A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 95. alkalommal rendezi meg június 13–16. között a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet, valamint 23. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat.
A megnyitót június 13-án 16 órakor tartották a Vörösmarty téren: a díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar zenés bevonulása után Gál Katalin, az MKKE elnöke köszöntötte a látogatókat. Ezt követően Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitotta meg a Könyvhetet. Ne legyünk gyávák! című beszédében ezúttal az alkotás feltételeit járta körbe, kiemelve az alkotókat támogató mecenatúra, a mecénások fontosságát, zárásul aláhúzva: „Írók, írjatok! Olvasók, olvassatok! Mecénások, adakozzatok!”
A négynapos rendezvényt közel 100 színpadi program, a részt vevő könyvkiadók műsorkínálata és könnyűzenei koncertek színesítik. A három helyszínen 170 kiállító 150 standdal és több mint 1000 dedikálással várja az érdeklődőket idén.
A Könyvheti Jegyzékre – a hagyományoknak megfelelően – ebben az évben is a 2024. januárjától megjelent, magyar nyelven, magyar szerzőtől származó első kiadású művek, illetve klasszikus magyar nyelvű, magyar szerzőjű művek átdolgozott kiadásai, új adaptációi kerültek fel.
A könyvhéten standdal jelen lévő kiadók teljes kínálatukat igyekeznek bemutatni az ünnepi rendezvényre kilátogató olvasóknak. A hadtörténelmi, haditechnikai és biztonságpolitikai tárgyú kötetek szakkiadója, a 73 éves Zrínyi Kiadó a Vörösmarty tér 54. standján várja a négy nap során az érdeklődőket. Dr. Hajdú Ferenc kiadóvezető kérdésünkre elmondta: az elmúlt időszak könyvtermése mellett két frissen megjelent könyvet is magukkal hoztak a Vörösmarty térre. Az egyik A Gamma–Juhász-lőelemképző című munka, mely az alkotó elme, a hadiipari háttér és egy páratlan találmány találkozásának bemutatása; a könyv magyar és angol nyelven is olvasható. A másik A magyar katonai híradás története II. című szakkönyv 1918-tól a második világháború végéig tekinti át e fontos témát, kitérve a magyar királyi honvédség megalakulására, a rejtésre, a túlélésre, a kezdeti, majd nagy ütemű fejlesztésekre, az elcsatolt területek visszafoglalására, a Szovjetunió elleni hadműveletekre, az ország védelmére.

A Zrínyi Kiadó kínálatából
A Papirusz Book kiadó standján a midio.hu-n is publikáló szerző új könyvét is felfedeztük. Sánta György – akinek korábbi munkáját portálunkon is bemutattuk – ezúttal novelláskötettel jelentkezett; a Vészjelzések című mű a napokban jelent meg a Papirusz Book gondozásában.
A szerző a kötetben közreadott 15 elbeszélésben – Covid (I–II.), A délutáni fürdőzés, Az átok, Mindennapi tolvajlások, Az önkéntes, A túlélő, A lelenc, A tartozás, A dedikált könyv, Egy nem mindennapi ember, A szomszéd, A gondozás, A büntetés, Vészjelzések – korunk meghatározó sorskérdéseinek, konfliktusainak mindennapi életünkben való tükröződését igyekszik az irodalom eszközeivel láttatni, a tőle megszokott empátiával és beleéléssel.

Sánta György (jobbra) a Papirusz Book kiadó vezetőjével, Kemény Andrással
Az Ünnepi Könyvhét programjai itt megtalálhatók.
K. Z.
midio.hu
Fotó: Facebook, midio.hu-archív
Címkék: #zoltánmidio, 2024, Sánta György, Ünnepi Könyvhét, Zrínyi Kiadó