„Agatha Raisin, az egyedülálló, célratörő reklámügynök eladja cégét, felszámolja londoni életét és leköltözik a mesés nyugalmú, festői Cotswoldsba. Ám a vágyott életről kiderül, hogy borzalmasan unalmas. Agatha, hogy unalmát elűzze, benevez a helyi pitesütő versenyre. Mivel fogalma sincs sütésről-főzésről, vesz egy kész pitét a londoni ismerős boltban és sajátjaként nevezi be. Még a zsűri elnökét, a helybeli Cummings-Browne ezredest is megpróbálja megvesztegetni, de nem ő nyer. Ám a verseny végeztével az ezredes hazaviszi a süteményt, megeszi és meghal. Kiderül, hogy a pite spenótjába gyilkos csomorika keveredett. A rendőrség ugyan véletlen balesetként zárja le az ügyet, ám Agatha gyilkosságra gyanakszik és nyomozni kezd…”

Régóta szemeztem ezzel a sorozattal: krimi ugyan, de a borítója, na meg a címe mókás könnyedséget ígér. Nos, ezt az ígéretet teljesíti is.

Van nekünk egy főszereplőnk, aki tök undok. Aztán egy rakás mellékszereplőnk is, ők nem mind undokok, csak a nagy részük… A helyszín a klasszikus vidéki Anglia, amelynek bemutatásán ugyan nevetni nem, de jókat mosolyogni azért lehet. Az összes leírás és minden szereplő bőven eltúlzott, gondoljunk csak egy falusi, angol lelkésznére – elénk jött egy kép? No, pont olyan. Vagy arra a szóra, hogy Nőegylet. Az is éppen olyan.

Van azért némi jellemfejlődése a főhősnek, aki egyébként kiállhatatlan, de ennek segítségével oldja meg a gyilkossági ügyet, amelynek végére valamivel kedvesebb lesz.

Mivel szatirikus hangvételű a könyv, amikor Agathát megfenyegetik, vagy amikor fél valamitől, azt sem tudjuk igazán komolyan venni. Pontosan érezzük, hogy nagy baj nem fog történni ebben a könyvben – persze miután valaki eltette láb alól szegény áldozatot. Manapság már a spenótos pitékben sem lehet bízni, kérem szépen… Némi gasztronómia is akad a könyvben: minden fejezetben esznek, Agatha nem tud főzni, és mintha a pitét is pitével ennék (pedig nem is amerikaiak)! Utána kell néznem a piterecepteknek.

Összegezve, kétórás, könnyed kikapcsolódáshoz tökéletes könyv, és ezt akár hússzor megismételhetjük, mivel a 21. kötetnél tart a sorozat. Érdemes sorban olvasni, mert a főhős élete is változik a regények során, és nem jár senki úgy, mint én, hogy a negyedikkel kezdtem, és tudtam, kivel fog Agatha összejönni…

Ács Judit

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a spenótos halálpite

Borítókép: Pixabay

Címkék: #midióJudit, Könyvajánló