„Egy betegség kapcsán könnyű érzelmileg, gondolkodásban és tudatilag is beszűkült állapotba kerülni. Lehet, hogy valaki ki sem lát a fájdalmából. Nem jut el másféle tartalomig. Lehet, hogy egyébként találna olyat, ami erőforrást jelentene a számára, de a beszűkült állapota miatt nem tud hozzá kapcsolódni. Egy fájdalmas kezelés során is képes lehet valaki arra, hogy a beszűkült érzelmi állapoton túl más tartalmakig is elérjen. Imádkozhat arra gondolva: Jézus is szenvedett, többet is, mint én. A fájdalmamban nem vagyok egyedül. Ő megért. Ez a gondolat kitágíthatja a világát, relativizálva a szenvedését, és segíthet abban, hogy kilépjen az énközpontúságból. Ha nagyon énközpontú vagyok, akkor az élet nehézségei egyéni sorscsapásként nyernek értelmezést. Általában ilyenkor jelenik meg az a kérdés, hogy miért én. Miért pont velem történik mindez? Hol van Isten? Ezek a kérdések valójában nem várnak válaszra, már csak azért sem, mert nincs rájuk jó válasz. Ha felmerülnek, általában egy beszűkült, énközpontú állapot tünetei, vagyis nem a válaszra érdemes várnunk, hanem megnyitnunk a figyelmünket a nálunk több felé. Ez lehet a másik ember, a szeretteink, egy másik beteg vagy Jézus. Esetleg annak tudatosítása, hogy kiért, miért érdemes vállalnom a szenvedést. Így felülmúlhatom a kérdést.”

Pál Feri

Forrás: Magyar Kurír

Képünk az Adventi Mária-kiállításon készült a Nemzeti Színházban.

Címkék: Betegség