A millennium idején rohamosan fejlődő magyar fővárosban  európai színvonalú vásárcsarnokok váltották fel a régi piacok legtöbbjét. Legszebb és legnagyobb (nevében is) a Vámház körúti Nagyvásárcsarnok volt. Nem csoda, hogy 1906-ban egy kávéház csatlakozott hozzá: az Erkel utca és a Csarnok tér sarkán megnyílt a Csarnok kávéház.

Böhm Ferenc volt a tulajdonos, néha társult másokkal, de a 30-as évekig jelen volt az üzletben. Mint a budapesti kávéházaknak általában, ennek a kávéháznak is megvolt a törzsközönsége. „Benne mindegyik asztalnál más brancs ül” – írta a fővárosi polgárság kedvelt napilapja, a Világ 1916 háborús nyarán a nem túl előkelő Csarnok „kafféról”.

A Nagyvásárcsarnok anno

Kik látogatták ez a ferencvárosi kávéházat? Bármilyen furcsán hangzik nem a vásárlók tették ki az asztalok mellett ülők zömét. Úri hölgyeknek nem volt illő ekkoriban férfi kísérő nélkül kávéházba menni; férfiak nem nagyon jártak még bevásárolni. Cselédek, szakácsnék elszámoltak az idejükkel, ki is kaptak volna a nagyságától, ha nem térnek időre vissza a bevásárlásból.

Kézenfekvő tehát, hogy a vásárcsarnok kereskedői, árusai töltötték meg a helyiséget, férfiak-nők egyaránt. Jólesett kis időre megszabadulni a vevőktől, szót váltani a kollégákkal. Nem csak pihenés céljából tértek be ide, néha napjában többször is. Megbeszélték, sőt egyeztették  az árakat, a piac helyzetét, valóságos kartellek alakultak. Nagy üzletek is köttettek is, kopott bekecsekből zsíros, de tömött tárcák kerültek elő, és tárcákból néha szép összegek cseréltek gazdát. Minden ágazatnak megvolt a maga asztala, külön a halasoké, mészárosoké, tojáskereskedőké és így tovább. Területileg Buda környékéről, Érdről és Diósdról is hoztak be ide árut, főleg gyümölcsöt, így diósdi, érdi termelők is kávézhattak a Csarnok asztalainál.

Kávéházi hangulat

Nem csoda, hogy Kofakamarának is nevezték – az elnevezés a rendszerváltás után megjelent, de megváltozott, komoly szakmai tartalommal. Érdekes volt a nemzetiségi összetétel. Magyar mellett német szó volt a leggyakoribb, nem teljesen Goethe nyelve, inkább sváb dialektusok, szlovák is, az úgynevezett „krovótok” valószínűleg horvátok lehettek, de külön asztala volt a bolgár zöldség- és gyümölcstermelőknek is.

Kávén kívül fogyott a snapsz is szépen, és a kor kávéházi szokásainak megfelelően étkezni is lehetett, mint a vásárcsarnokok környékén mindenütt; a Csarnok kávéházban is becsületes húsadagokat szolgáltak fel. Mivel a „kofahajón” érkezőkre tekintettel a kávéház már hajnali négy órakor nyitva volt, a lumpolásból hazatérő aranyifjak is be-belátogattak, frakkok és fehér sálak tűntek fel a törzsvendégek lényegesen egyszerűbb öltözékei között. Ennek a társadalmi keveredésnek megvoltak a pesti hagyományai. Egy angol utazó már a 18. század végén beszámol arról, hogy az itteni kávéház milyen demokratikus: főúr és kofa ugyanott kávézik.

1941-ben zárt be a Csarnok kávéház. Korabeli újságok gyakran írtak a Vásárcsarnoknak erről a tartozékáról, amelynek Saly Noémi, a régi kávévilág tudós krónikása is emléket állít  Törzskávéházamból – zenés kávéházba című kitűnő könyvében.

Róbert Péter   

midio.hu

Fotó: Fortepan, mult-kor.hu