Ahogy egyre inkább haladunk a télbe, egyre több néphagyományt eleveníthetünk fel. A Márton-nap is egyike ezeknek a hagyományoknak, melyet idén rendhagyó lámpás felvonulással ünnepeltünk Diósdon. (A Márton-napi hagyományokról korábban ebben a cikkünkben írtunk a szerk.) A Covid-vírus miatt sajnos nem tudhattuk előre, vajon meg lehet-e tartani a szokásos megemlékezést. Nagy öröm, hogy a Diósdi Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat (DNNÖ) közös szervezésében végül megvalósulhatott a Diósdon már többéves hagyománnyal bíró Márton-napi lámpás felvonulás.

Diósd

A szervezők egy csoportja

Az idei Márton-napi rendezvény helyszínében is eltért a korábbiaktól: tekintettel a járványügyi szabályokra, nem az iskolában zajlott, hanem a katolikus templom előtt, a Kápolnakertben. A saját készítésű lámpásokkal vonuló gyerekek és kíséretük száma több százra tehető, nagyon sok diósdi részt vett a vigasságon.

Az iskola első német nemzetiségi osztályának, a 8.c-nek különleges zenés kísérete is volt: a Tomi és barátai fúvószenekar muzsikájára a gyerekek a „Durch die Strasse auf und nieder“ című dalt énekelve sétáltak Diósd utcáin.

Diósdi svábok

A Tomi és barátai fúvószenekar muzsikált

Amikor a  német nemzetiségi osztályokba járó gyerekek megérkeztek a Kápolnakertbe, közösen elénekelték a „Laterne, Laterne“…és az „Ich gehe mit meine Laterne“ dalokat, melyhez a zenei kíséretet szintén a fúvószenekar adta. A műsor végén a Diósdiak Diósdért Egyesület (DiDi) házi készítésű forralt punccsal, a DNNÖ pedig süteménnyel vendégelte meg a program résztvevőit.

Diósdi svábok

A DNNÖ süteménnyel kínálta a résztvevőket

A német nyelvterületekről is ismert lámpás vagy fáklyás felvonulás a Martinsumzug Szent Márton emlékét hivatott őrizni, és a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánja eljuttatni az emberekhez. Ezt a hagyományt Diósdon a koronavírus sem hiúsíthatta meg, hála a szervezőknek és a lelkes résztvevőknek.

Zsidákovits Eta

Fotók: Diósdi svábok FB-oldal

Címkék: Diósd, lámpás felvonulás, Márton-nap, német nemzetiség