„Mi most itt rendben vagyunk” – Gondolatok a Sajtóapostolok XVII. Országos Találkozója kapcsán

Az érdligeti Regina Mundi Apátság és ciszterci nővérei látták vendégül október 3–5. között a magyarországi és a határon túli – Erdélyből és a Vajdaságból is érkező – egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőit, munkatársait a MAKÚSZ (Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége) és a Magyar Kurír szervezésében. Ugyan nemrég indult internetes oldalunk, a Midió nem egyházközségi lap, mégis úgy éreztük, sokat kaphatunk a programtól. Erre és a szomszédos helyszínre való tekintettel sem volt kérdéses, szeretnénk ott lenni mi is.

„Nincs jobb, mint a Facebook” – volt az első mondat, amit meghallottam, mikor kis késéssel az előadóterembe léptem csütörtök reggel, és ezzel rögtön választ is kaptam a kérdésre, ami hetek óta foglalkoztatott: jelen legyen-e a Midió a közösségi médiában, vagy sem. Aztán még nagyon sok más kérdésre érkezett válasz vagy épp megerősítés Kuzmányi Istvántól, a Magyar Kurír és az Új Ember igazgató-főszerkesztőjétől, a Ferences Sajtóközpont előadóitól, Bence testvértől (Dobszay Benedek ferences tartományfőnök) és Varga Móni sajtóreferenstől, illetve az Új Ember vezető szerkesztőjétől, Baranyai Bélától. (A program számos kiváló előadója közül az ő előadásaikon volt szerencsém részt venni.) Például arról, hogy mi a „fakenews” és hogyan tudunk tenni ellene. („A rossz ellen a jóval tudunk küzdeni. Teszem a jót, ha nem elég, akkor a még nagyobb jót.”) Szakmai alapelvekről és tapasztalatokról, nyíltan és őszintén. Az interjú műfajáról, nehézségeiről és szépségéről, humorral fűszerezve. De jó, hogy itt vagyok – éreztem az első percben és éreztem végig, minden pillanatban. Az sem volt kérdés, hogy mások hogy éreznek ezzel kapcsolatban, valahogy benne volt a levegőben, sugárzott az arcokról. „Mi most itt rendben vagyunk” – mondta is viccesen Kuzmányi István, és senkinek nem kellett magyarázni, mire gondol valójában.

Kuzmányi István tart előadást

Igazán különleges volt a Bence testvér által bemutatott szentmise, melyen a program részeként részt vehettünk. Épp Assisi Szent Ferenc ünnepén hallgatni ferences gondolatokat, tapasztalni ferences érzületet, nagy ajándék. Majoros Attila gitárjátéka hatására pedig másnap, a Délvidéki Óbecséről a konferencián immár tizenegyedik alkalommal részt vevő Szilágyi Edit azt mondta: „Eddig meg voltam győződve, hogy az angyalok nők. Most már nem vagyok biztos ebben.”

Megtiszteltetés, hogy pénteken Erdő Péter bíboros atya előadását hallhattam. Megerősített abban, amit az első napon éreztem – van keresnivalóm a találkozón.

„Az egyház az evangélium hirdetése végett létezik. Az örömhír továbbadása azonban nem csupán a papok és püspökök feladata, minden kereszténynek hivatása az, hogy tanúságot tegyen. A magunk nevében kell ezt tennünk, és annyira lesz ez hiteles, amennyire a saját életünkben hitelessé tudtuk tenni. Mondjuk ki nyíltan a katolikus hitet, nem kell szégyellni az első oldalról, merni kell kifejezettnek lenni” – mondta. Majd tovább buzdított: „Ma már a sztori érdekessége számít és nem az igazság. De éppen ezért ebben a korban talán jobban jelentkezik a Szentlélek. Aki érzékeny a hit közösségteremtő ereje iránt, észreveszi. A Lélek adja meg a választ nekünk.”

A Nagyváradi Egyházmegyéből érkezett Lázár Tamás nagyon jól összefoglalta, amit én is éreztem az ottlétem minden pillanatában. Alázatot, őszinteséget és derűt sugárzott minden előadó. Örömmel beszéltek és ezt öröm volt hallgatni. S ha már a derű szóba került, le kell írnom Karácson Tibor nevét. Ha ugyanis az erdélyi Mária Rádió műsorigazgatójaként is dolgozó atya a Dumaszínházban lépne fel, előadására – Bödőcs Tiboréhoz hasonlóan – hónapokkal előre elfogynának a jegyek (kiemelt képünkön: Tibor atyáék stand-up előadása).

A program záróeseménye a nővérek készítette ebéd volt. Kivéve nekem, aki nem merte remélni, hogy az egy- és háromévesei vígan meglesznek nélküle a nagymamával és nem kell majd hazaszaladni hozzájuk minél előbb. (Persze ilyenkor mindig bebizonyosodik, hogy a gyerekek sírásukkal általában csak az édesanyjukat tüntetik ki, a nagyinál eszükbe se jut ilyen.) De mivel nem kaptam sürgető viberüzenetet, sem telefonhívást, még maradtam kicsit a monostorban és sétáltam a gyönyörű helyen. Nóri, a fiatal sajtóreferens (Polyákné Tóth Nóra, a Nyíregyházi Egyházmegye sajtóreferense), akivel nem csak keresztnevünk egyezik, hanem az is, hogy első alkalommal vettünk részt a találkozón, valamint kisgyermekes anyukák vagyunk mindketten, azt mondta, sok lelki pluszt kapott itt a nővérek csendes csodáival. Ráadásul még jól is tudott aludni végre. (Lehet, hogy nem csak ebédet, de szállást is kellett volna igényelnem?)

Csend és összhang, nyugalom és rend. Talán ezeket a szavakat mondták legtöbben a helyszínnel kapcsolatban, ami mindenki szerint tökéletes választásnak bizonyult. Számomra azért is, mert innen kilátás nyílt Diósdra, a mi Diósdunkra. És így itt lehettem én is, képviselve a Midiót, a lapunkat, amit azért indítottunk, hogy megmutassuk a jót, a szépet, az igazat. Eddig azt hittem, ezt valahogy úgy lehetne megfogalmazni, hogy jóindulatú vagy jóakaratú vagy értékteremtő újságírás. De most már tudom, van rá jobb szó. Sajtóapostolság. Mert mindaz ami jó, ami szép és ami igaz, mindez Istentől való.

A résztvevők közül néhányan már a helyszínen megfogalmazták, mit adott nekik a rendezvény. Rácz Jánosné Debrecenből érkezett: „Az elsődleges az, amit a lelkemben viszek haza innen” – mondta. Petri Erika két évtizednyi rádiózás után most a betűk világában apostolkodik: „A jónak a rossztól való megkülönböztetésének adományához szoros Istenkapcsolatra van szükség.” Sokat jelentett számára, hogy közelről láthatta a nővérek életét, ahogy teljességgel átadják magukat Istennek. „Mi keresztény újságírók, ezt az odaadásunkat az igazság keresésében és a bátorságban kell megélnünk, még ha így nem is fognak annyian ránk-klikkelni.” Szőcs Csaba atya, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség igazgatója és plébánosa három „sz” betűs szóval fogalmazta meg a lényegét, mit is jelent szerinte sajtóaposolnak lenni: személyesség, szakmaiság, szolgálat. A Veszprémi Főegyházmegye „tiszteletbeli sajtósa”, Megyesi Ferenc atya szerint a legkisebb plébániai hír is számít, hiszen megerősít: ott is vannak hívő emberek, ott is vannak fiatalok. „Találjuk meg azt, mi az, ami a mi utunk és mi az, ami nem a mi utunk” – mondta, utalva arra, hogy ne engedjünk a szenzációhajhász hírek csábításának. Szabó István újságíró, a Kaposvári Egyházmegye sajtóreferense is jól érezte magát a tartalommal, mély gondolatokkal és lelkiséggel megtöltött rendezvényen. „A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve van feladat, de az a szép, hogy erre hívott minket a Jóisten” – mondta el a jövőre nézve.

Hazafelé indulva, az autó visszapillantó tükrében megláttam, hogy felemás fülbevalóval jöttem el reggel otthonról. Egyik fülemben rózsa, a másikban egy pár cseresznye. De ciki, ez volt az első gondolat. De miért? Ki vette ezt észre? Valószínűleg senki. Nyugtatott meg a következő. Aztán a harmadik gondolatom az volt, miért ne, hisz szeretem mindkettőt. A rózsának az illatát és a szépségét, a cseresznyének az ízét és a gyermekkori balatoni nyarak emlékét, melyet felidéz. Miért is kellene egyforma fülbevalót hordania a két fülemnek? Miért kellene egyformának lenni? „Mindannyian mások vagyunk” – szól a dal, majd így folytatódik: „Bár egyben másban hasonlítunk”. Mások vagyunk, de hasonlítunk. És ha ez a hasonlóság a JÓ, akkor nincs mitől tartanunk. Mert akkor ez összeköt. Ezt éreztem én itt ezen a találkozón és ezért nagyon hálás vagyok.

Szendéné Kiss Nóra

A Magyar Kurír beszámolója a szakmai találkozóról: Merjük képviselni magunkat – Sajtóapostolok tartottak szakmai találkozót Érden

Címkék: Magyar Kurír, Sajtóapostolok