2. Repülő Futár Alcsoport Mátyásföldön. 1936. június 16-án repült először utasként egy Heinkel HD 22 típusú repülőgéppel. Az első egyedül repülését 1936. szeptember 22-én hajtotta végre egy Hungáriával. 1936-ban a kiképzése során, 322 felszállással, 16 óra 46 percet töltött a levegőben. 1937. október 29-én nevezték ki pilótának.

1941. június 26-án Kassa bombázása után Magyarország belépett a második világháborúba. A távolfelderítők a Gyorshadtest előrenyomulása érdekében végeztek repüléseket. Június 28–29-én teljesítette Dörflinger őrmester az első bevetéseit a szovjet területek felett. A magyar katonák számára 1943 januárja a háború egyik legnehezebb hónapja volt. Január 12-én megindult a szovjet támadás, mely súlyos veszteségeket okozott. Ezen a napon Dörflinger őrmester Bánhidy Gyula főhadnagy megfigyelő parancsnoksága alatt indult felderítésre, de a működési terület feletti zárt felhőzet miatt visszatértek. Másnap ismét bevetették az F.706 jelzésű He 111-essel Bánhidy főhadnagy parancsnoksága alatt. Harkov–Bobrov–Uriv–Harkov útvonalon végeztek felderítést, és 13 óra 13 perckor a Don-kanyar felett látták, hogy a Deviza folyó torkolatánál átkelés zajlik.  Július 3-án áthelyezték a m. kir 1. távolfelderítő kiképző repülő pótszázadhoz és hazavezényelték. Július 4-én egy Ju 88-assal indult Harkovból Kijevbe, majd tovább Budaörsre egy Ju 52-essel, ezzel ért véget a frontszolgálata.

Itthon a kiképzési repülések lebonyolításában vett részt, oktatta a fiatal pilótákat. 1943. november 12-én teljesítette Ju 86-assal első éjszakai kiképző repülését. 1943-ban 99 felszállással 179 óra 10 percet repült. Az 1. távolfelderítő kiképző repülő pótszázadnál 1944. január 31-ig volt beosztásban. 1944. február és márciusban Székesfehérvárra vezényelték, mindkét hónapban egy-egy alkalommal repült Bü 131-essel. Április elején átkerült az I. Honvéd Páncélos Hadtest futárrepülő rajába. Április 8-án repült először Budaörsről Szolnokra és vissza. Sok esetben a hadirepülőterekre kellett repülnie a front közelébe, futárfeladatok keretében. 1944. június 15. és 24. között a Kinizsi Pál Tiszthelyettesképző Iskolán sikeres vizsgát tett.

A családnak kevés történetet mesélt a háború idejéből, de azt elmondta, hogy Szarvason maláriás lett. Július 16. és szeptember 25. között nem repült, valószínűleg ekkor volt beteg. Sokszor mesélte, hogy amíg a kórházban volt, „a nővérek egyfolytában szaladgáltak a lázmérővel, mert 42 fokos láza volt. Azt hitték, rossz a hőmérő, mert ilyen lázzal nem lehet életben maradni”. 1944. október 5-től a háború végégig az 1. éjjeli vadász repülőszázadnál szolgált Várpalotán, Csapodon és Bécsújhelyen, éjjeli vadászrepülő-növendékként. 1944-ben 76 felszállás során 59 óra 40 percet repült. 1945. május 1-jén esett amerikai fogságba.

Elmondása szerint olyan helyen voltak, hogy választhattak, melyik zónába mennek, ők az amerikait választották. 1945. november 17-én hazaengedték, majd november 30-án jelentkezett az 1. honvéd kerületi parancsnokságnál Budapesten. Létszám feletti lett, nem tartottak rá igényt, pedig magasan képzett és rutinos pilótának számított. 20 típust repült szolgálata során. Dörflinger János szolgálatát is számos magas kitüntetéssel ismerték el katonai pályája során.

Később mindent megtett, hogy ismét pilóta legyen, de nem sikerült; ebben az is szerepet játszott, hogy nem akart párttag lenni, így szerszámkészítő vésnök lett. A bátyjával, Istvánnal együtt laktak Diósdon. A munka mellett gombát termesztett a pincében, szépen gondozott barackfái voltak és járt vándorméhészkedni. A családjáért mindent megtett, jellemzően 12 órát dolgozott naponta. Szabadidejében ügyes kezű emberként bútorokat készített és szépen kárpitozott is. Dörflinger János 1998. július 17-én hunyt el.

A családi történeteket és a megmaradt tárgyi emlékeket Dörflinger Krisztina (János lánya) őrizte meg. Dörflinger János, amíg repült, biztos volt benne, hogy nem alapít családot, hogy “ne izguljon feleslegesen érte senki”. Miután a repüléstől eltiltották, megnősült és megszületett a lánya, Krisztina, akinek nem mesélt a frontélményeiről, de azt sűrűn emlegette, hogy: „A repülőnek csak akkor van joga lezuhanni, ha az összes motor leáll, és mindkét szárnya letörik. Minden más esetben meg kell kísérelni a leszállást. Repülőre csak akkor ülünk, ha én vezethetem, mert a repülőbaleseteknek kb. 1%-a az, ami ténylegesen csak műszaki ok, az összes többinél benne van az emberi hiba is. Helikopterre pedig nem ülünk, mert ha gond van, úgy jön le, mint egy kő.”

Krisztina emlékei szerint a civil életben is katonás ember volt a nagybátyja és az apja is. A katonás viselkedés a gyermeknevelésben is jelen volt, mert elvárta a tanulást, a szorgalmat, de amikor probléma volt az osztálytárasakkal, akkor lányát megtanította verekedni is. Krisztina szerint Pista bácsi elfogadta a kommunista rendszert, hiszen ő repült a Tanácsköztársaság idején is, sokszor találkozott a régi bajtársakkal, szívesen mesélt a katonai pályájáról. Az apja soha nem tudta elfogadni a kommunista ideológiát, mert számára a megfélemlítést jelentette az új világrend, ezért nem tartotta a kapcsolatot a régi bajtársakkal, és ezért nem mesélt még a lányának sem a katonaélményeiről.

Egy sokoldalú kutató Diósdon: Magó Károly

A március 7-i diósdi előadás előadója, Magó Károly zászlós szakmai életútjának bemutatása önmagában is komoly feladat, olyan sokoldalú történészről, kutatóról van szó.

Egyik fő kutatási területe a hadirégészet, mely a régi csataterek, építmények helyének feltárásával és a fegyverzeti, valamint a haditechnikai eszközök kiemelésével foglakozik. A repülőgéproncs-kutatásnak nem volt kidolgozott eljárási rendje, feltárási és kutatási tematikája, ezért Magó Károly kidolgozta a különböző kutatási, exhumálási, feltárási munkák szabályzatát. Elsőként állította össze a magyar roncskutatás történetét, az első világháborútól napjainkig.

A repülőgéproncsok feltárása során komoly problémát okozott a repülőgépek roncsaiban nyugvó magyar személyzet azonosítása, mivel az emberi csontok a becsapódás következtében szilánkosra törtek és beszennyeződtek, ezáltal alkalmatlanná váltak a DNS- alapú azonosításra. Magó zászlós kidolgozta a „Személyazonosítás közvetett bizonyítékok alapján” eljárást, mely segítségével két ismeretlen magyar pilótát személyazonosítottak. Ezt az eljárást a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatala elfogadta, és a későbbiekben előkerülő emberi maradványok azonosítása során alkalmazni fogják.

Helytörténeti kutatásai során feldolgozta Szolnok város repüléstörténetének kevés információval rendelkező időszakát 1896-tól 1945-ig. Ennek fontos momentuma vitéz nagybányai Horthy István tartalékos főhadnagy katonai pályafutása, mert a város repülőterén szolgált és innen vezényelték ki a keleti frontra. 1942. augusztus 20-án – a Don folyó környékén fekvő ilovszkojei repülőtér mellett – repülőbalesetben elhunyt Horthy főhadnagy. Magó Károly vezetésével expedíció kutatott  a lezuhanás helyén 2012 augusztusában. Sikerült feltárniuk a repülőgép becsapódási kráterét, és a lezuhanás 70. évfordulóján megemlékezést tartottak a helyszínén. Emléktúrát tartottak a szolnoki repülős katonák 1943 januárjában lezajlott súlyos harcainak helyszínén, mely napjainkban kiemelt jelentőségű emlékhely Oroszországban. Elvégezték a szolnoki repülőalakulat legtávolabbi repülőterének teljes térképészeti és detektoros felmérését Ilovszkoje mellett. A feltárások során sikerült olyan személyes tárgyakat kiemelni, melyeket az egykor ott szolgáló katonák hagytak el. Ez volt az első ilyen jellegű magyar kutatás az egykori Szovjetunió területén.

Két expedíciót is szervezett Oroszországba, ahol két magyar bombázó személyzetének exhumálását és azonosítását végezte el az orosz kutatók segítségével. 2013-ban Olaszországba felkutatták a bázis névadójának, ittebei Kiss József  hadnagy lezuhanási helyét, és emléktúrát szervezett azokra a kiemelten jelentős helyszínekre, ahol a magyar pilóták és repülő-műszaki katonák élték a mindennapjaikat és harcoltak az ellenséggel az első világháború idején.

A rendszerváltás után – a hagyományőrzés keretében – engedélyezték a régi magyar repülőhagyomány felélesztését, a századjelvény-készítést. Napjainkig több mint 50 jelvényt használtak és használnak a repülő-műszaki és hajózókatonák, melyek történetét Magó Károly zászlós állította össze elsőként Magyarországon. Kiderítette mindegyikről, hogy ki tervezte, a jelvények mit jelképeznek és mikor készültek az első darabok.

Kutatásai alapján 2016-ban készült el a szolnoki repülőtér 75 éves történetét bemutató kiállítás. Az alakulatnál szolgáló katonák, valamint a repülőtérre érkező vendégek korabeli tárgyi emlékek és fotók segítségével tudják végigkövetni a bázis gazdag történetét.

Közreműködésével és szakmai irányításával 49 repülőgéproncsot, illetve roncsmaradványt emeltek ki Magyarországon, Szlovákiában és Oroszországban. Felkutattak három eltűnt magyar és egy amerikai vadászpilótát, két magyar, egy szovjet és egy lengyel bombázó személyzetét, valamint exhumálták a békéssámsoni katasztrófában elhunyt utasok földi maradványait (25 hajózó és 7-8 utas).

2002 óta fő szervezője a Szolnoki Országos Makett Kiállítás és Versenynek, mely hagyományőrzés és a társadalmi kapcsolatok szempontjából kiemelt rendezvény. A zászlós rendszeresen tart ismeretterjesztő és szakmai előadásokat, gyakran publikál szakfolyóiratokban, magazinokban, több kötet szerzője, társszerzője (Bernád Dénes, Magó Károly, Punka György: A nemzet szárnyai, Zrínyi Kiadó; Gondos László, Nagy András, Pap Péter, Hatala András, Bálint Ferenc, Magó Károly: Repülőászok 1914 – 1918. Zrínyi Kiadó; Hőseink nyomában – Pilótasírok, fejezet.  Zrínyi Kiadó; Szolnok Repüléstörténete 1945-ig, RepTár; A roncskutatás története Magyarországon. MRE; Doni napló. Magánkiadás, Szolnok, 2019; Ék és Kereszt. Magánkiadás, 2023.).

 Kiss Zoltán

midio.hu

Forrás: Magó Károly írása az Aranysas 2023/11. számában

Fotók: Magó Károly és arhív

 

 

 

 

Címkék: Diósd, Dörflinger fiúk, előadás, Magó Károly, pilóták