Ahányszor előfordul, hogy egy-egy súlyos kötelezettséged határidejének lejárta vészes közelségbe kerül, mindannyiszor pattanásig feszülhetnek az addig még el nem szakadt idegek, és jön a kapkodás, lótás-futásban elvégezni a feladatot, aminek kényszere vékony szálon, kardként függ a fejed fölött.
Olyankor, bizony, néha megáll az ész, igaz-e, Damoklész? Sürgősen le kell vezetni tehát a feszkót valamivel, mintegy lendületet adva a munka maradéktalan, a megszabott időre történő befejezéséhez; ugyanakkor száműzni kell a tisztánlátást akadályozó „lótást”. Marad a futás.
A Diósd területén és határában ékeskedő, bár fogyatkozó szabad zöldfelület nyújtotta lehetőségeket e téren bátran kidomboríthatom, mivel dombban, lankában, mi több, hegyben állnak rendelkezésre, hogy természetes környezetben, az átlagnál frissebb levegőn hódolj e harmonikus mozgásformának, miközben úgy érzed, fékezőernyőt kötsz az időre, s még a határidők is mintha türelmetlenségük miatti szégyenkezésükben visszahúzódnának vackaikba.
“Akár valami filmdíszlet, úgy tornyosul eléd a kőfejtő…”
A kőfejtő, a kaszálók, az Árpád-ház-lakópark fűszőnyegei, az Anna-hegy, a Tétényi-fennsík kiváló, szívet-izmot-akaratot-edzőcipőt próbára tevő viszonylatok. Akár valami filmdíszlet, úgy tornyosul eléd a kőfejtő, ahol a futás megszakítható, például némi falra mászás erejéig. (Persze, kizárólag behevederezve, szakmai felügyelettel!)
A kaszálókon virágok színpompás hirdetéseit böngészed, míg kicsit följebb, a lakóparkban az építőipar virágzásának lehetsz tanúja.
Anna? Hegyét a rengeteg erdő és, vélhetően, számos vadállat hasznosítja. Amikor annát futok, gyakorta fellépcsőzöm kilátótornyára, hogy onnan nézzek le Diósdra. No, nem lenéző, megvető célzattal, ellenben jogos büszkeséggel: ’Lám, alant, a Gellért püspök nevével egybefonódott településről önerőm szalajtott a csúcsra!’
Remélem, bírom szusszal a libegő megépítéséig…
Székelyhidi Attila
midio.hu
Fotó: Facebook
Címkék: Diósd, Székelyhidi Attila
