Sára férjével első babájukat várva költözött Diósdra – ennek immár hat és fél éve. A kétgyermekes anyuka mára igazi otthonának érzi kisvárosunkat. Hogy miért és mitől vagy kitől? Egy igazán szívmelengető vallomás következik.
Igazi pesti lánynak tartottam magam, egészen 28 éves koromig. Budapesten születtem, ott végeztem az iskoláim, és később ott találtam meg az első és eddigi egyetlen munkahelyem. Ott jártam szórakozni, vásárolni, de még orvoshoz is. Aztán megismerkedtünk a férjemmel, aki három éves kora óta Érden lakott, családi házban nőtt fel. Nekem, a panelgyereknek cseppet sem, neki szempont volt, hogy „zöld övezetben”, kertes házban telepedjünk le. Így kötöttünk ki hat és fél éve Diósdon.
Azóta is nap mint nap hálás vagyok neki ezért:
– szeretek Diósdon lakni, mert szeretem az óvó néniket, a dadus néninket, az ovinkat, és a legfontosabb, hogy a gyermekeim is szeretik Őket és szeretnek odajárni;
– szeretek Diósdon lakni, mert szeretem a gyerekorvosunkat, akinél szerencsére nem fordulunk meg sokat, mégis szinte kezdettől név szerint köszönti a gyermekeimet;
–szeretek Diósdon lakni, mert mennyei a pénteki kürtöskalács, és idén februárban a megértésünket kérték az ablakban elhelyezett lapon, hogy 6 év (!!!) után árat emeltek (és még így is csak 350 forint egy friss vaníliás, kókuszos, fahéjas vagy mogyorós kalács);
– szeretek Diósdon lakni a kéthetenkénti termelői piac miatt, ahol édes almával, szőlővel, szilvával kínálják a gyermekeimet, majd amikor borravalót adnék, az eladó néni visszautasít, mondván, hogy „Ő akkor nem adott ajándékot!”;
– szeretek Diósdon lakni, mert ha az idő engedi, biciklivel járhatunk a gyerekekkel oviba;
– szeretek Diósdon lakni, mert a diósdi gyereknapnak a környéken biztosan nincsen párja. Ahova, ha enni-, innivaló és pénz nélkül érkezünk (persze az ember lánya Anyukaként ilyesmit ritkán követ el), akkor is maximális élményben van része a gyerekeknek. Igazából, ha szeretnénk se tudnánk költeni a pénzünk, hiszen ingyenes a pónilovaglás, a körhintázás, az ugrálóvár, a hófánkozás, de még a zsíros kenyérért, a szörpért és a frissen sült palacsintáért sem fogadnak el egy forintot sem;
– szeretek Diósdon lakni, mert szeretem a Tavaszköszöntő fesztivált. Azóta se ettem olyan finom tepertőt, mint amit ott vettünk idén, és a kötelező, rózsaszín, ugatós, világító szemű kutyust hátrahagyva (persze egyik évben abból is sikerült hazavinnünk) a gyerekeknek is sikerült egy-egy szép, minőségi játékot is szereznünk;
– szeretek Diósdon lakni, mert szeretem a Kék Géza Közösségi Ház Könyvtárát. Egyre több könyvük van, rengeteg újdonsággal és sok-sok gyerekkönyvvel. Ági pedig szívesen ajánl, ha segítségre lenne szükségem;
–szeretek Diósdon lakni, mert szeretem a diósdi futós eseményeket. Legyen szó Mikulás-, tavaszköszöntő vagy libakergető futásról, mind egy közös családi program.
Ez mind-mind apróság. Lehet, sőt biztos, hogy máshol is van termelői piac, városi futás vagy könyvtár, de én ezektől itt mind jobban érzem magam.
Ezektől otthon érzem magam.
Diósdon.
Hat és fél éve.
Sára
(A képek a szerző fotói.)
midio.hu
Címkék: Diósd