Összesen több mint 7,5 milliárd forintot nyert el 74 Pest megyei önkormányzat belterületi utak felújítására – adta hírül az MTI. Mint Bogó László polgármester a midio.hu kérdésére elmondta: a maximális, 150 millió forintos támogatásra pályázott településünk, de Diósd ez évben sincs a támogatottak között.

A távirati iroda közleménye kiemeli: a kormány Pest megye fejlesztését szolgáló programjának nyolcadik felhívására jelentős volt a túligénylés, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget további fél milliárd forinttal emelte meg.

A belterületi utak fejlesztésének támogatására irányuló pályázat 2018 elején jelent meg, azzal a céllal, hogy támogassa az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítését, felújítását és korszerűsítését. Az igényelhető legmagasabb támogatási összeg 150 millió forint volt településenként.

A beérkezett, szakmailag jól előkészített települési pályázatok mindegyikének támogatása érdekében, azok várható pozitív gazdaságfejlesztési hatására tekintettel a tárca az eredeti 7 milliárd forintos támogatási keretösszeget további fél milliárd forinttal megemelte – ismertette Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A támogatás eredményeként  74 Pest megyei település területén javul a belterületi utak, közterületek állapota: „összesen 250 közterület fejlesztése valósulhat meg”, köztük összesen 13,3 kilométer szilárd burkolattal újonnan ellátott önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út megépítésére, valamint 100,4 kilométer önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út felújítására nyílik lehetőség, „ezzel is javítva a munkába járás körülményeit és a helyi gazdálkodó szervezetek működési feltételeit, a munkahelyek és közszolgáltatások jobb elérését” – fejtette ki az államtitkár.

A hírt hallva felhívtuk településünk polgármesterét. Bogó László érdeklődésünkre elmondta: tavaly is a maximális összegre pályázott az önkormányzat, eredménytelenül. Éppen ezért egy új pályázatírót kértek fel. A szakember a diósdi mellett más települések részére is írt pályázati anyagot, melyek közül több a nyertesek között van. A megpályázott 150 millió forintot új utak, járdák és gyalogátkelő-helyek létesítésére, valamint a meglévő utak karbantartására fordították volna.

A nyertes települések listája INNEN tölthető le.

K. Z.

Fotó: pixabay.com

Címkék: Diósd