Zárnám a napi munkát, még rápillantok a Facebook-posztokra, amikor balról szürke felhők, mozgékony szúnyograjok és ütemesen hulló „koromszemcsék” tűnnek fel a dal szemem látómezejében. Sok időt töltöttem a képernyő előtt, gondolom; megdörzsölöm a szemhéjamat. A rajzás marad. Felpattanok: valami történt a szememmel, mondom.
Május 17.
„Meghalt egy öregasszony. Istenem. (…) Ember jön, ember megy. Ez a falu rendje” – idéztem 2018 októberében a midio.hu-n megjelent írásomban Bächer Iván sorait az író Az elhagyott falu című könyvéből. A novellák hőse, Gold Jenő fővárosi hírlapíró tapasztalata e tárgyban nem csekély; temetett maga is sűrűn: szülőt, fiatal feleséget. Talán éppen emiatt ment, menekült a tolnai faluba. Hogy felejtsen, hogy egyedül legyen. Persze, mint általában, szomszédja, jó szomszédja Gold Jenőnek is akadt. Lizi néninek hívták. – Hogy van, Lizi néni? – tudakolta Gold nap mint nap. – Csak lassan, édes kisszívem, csak lassan – jött a válasz. Aztán egy napon Gold és barátai fölkísérték Lizi nénit a „dombra”. Hatvanhét évet élt. Hiába. Ember jön, ember megy. Ez a falu rendje – írta a fiatalon elhunyt nagyszerű író.
Bächer Iván
Május 17-én mi is temettünk, közeli hozzátartozót, az unokaöcsémet. Meglévő betegségét a kétszeri Covid felerősítette; váratlanul, gyorsan ment el, 56 évesen, Farkasgyepün érte a halál. Mi is „dombra” kísértük a Balaton-parti településen. „Lacika” – merthogy az édesapja a „Laci” – sírhelyétől jobbra látszik a Tihanyi Bencés Apátság, balra kirajzolódik a Fűzfői- és Kenesei-öböl. A meredek sírkert csak gyalogosan megközelíthető; nem könnyű feladat, főleg az időseknek, így különösen a két szülőnek (83, 79). Nem is elsősorban fizikailag. Elveszíteni egy gyereket olyan, mintha magadból veszítenél el egy darabot. (Burton Grebin)
Május 19.
Az iráni elnök és a külügyminiszter is meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben – jelentette az MTI. A tragikus hír kapcsán az egykoron Diósdon élt Dörflinger János őrmester, katonai pilóta szavai jutottak eszembe, aki – leánya, Krisztina szerint – ekként beszélt a repülőbalesetekről: „A repülőnek csak akkor van joga lezuhanni, ha az összes motor leáll, és mindkét szárnya letörik. Minden más esetben meg kell kísérelni a leszállást. Repülőre csak akkor ülünk, ha én vezethetem, mert a repülőbaleseteknek csak kb. 1%-a az, ami ténylegesen csak műszaki ok, az összes többinél benne van az emberi hiba is. Helikopterre pedig nem ülünk, mert ha gond van, úgy jön le, mint egy kő.”
Dörflinger János
Május 24.
Ismételt kontroll a Mária utcában, mely során kiderül: a kétszeres lézeres kezelés nem volt elég, a leszakadt retinadarab lassal vándorol lefelé, melynek komoly következményei lehetnek. A szememet vizsgáló doktornő nem sokat hezitál, határozottan közli: azonnali műtét.
A férfiosztály 3. szobájában, a 3., az ablak melletti ágy az enyém. Két szobatársam már túl van a beavatkozáson. Mindketten Fejér megyeiek, L. (64) rokkantnyugdíjas, négy éve érszűkület miatt csonkolták térd alatt az egyik lábát, rá egy esztendőre a másikat. A kerekesszék ott áll az ágya mellett, de nem használja. Gyakorlottan csatolja fel a művégtagjait, majd indul a mosdóba, vagy forró teáért a folyosóra. J. (77) nyugdíjas ács, aki a szemének gyakran csapódott keményfacsomókat, a „péterszegeket” okolja a szemproblémáiért. Mindketten nagy horgászok; „beköltözésük” után derült ki, régről ismerik egymást, csak több éve nem találkoztak már. Így beszélgetésükből akaratlanul is megismerem a horgászatra való felkészülés kulisszatitkait, a felszerelést, a csalikat, a halfajtákat, a nagy fogás történetét.
A műtét előtt pupillatágítót cseppent a szemembe a nővér. Szobatársaim már hazafelé készülődnek. Megérkezik értem a műtőssegéd, hogy a második emeletre kísérjen. Hamarosan véget ér egy másfél hónapos időszak, ami alatt a leszakadt retinarész „megfogása” volt a cél. Az orvosok, nővérek maximális jó szándéka és aktív közreműködése ellenére ez nem sikerült. Most elkezdődik egy újabb szakasz, amikor is vélhetően eltűnnek az április óta megszokott „szúnyograjok” és „koromszemcsék”. Az operáció során az üvegtestet eltávolítják és helyét egy speciális gázzal töltik ki. A behelyezett anyag visszanyomja és a helyén tartja a retinát, amíg az meg nem tapad. Mire a gáz felszívódik (2–6 hét), a retina (ideghártya) már stabilan visszatapad, az üvegtesti teret a szervezet által termelt folyadék tölti ki.
De ez már egy másik történet lesz…
(Vége)
Kiss Zoltán
midio.hu
Fotó: archív, Facebook
Címkék: #midióZoltán, koromszemszék, látómező, naplójegyzetek
